Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Igazából az ilyen bérbeadói hozzáállás miatt nem bérelnek azok, akik hosszútávon bérelnének. Ilyen formában ez nem lakhely bérlés, hanem szállás bérlés.
En azert sem engedem a bejelentkezest, mert nagy a fluktuacio. Sokan elmennek 2-3 honap mulva, mert: elvalnak, kulfoldre mennek, lakast vesznek...Vannak akiket en is bejelentek, de altalaban 3 honap probairo utan, illetve ha nagyon megbizhatonak tartom az illetot (pl. szimpatikus programozo sracok)...
Egyebkent igen, nem oszt nem szoroz. A berleti szerzodes is eleg, hogy joga legyen ott lenni, ha nem fizet.En ezert szoktam 2-3 honapos szerzodest kotni, ha lejar,meg elfelejteni hosszabbitani.Jogilag biztos mindegy, de ahogy irod nem a birosagon dol el, hanem a berlo fejeben.Ha lakcime van, akkor jobban nyeregben erzi magat.Ha szerzodese sincs, akkor onkent tavozik (tobbnyire, hacsak nem nagyon ravasz)
Azt azert senki nem meri megcsinalni. Az hamisitas...
A helyzet az, hogy berleti szerzodes nem eleg a gyakorlatban, tenyleg csak a tulaj tudja bejelenteni az albeloket. Sajat tapasztalatok alapjan....
Sok kiado ellenkezik, hogy az alberletre a berlo nem jelentkezhet be allando lakcimre, max csak tartozkodasira (ideiglenes).
Ez ezek szerint egyresz nem jogszeru, masresz nem is kell az engedelye, jogszabaly szerint eleg 2 tanu altal alairt berleti szerzodes, es maris be lehet allandora regisztralni.
Ha a lakó .... két tanú nevével, lakóhelyével és
aláírásával rendelkező okirattal (szerződés) igazolja, hogy jogosult a lakás/szoba
használatára, az okmányirodának kötelessége bejegyeznie a lakcímet a szállásadó aláírása nélkül.
FIGYELEM! Néhány
okmányirodában figyelmen kívül hagyják ezt a jogszabályi rendelkezést és
a megfelelő szerződés mellett is kérik a szállásadó aláírását a
lakcímbejelentő lapra. Ez jogszerűtlen gyakorlat, és ha ilyen történik
veled, hivatkozz a lakcím-törvényre vagy keress fel minket, hogy közösen
tudjunk kiállni a jogaidért!
Jó tanács lakóknak: Ha
albérletben vagy munkásszállón laksz, mindig törekedj olyan szerződés
megkötésére, amit két tanú is aláír, így nem lesz probléma a
lakcímbejelentéssel.
Lakaskiadas tema:
"
Sajnos ez
így van, lakóhely nélkül nem szerepelhet tartózkodási hely a
lakcímkártyán. A bérelt lakáshoz van egyébként szerződésük? Mert ha
igen, és két tanú aláírta, akkor joguk van ahhoz, hogy lakóhelyre
bejelentkezhessenek. Erről itt talál további információ.
Nagyon fontos, hogy mindenkinek ott legyen a lakcíme, ahol valójában él és ehhez joguk is van, amit érvényesíteni kell.
"
En meg jópár olyat lattam hogy esze ágában sincs eladni csak szórakozik.2 ev alatt 3 olyan volt hogy meghirdette odamentem kezbecsapas ugyved hivas mégse adom el...sok embernek erre áll fel.
A miert akarja eladnira a valasz: Majd nézek valami helyette... Oszt megnézi.tipikus story dunakeszi 90es sörház eladja 33ert s tulaj a szomszedja meghitlrdeti a sajátját 50ert. Megkérdezem miert. Eladom veszek egy ugyanolyat es marad 17:)
"Kb, mint az az OTp részvényes, aki mondja, hogy mekkora kasza, miért nem OTP-zel."
Két napja én is azt mondtam mekkora biznisz a Konzum :)
link
Ott is aki 500-on szállt be annak még jó, aki 3000-en annak már nem annyira.
"Egy kis érdekesség! Bp panel lakás több mint 6 hónapja hirdetve! Az elsö ár 13.9mutána emel14.5 14.9 nem megy el 13.9 nem megy el 14.9 nem megy el
és most az új ár 15.9m forint"
Biztos sok a jelentkező és lehet árat emelni.
Láttam én is ilyet, csak ott durvábban húzták fel az árat. A végén eltűnt. Hogy beetetés volt, vagy megvették nem tudom.
Győrrel vigyázni kell az átlagfizuval nagyon. Valami irtózatos mennyiségben mennek ki ingázva Ausztriába az emberek és 1800 euro/hó a legkisebb fizu. Borzalmasan sok lóvé van ott. Az Audi és még több cég kemény albérleti támogatást fizet (80k).
Ott születtem éltem jó darabig, eléggé durva. Ha a határok lezárva Audi off lenne, akkor pedig KO:)
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.