Sokan gondolkodnak úgy mint Norbi, hogy hamarosan nem lesz SRV és onnan kisebb lesz a vételi erő, nem tud tovább menni, ergo esni fog és lejjebb visszaveszik. Ez amolyan önbeteljesítő jóslat is amúgy! :) De szerintem a 600 környéke most már komoly szint lett, így annál lejjebb én már nem várnám.
Kérdés, hogy az alapszabály engedélyezi-e az elektronikus kgy-t (mert a jogszabály engedi), vagy az írásbeli döntéshozatalt a létesítő okirat. Ha nem engedélyezi, akkor alapszabályt kéne módosítani, amihez szintén kgy kéne, róka fogta csuka esete :( szóval marad a jogszabály módosítás szerintem is.
Mondjuk van benne egy elírás: "Minden fontosabb hazai részvény árfolyama emelkedett idén, a legjobban a BIF, a Richter és a PannErgy teljesített.", ehhez képest betesznek egy táblázatot, ahol összes részvény ára esett idén.
Van olyan kitétel, hogy ezt csak a közgyűlést csak személyes megjelenéssel lehet megtartani, mert különben lehetne ezt online is csinálni, jobb híján Video chat alkalmazással. Előre el lehetne küldeni a cégnek a bescannelt személyit és akit sikeresen azonosítottak, annak elküldenék a meeting elérését, ill. egy egyedi azonosítót, amivel szavazhat. Kicsit macerás, de megoldató lenne.
2018. január 2-val indult az árjegyzés, fórumban is volt róla szó. Való igaz, akkor már 680-on volt az árfolyam, onnan ment árjegyző mellett 880-ig. És utána sok alkalommal volt +- 10%-os mozgás, árjegyző mellett. Lévén az árjegyző nem akadályozza a mozgást, nem támasz és ellenállás a feladata. Ha valamerre megindul az árfolyam, akkor kis tehetetlenséggel elindul az árjegyző is. Tehetetlenséggel, lévén pont ez a feladata az árjegyzőnek, a pár napos eltéréssel jelentkező közepes méretű eladói-vevői igényeket kell összekapcsolja, közöttük hidat képezzen.
Én se gondolnám hogy nem szavazzák meg, de egy alapkezelő fix tények alapján dönthet csak befektetésekről, márpedig amíg nem tudják megszavaztatni addig ez hivatalosan csak egy terv. Ezt sajna ki kell várni és most minden időpont teljesen bizonytalan.
PANNERGY