MZP arcul csapta a városában élő legszegényebb embereket Mezei Vidorhoz, a Hódmezővásárhelyi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnökéhez tömegesen fordultak az önkormányzati lakásokban élő családok a januárban történt háromszoros lakbéremelés miatt. Amint a helyi média kiderítette, az emberek igazságtalannak érzik, hogy a veszélyhelyzet idején sarcot rótt ki rájuk az önkormányzat. Egy kétgyermekes család is megkereste az elnököt. Mi is beszéltünk velük, nagyon elkeseredtek, mert háromszorosára emelkedett a lakbérük. Kérték, ne írjuk le a nevüket, félnek az önkormányzat haragjától. – Azért emelte fel az önkormányzat a lakbérünket, mert magasabb lett a havi bevételünk, az egy főre jutó havi nettó jövedelmünk meghaladja a mindenkori nyugdíjminimum két és félszeresét, vagyis a 71 250 forintot. Ezt a rendeletet 2020-ban hozta az önkormányzat, amikor áttették az ingatlankezelést a Hódmezővásárhelyi Városüzemeltetési Szolgáltató Kft.-hez. Akkor arról volt szó, és a rendeletben is így szerepel, hogy nem tesznek ki bennünket a lakásból, hanem duplájára emelik fel a bérleti díjat. Hangsúlyozom, duplájára, nem triplájára. A mi bevételünk azért növekedett, mert a feleségemnek állandó munkája lett, nekem alkalmi. Iparkodunk, szeretnénk előbbre jutni – mondta. De, így nem tudnak félretenni..– Azt még lenyeltük volna, hogy 22 ezerről duplájára emelik a lakbért, de nem így lett. Először majdnem kitettek bennünket, mert alapítottunk egy kft.-t, ami végül nem működött, 0 forint bevétele volt. Ráadásul azt mondták, nem adtuk be időben a lakásbérlet-hosszabbítási kérelmet, ami nem igaz, végül e-mailekkel bizonyítottuk is. Maradhattunk, de most már, a hozzácsapott vízdíjjal együtt 64 ezer forint lakbért fizetünk – mondta a férj. Hozzátette, 1 év múlva válnak hitelképessé, lakást vennének, de a magas lakbér miatt nem tudnak önerőre félretenni. Mezei Vidorhoz időközben eljutott az a rendelet, amelyben a hódmezővásárhelyi önkormányzat a lakbéremelésről döntött. Ez a lakbérek megállapításáról szóló 2017-es önkormányzati rendelet. – Akkor, 2017-ben még ki gondolta volna, hogy jön egy világjárvány, és felborítja az életünket. A pandémiát szinte minden család megsínylette. Még a viszonylag jómódú családok sorsa is sokkal nehezebb lett, hát még azoké, akik olyan nehéz körülmények között élnek, mint például a Dobó, Bibó, Janáky utcaiak, vagy a Szabadság tériek. Lehet, hogy jogszerű, hogy a 2017-es rendeletre hivatkozva megemelték a lakbért, de erkölcsileg elítélendő. A Márki-Zay Péter vezette önkormányzat gyakorolhatott volna méltányosságot, el kellett volna halasztania a lakbéremelést a vírushelyzet utánra, mint ahogy tették a parkolási díj emelésével. Akkor Gyöngyösi Ferenc képviselő azt mondta, hogy amíg a veszélyhelyzet tart, és ilyen benzinárak vannak, ne rójanak pluszterheket a lakosságra. Ha ezt a parkolási díjakkal meg tudták tenni, akkor a város legszegényebbjeivel miért nem tudtak könyörületesek lenni? – tette fel a kérdést Mezei Vidor.
Megoldódni látszódik az MZP által szorgalmazott roma képviselet. A Párbeszéd listáján befutó helyet kapott Berki Sándor mellett, a Jobbik is bejutó helyre tette Varga Ferencet, aki közgazdász, 2014 óta a szegvári roma nemzetiségi önkormányzat vezetője. Jöhetne a DK jelöltje még. https://telex.hu/valasztas-2022/2022/02/08/jobbik-roma-valasztasi-lista-jakab-peter
Nem féltem a pénzpiacot, amelyiket neked kellene felvilágosítani! ami viszont érdekes, hogy ki mit akar számolni és kikkel összehasonlítani! Ez megint propagandisztikus!
Érdekes, mert kb pont olyan pénzszórás van, mint 2005-2006-ban. Az államadósságunk és a folyó fizetési mérlegünk is úgy romlik, mint Gyurcsány alatt. Ez lenne az előre?
Azért, mert a pénzpiac úgy működik, hogy azt vadásszák le legelőször, akikről úgy tűnik, hogy a leggyengébb. És hazánk olybá tűnik, a török vezér után következik a sorban. Ráadásul tudok 5 olyan aknát mondani a magyar gazdaságpolitikában, ami önmagában is szörnyen veszélyes, nemhogy együtt. Ezeket a pénzpiac még fel sem ismerte.
Törleszteni minden kormány törlesztett, azon mit számolsz? :) Azt add össze, mennyi hitelt vettek fel az ov kormányok, és nézd hozzá a teljes hitelállományt. Mindezt olyan konjunktúra időszakban, ami soha korábban nem volt. Adósság csökkentést ígértek, csökkenés közben vissza se ment arra a szintre, ahol a 2008-as válság előtt volt. Most meg magasabb, mint 2010-ben, %-osan is. Mert nominálisan meg ne is említsem!
Márki-Zayt Miniszterelnöknek!