sajnos a 2008ban indult topik müködese ellehetetlenült (az eredeti moderator mar nem aktiv, a portfolio moderator pedig többszöri jelentes ellenere sem kezd semmit a kialakult helyzettel), remelhetöleg itt folytatodhat tovabb egy kevesbe szürrealis diskruzus
A svájci pakkot az elmúlt évben, években is csorgathatták (volna) a piacra, nem kell hozzá aukció. Nem kellett bejelenteni, ha eladtak, így nem tudni, hogy történt-e ott valami változás. Ha nem adták 1600-on, akkor szerintük is többet ér, vagy nem az a cél vele, hogy eladogassák. Bárkik is legyenek mögötte. Valszeg több részvényest takar, és egyik se éri el magában az 5%-ot, mert amúgy megjelenne az 5%-osok listáján. Gondolom erről nyilatkozott a cég felé a letétkezelő, mert amúgy a cég az ismeretlenség okán feltüntetné a BÉT-en a listában. Én is azt várom a cégtől, hogy stabilan toljon vissza évi 1,5Mrd körüli összeget a részvényesek felé. Sőt, idővel ez nőhetne is. A hitelállomány 9Mrd körül van, talán kicsit fölötte az új beruházás miatt, ebből 7,5Mrd 5 éven belüli lejáratú, azaz kb. 6 év múlva még évi 1,5Mrd-dal nőhet a free cash, ha addig nem esik be új fejlesztés (remélem lesz valami). Ha csak ezt az alap scenario-t nézem, az is, ha nem is a következő 1-2 évben, nagyon felértékeli a céget.
Értem, befejeztem a teóriagyártást. Meglátjuk mi lesz áprilisig. Túl rég vagyok itt. Lenne végre stabil évi 1-1,5 mrd részvényesi juttatásra, félek megint egy darabig nem sokat kapunk belőle (mármint árfolyamban nem nagyon fog megmutatkozni, azt értem, hogy ha felvásárolnak 600-800e papírt (tök mindegy kitől), azzal nő az egy részvényre jutó érték, de ez nem feltétlen mutatkozik majd meg az árfolyamban). Ez zavar. De lehet teljesen alaptalan a félelmem, meglátjuk milyen lesz az aukció, csak a kicsiktől vesznek vagy a nagy pakkok is változnak. Illetve hogy végül lesz-e valami piaci srv is. Letétkezelőre gondolok, nem az zavar, hogy konkrét név nincs mellette, nyilván nincs, azért van letétbe, hanem hogy nincs nagytulajként jelentve, pedig azt gondolom, kellene legyen. Mint ahogy te is írtad, ha küszöböt átlép, jelentési kötelezettsége kellene legyen.
Lehet ötletelni, de szerintem max elméletgyártásra jó ez. Persze ehhez nem árt tisztában lenni pár alapfogalommal, meg szabályzattal, stb. Mondok egy példát: ha te a Miénkminden Bank Nyrt elnökvezérigazgatója vagy, és az Nyrt VROP programjában veszel részt, aminek szabályzata szerint az opció lehívására harmadik személyt is kijelölhetsz, akkor a veled nem egy háztartásban élő, az Nyrt-től teljesen független édesanyád nevére lekért részvénypakk esetében senkinek semmiféle jelentési kötelezettsége nincs. Hacsak az édesanyád nem lépi át az 5-10-15 stb. %-os küszöböt. Édesanyád nem minősül bennfentes személynek. Ehhez svájci letétkezelő se kell. Max ahhoz, ha nem akarod, hogy a neve szerepeljen a részvénykönyvben, de még ha szerepelne is, akkor se lenne semmi, minden jogszerű.
Stb.
Szóval lehet teóriákat gyártani, de..... Ezzel előrébb vagy? Amit fent írtam az egy teória, fogalmam sincs, hogy akárhol is ez megvalósult volna. De még ha meg is valósul, akkor is törvényes....
Az írtad le, hogy te mit értesz az otc (over the counter) ügylet alatt. Viszont annál sokkal többet "jelent". Igen, egy könyvépítéses aukció (ezt szavazta meg a közgyűlés) során is minden egyes kötés otc. Lévén nem a BÉT tőzsdei platformját történik. Ilyen aukciók alatt a tőzsdei kereskedést is felfüggesztik. Sok ilyen volt már. Bár legutóbb a Telekom közleménye azt írta, hogy valamilyen szabálymódosítás miatt nem tudták azt megvalósítani a BÉT-en, nem tudom, hogy ez mit takar és azóta megoldódott-e. De pl. ugyanígy otc minden kötés egy nyilvános vételi ajánlat (legyen az kötelező vagy önkéntes) során is. A szomszédodtól is vehetsz otc-n Nyrt. részvényt, köttök egy adásvételi szerződést, te átutalod neki a pénzt a megadott bankszámlára, ő meg az adásvételivel besétál a brókeréhez és eltranszferálja a részvényeket neked. Nem tőzsdén jegyzett dematerializált értékpapír mindig otc-n mozog. Nagy tőzsdéken egész üzletág épül az otc ügyletekre. Az otc forgalom nagyságrendekkel nagyobb, mint a tőzsdei. Az MNB kifejezetten preferálja nagyobb részvénycsomagok otc-n való mozgatását, ha a vevő és az eladó tőzsdén kívül is kapcsolatban áll. Olyannyira, hogy piacbefolyásolást kiállt, ha nem úgy történik (keresket-kínálat viszonyok valóságtól eltérő ábrázolására, torzítására hivatkozva).
A Pannergy közgyűlése a tőzsdei vétel mellett aukciós formát is megszavazott, ami egy nyilvános vételi ajánlat, de ezen felül,tulajdonsága az is, hogy otc-n mennek a kötések. Bárki részt vehet rajta, akinek részvénye van, és nincs kivételezés, mindenki azonos eséllyel megy neki. Semmi olyan sincs a megszavazott formában, amit sugalsz. Ha más (direkt vétel) lett volna az elképzelés, akkor AZT szavazták volna meg, akkor is, ha a fejed tetejére állsz. Ami teljesen jogszerű lett volna, egy év múlva újra gyüli, lehet majd akkor is szabazni. De nem ezt szavazták meg, hanem a nyilvános aukciót. Azt a módot, ami a nagytulajoknak megfelelt. Miért tettek volna máshogy? Ha te lennél a nagytulaj, akkor mit szavaznál meg, ami pontosan a te kívánalmaid szerinti, vagy ami csak részben az, neadjisten pont annak ellenkezője? Miért szavaznál meg olyat, ami neked nem szimpi???
Lehet, hogy az aukció is otc, de azért az nyilvános, bárki beleadhat, könyv épül, ha megfelelő árat adtam meg, megvesznek tőlem és bárki mástól is mindent. Szerintem otc alatt úgy általában mindenki nem ezt a fajta aukciót érti, hanem azt a javaslatot, ami végül szerencsére, de érdekes módon nem lett megszavazva: azaz a háttérben megegyezve az árról (o.k, max ár csak az lehet, amit a közgyűlés jóváhagy) és a mennyiségről egy vagy néhány szereplőtől vásárol nagyobb mennyiséget a cég. Akik nyilván nem mi leszünk. A pakk már régóta foglalkoztat, nem értem, hogy lehet nem jelentve. De ha az aukció után drasztikusan csökken a mennyisége, az eddigi minimál csökkenés helyett, hát én felteszem a kérdést az mnb-nek.
Azt gondolom, hogy ma délután nyilatkozhatna is a kérdésben. Holnap november utolsó kereskedési napja, az még tökéletesebb lenne. Pl december 02-től indít piaci srv-t… A kút kész és működik, nem gondolom, hogy helyes tovább ülni a pénzen. Akkor sem, ha jelezte előre, hogy a visszavásárlás nagyobb része 2025-ben esedékes, így megteheti hogy vár.
Srv kapcsán vársz bejelentést? Hanindítják, akkor előtte nap adnak ki közleményt. Aukcióról vársz valamit? Pár nappal előtte ki kell majd adjanak egy közleményt. De addig mit várnál tőlük? Közleményt arról, hogy a közgyűlés által hozott határozatokmszerint fárnak el a jövőben is? Ez evidens. Az éves rendes közgyűlés napirendjének előterjesztésében hosszabban kifejtették a javasolt határozat hátterét. Olvasd el.
Természetesen előfordulhat, rögtön másnap, hogy Putyln atombombát dobott Párizsra és Londonra, Varsót pedig porig rombolta egy becsapódó aszteroida. Köszönjük a kérdést!
Mit terelek? Van egy elgondolásod, amibe nem illik ez bele? Mond ki konkréten, hogy mi az, akkor lehet érdemben beszélni róla. Bokorovicsra célozgatsz? Milyen pakkra?
Természetesen fognak. Korrekt, tőzsdén jegyzett cégről van szó. Nem szeretnék a ténylegesnél türelmetlenebbnek látszani, de nem értem, hogy mire várnak. Megítélésem szerint lassú az ügymenet.
Milyen érdekből jár valaki közgyűlésre, illetve tesz javaslatot otc-re, ha se nem vezető tisztséget betöltő, se nem (nagy)tulaj? Vagy mégis valamelyik? Illetve nem lehetséges, hogy valaki kiesett a pikszisből?
Én konkrétumokat várnék. Mikor, milyen módon költik el a felhalmozott lóvét. Ha piaci srv lesz, akkor mikor kezdik. Ha aukció lesz, akkor milyen keretrendszerben - időpontja, ajánlattételi időszak, árszabás módja, stb.
PANNERGY - moderalt