a tegnapi falbontó események is végképp feltették bennem a kérdést, hogy mi lesz az országgal?, mert véleményeket hallani a FIDESZ-ről, Gyurcsányról, holott a kérdés az, hogy mi lesz veled Magyarország?, erre kell a választ keresni!
Nincsen sok választás, azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni... Nyilvánvalóan végig hazudtuk az utolsó másfél, két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy azt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok kormányzása azt valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl hogy a szarból vissza hoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolnunk az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?" „Lehet még itt egy darabig teszetoszáskodni, de nem sokat. Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai – amiről nyilvánvalóan nekem nem kell tudni – segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen!” „Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna. Ehelyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni! Vagy megcsináljuk és van hozzá egy emberetek, vagy mással kell csinál
igen jó nektek, hogy elégedettek vagytok a fizikumotokkal. adhatnátok edzés tervet. mondjuk ide a fórumba. alapvetően nem a tömegnövelés érdekelne, hanem az állóképesség fejlesztés
eltekintve az ideológiai kérdésektől látni kell, hogy azt nem teheti meg az MSZP, hogy Gyurcsányt lecseréli a Fidesz követelésére. ugy ezt nem kell magyaráznom?
Az önkormányzati választással veszítették el a támogatást a reformokhoz.
Mi hiába megyünk ki az utcára,hogy támogatjuk a reformokat az itt már kevés.
Itt a FIDESZ kívánságát kell kielégítenie az MSZP-nek ha tényleg reformokat akar.
Ez egy ilyen játék,náluk a puska de a golyó a FIDESZ.nél.
Egyedül nem megy,és a feltételeket más szabja nem ők.
És minél hamarább veszi ezt észre az MSZP az országnak annál hamarabb lesz jó.
Mert ebben az esetben az idő a szempont.
Most minden tétlenséggel eltöltött perc forintosítható.
Befektetés nélkül nincs üzlet!
Most az MSZP-nek kell befektetni.
folyt.
Azért nem nyerhetnek vele,mert nem tud a kampányban igérni.Bármit mond a FIDESZ azt mondja megint hazudik.
A FIDESZ pedig mindent igérhet,pl.
-eltöröljük a vizit díjat
-eltöröljük a tandíjat
-csökkentjük a gyógyszerek árát
-csökkentjük a gáz árát
-csökkentjük az adót
- eltötöljük a tőzsdei ny. adót
stb.
Erre mi lesz a Gyurcsányi válasz? Én is, én is!
Nem,nem vele már nem mehetnek a 2010-nek neki a szocialisták.
Ezért írtuk már sokan a fórumon a megoldás:
Szili- Gyurcsány csere,minél hamarabb!
És ezután majd lehet tárgyalni a FIDESZ-el.
Azért én még önhatalmúlag lecserélnék egy pár MSZP-s politikust.
Szerinted tisztességes harcban győzött Gyurcsány?
Mert szerintem nem tőlem kicsalta a szavazatomat.Nem fejtem ki már többször megtettem.
A FIDESZ is ezt érzi,és ezért nem konstruktív,és ezt nagyon nem is hányhatjuk a szemére,sajnos.
Az hogy ez a magatartás sokba kerül a magyaroknak,sajnos ezt is tudom:
De talán arról is szólhatna az MSZP egy pár szót,hogy mennyibe került az országnak,hogy Gyurcsány megtarsa a hatalmat,mert annak is volt ára. És azt is mi fizetjük ki.
Én már többször leírtam:
A FIDESZ fejeket követel,és addig még nem kapja meg addig itt nem lesz társadalmi béke.
Ezt már régen megmondta Sólyom elnök úr is.
A megoldás kulcsa a koalíció kezében van.
Ezekután mindenki a FIDESZ-től várja a megodást?
Megnyerték a választást,akkor kormányozzanak és vezessék ki az országot abból a gödörből amibe belevitték.
Mint te is írtad azért 4 év a ciklus,hogy legyen idő megvajósítani az elképzeléseket.Ezt tudomásul veszem,és kérdem ki kormányzott az elmult 4 évben?
Ők csináltak egy nagy társadalmi felháborodást kiváltó ügyet,és most azt mondják fátylat rá,felejtsük el ami volt az volt induljunk tiszta lapokkal.
Ez nem megy ,a felelősöknek le kell mondani ahhoz hogy újra legyen társadalmi béke.
Gyurcsány lemondása nem halasztható tovább.Ezt be kellene látnia az MSZP-nek is.
Úgysem nyerhetnek vele 2010-ben.tahát inkább minél hamarabb cseréljék le.
nincs meg a támogatottsága a szükséges reformoknak, és ezért felpuhul és nem tudják végigvinni? Jól értem?
Akkor menjünk az utcára tüntetni a reformok mellett, és támogassuk meg kicsit azokat akik végig akarják vinni! Lehet hogy úgy nagyobb eséllyel vághatna bele az ország!
Szerinted mikor fog az ország 50+1 %-a támogatni bármilyen reformot - ez csak oda vezetne, hogy évente visszahívjuk a kormányt.
"És nem akarja belátni az MSZP meg Gyurcsány,hogy nincs már támogatottsága és mindenhol keresztbe tesznek nekik.
Az ellenzék támogatása nélkül nem tudják mecsinálni az igazi valós reformokat. "
És ez az ellenzék mikor támogatna bármilyen reformot?
Max. ha ők vannak kormányon.
A demokráciában nem véletlenül kormányoz egy kormány 4 vagy 5 évig. Mert annyi idő kell hogy végigvigyen bármit, aminek során persze hogy elveszíti a támogatottságát, de az eredmények - ha ügyesek, - a következő választásokig már látszódhatnak. Ha nem, el lehet őket küldeni.
4 évnél rövidebb idő alatt nem lehet változtatni semmilyen nagy rendszeren.
A politikai mutyizás sajnos elkerülhetetlennek látszik, ahhoz nagyon fejlett kultúra kellene, hogy legyen több oldal is aki elkötelezett a reformok mellett, és arra szavazhatnál, akinél kevesebb mutyizás várható - szvsz. Most van egy mutyizós, aki nekimegy a reformoknak, és van egy mutyizós amelyik nem.
Churchill óta tudjuk, hogy szar a demokrácia, de nincs jobb.
Koi, te meg marhára fárasztó vagy, akit érdekel a beszéd az elolvasta és értelmezte. A továbbiakban hanyagolhatnád. Ha bárkit meg akarsz győzni, ez az erőszakosság csak kontraproduktív. Törődj bele, hogy van becsületes magyar ember aki máshogy látja.
Egyébként meg vedd elő a magyar tudásodat és rágd át magad a teljes szövegen.
Sikeres az EÜ reform azt mondják.
Ezekszerint azért finanszírozhatatlan a kórház rendszer mert volt benne 3 kórház ami vitte a pénzt,és azt most bezárják és minden jó lesz.
Ennyire butának néznek minket.
Felpuhult a reform nem tudják megcsinálni nics meg hozzá a kellő támogatottság.
Kezdődik megint a teszetoszáskodás.
És ez megint nekünk kerül pénzbe.
És nem akarja belátni az MSZP meg Gyurcsány,hogy nincs már támogatottsága és mindenhol keresztbe tesznek nekik.
Az ellenzék támogatása nélkül nem tudják mecsinálni az igazi valós reformokat.
Megint csak időt húznak és ez nagyon sok pénzébe kerül az adó fizetőknek.
Én is egyetértek azzal,hogy reformok kellenek.
Ezeket szakértők dolgozzák ki,ne politikusok.
Addig legyen egy ideiglenes kormány ,és ezután új választások.
Közben az alkotmány módosítása úgy ,hogy visszahívható legyen a kormány ha atöbbség úgy dönt. 50% + 1 fő
Talán ez megoldás lenne,talán.
előre leszögezem: nem fletót védem, akinek mellesleg sztem is távoznia kellene
DE!
a "megcsinálom, és akkor van hozzá egy emberetek" meg a fletócsomag teljes egészében arról szól, hogy kellenek a reformok - azon már később érdemes vitázni, hogy ezek kellenek-e, és egyáltalán milyenek.
mindenesetre, ahogy Fretek is leszögezte, az eddigi kormányok végig hazudtak (van ingyen ebéd) azt a látszatot keltve, hogy állambának kell gondoskodnia a polgárairól, és fletó is ezt tette. Sajnos.
lassan el kellene jutni oda, hogy "mit kíván a magyar nemzet", azaz mi legyen a reformok lényege. azt is észre kellene venni, hogy amíg a "ki a bűnös" és ilyenekről megy a vita, addig a maszop ígyis-úgyis a fejünk felett eldönti, merre hány méter.
sztem a legjobb az lenne mindenkinek, ha a reformokat kersztül tudná vinni egy kormány (esetleg közbeiktatva egy előrehozott választást, bár a közgazdasági racionalitás(om) ezt több szempontból is ellenzi), és a mutyizásokat, lenyúlásokat büntetnénk, nem pedig a reformokat élből elvetnénk.
sztem még mindig jobb és tisztább helyzet az átszervezés, ami közben a szemét politikusok sok lét lenyúlnak, mint a folyamatos hiány + mutyizások.
a gond a Marx által is leírt ún. eredeti tőkefelhalmozással van - sajna ezen át kell vhogy esni.... sokadmagammal ezért siránkozunk a széleskörű privi elmaradásán, és ezért szoktam én személy szerint az MDF-et ajnározni
amúgY sem lesz ebben előrelépés, míg egy tömegbázis ki nem kényszeríti pl. aláírásokkal, stb.
Megint meghallgattam és tudom hogy elfogult vagyok,de ez akkor is beismerés.
Elismeri,hogy csak a győzelem volt a szempont semmi más . Kerül amibe kerül.
Most pedig kifizetteti velünk.
És megteheti mert ők nyertek.
Itt nagyon nagy hiba van a rendszerbe ezen válltoztattni kell. Ilyen többet nem fordulhat elő,jöjjön az jobbról vagy balról.
Csalással ne lehessen kormányozni:
Népszavazással vissza lehessen hívni a kormányt. link
Nincsen sok választás, azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni... Nyilvánvalóan végig hazudtuk az utolsó másfél, két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy azt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok kormányzása azt valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl hogy a szarból vissza hoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolnunk az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?" „Lehet még itt egy darabig teszetoszáskodni, de nem sokat. Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai – amiről nyilvánvalóan nekem nem kell tudni – segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen!” „Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna. Ehelyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni! Vagy megcsináljuk és van hozzá egy emberetek, vagy mással kell csinál
azért az égő lenne, ha Konki is olyan fizikumú lenne, mint pl. én, és tényleg összeakadna a bajszotok! :) Ez esetben nagyon elszomorítana, ha a pökhendiséged miatt esne bajod, mert ezen tulajdonságodat leszámítva jófej vagy ill. tudsz is lenni...
nem értem amúgy, miért gondolod, hogy aki körmönfont, az csakis gyenge lehet. Ki tudja, talán Buxi egy 2,2 méteres "mameluk" :) Aki tőzsdézik, az még lehet biztonsági őr is :)
ez nálam valahogy nem áll össze - ez olyan pszichológusos attitűd: csak mert 50% feletti az esélye, egyből biztosra veszik. a HR-es untik szoktak ekkorákat blődlizni, aztán meg mindenki csodálkozik, hogy a Steve Ballmer-félék vezetik a Microsoft-féléket :) röhej ez az egész.
az egész játék arra megy ki, hogy akinek magas a tudományos paradigma, az is értékesnek gondolhassa magát (holott semmi köze pl. a logikának az értékekhez: sok értékes ember van, aki buta, és sok értéktelen, aki okos)
sztem a női megérzés (urban legend-kategória) is ide sorolható
el kellene már felejteni végre az ilyesféle skatulyázásokat "az érték megállapításánál"
persze a folyamatos gyűlölködés a legveszélyesebb, leggázosabb. (kötélre / bányába a börtöntöltelékekkel!!!!!!!!!!!!! :)
Mi lesz veled Magyarország?