A 2. félévben csak az októberi és a novemberi értékesítés árbevétele folyik be, míg az elsőben az összes többi. Hosszabban a féléves és a mostani cashflow különbözetét kell megnézni.
Igen abszolut egyetértek azzal amit írsz. Én magam is sokszor kifogásoltam itt a fórumon hogy nem igazán tiszta hogy mit is akar a management ha nem ad osztalékot. Most már ad most már tiszta a kép. Nyilván annak a mértéke adhat okot vitára de az SRV-vel együtt ha csak elmúlt 2 év vásárlási intenzitását nézzük akkor majdnem 1 Mrd lehet a visszajuttatás ami korrekt. Egy kérdésem lenne azokhoz akik jobban látnak a mérlegekben. A félévi 1,4 Mrd free cash ból hogy lett év végére 1,2 Mrd ?
Valóban, én csak a pénzügyi részét néztem a jogit nem. Viszont kiegészíthető azzal, hogy ha lesz valahol új projekt, akkor a helyi partner ezen srv-k megvásárlásával tud beszállni, ami megteremti egyből az önerőt. Egyfajta tartalék.
Azért azt tegyük hozzá, hogy az általad az utolsó fejezetben leírt számok akkor igazak, ha a jelenlegi helyzet marad a továbbiakban is, és a Panny-nak nem lesz új projektje. Ez azért számomra elképzelhetetlen.
A közgyűlési előterjesztésnek összességében nagy jelentősége van. Miért? Eddig az itt felszólalók legnagyobb problémája a menedzsment hozzáállása volt, amely látszólag nem támogatta az elért eredmény visszajuttatását a kisbefektetőknek. Ezek voltak a főbb kifogásolt pontok: - VROP: túl sok, csak magukra gondolnak - srv: csak azért kell, hogy legyen VROP, nem kötelező - nincs osztalék. Ehhez képest most: - van osztalék - folytatódik az srv - nincs VROP. . Külön érdekes az előterjesztések ide vonatkozó része: "A Társaság Igazgatóinak javadalmazási karakterisztikája visszatükrözi a Társaság
evolúcióját és kockázati profilját. Míg az energetikai átalakulási életszakaszban az
Igazgatótanács (korábban Igazgatóság) bizonyos tagjai a rögzített testületi tiszteletdíj
mellett vezetői részvényopciós programban is részt vettek, addig az organikus
működési életszakaszra a részvényesek kizárólag rögzített tiszteletdíj mellett
döntöttek. Az igazgatótanács tiszteletben tartva a részvényesek ezirányú
megközelítését, továbbra is kizárólag rögzített tiszteletdíj vonatkozásában tesz
javadalmazási javaslatot a Közgyűlés számára." . T.képpen azon kívül, hogy az srv nem kötelező, nem maradt semmi kifogásolni való. . Én már korábban is leírtam, hogy az elmúlt 3 évben már változás volt látható a management hozzáállásában, gyakorlatilag nem hoztak olyan döntést, amely kisbefektetői szempontból káros lett volna. Tulajdonképpen előkészítették a társaságot egy fejőstehén szakaszra. Így végeredményben minimálisra csökkent az utolsó nagy kockázat is. Már tényleg csak a működési vis major (geológiai, műszaki, politikai-társadalmi), ami kockázat. . Ahogy korábban kifejtettem, ha az évi 1000 mrd Ft srv még marad, akkor ebből 5 év alatt a free float nagy része felszívható, és 7 év múlva ott marad egy kis számú részvényes kb. 10-12m db részvénnyel, és évi 2,5-3 mrd Ft EBITDÁ-val, hitel nélkül. Azaz egy részvényre jutni fog 210-300 Ft cash/év. Magyarul 7 év múlva nem irreális szenárió egy 3000-es árfolyam, a 2000-nek nagy valószínűséget adok. Látom, van itt olyan, aki 10 éve benne van. Tehát a 7 évre nem szabad úgy tekinteni, min valami beláthatatlanul távoli, homályos időpont. Nem egy rossz ajánlat a triplázás 7 évre. . Minden tulajdonostársnak boldog éveket kívánok!
Nem fog. Egy árjegyző nem így működik. Normál esetben éppen annyi készletet tart, amennyi az eladási oldali kötelezettségeinek az átlagos teljesítésére statisztikailag elég, és aztán áll a könyv két oldalán az aktívan menedzselt ajánlataival. Ha folyamatosan kiveszik, akkor megy feljebb, és időnként feltölti a készletet. Ha folyton leöntik, akkor egyre lejjebb áll. Ennyi. Nem spekulál. Nem ad/vesz az osztalék mértékétől függően. A legkisebb készlettel és kockázattal igyekszik elhozni a spread-et a szerződéses kötelezettségeit teljesítése mellett. Pl. ezért van, hogy az extrém volában nem áll bent, ha nem előírás explicit.
Ez egyertelmuen pozitiv hir. Ha nem az lenne, akkor a regebbi Otp elemzesekben negativ hirkent tuntettek volna fel. Madridra meg annyira erdemes hallgatni, hogy az Opust 700-nal is vetelre ajanlotta.... Pfff.... :)
PANNERGY