Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
bocs a szemetelésért, megtaláltam az IG01-et ezen a webes verzión ha valakit érdekel :) :https://onya.nav.gov.hu/ Előző 2 hozzászólásomat törölné aki tudja? Köszi szépen!
Az ÁNYK letöltve, de egy fia nyomtatványt nem tudok benne megnyitni. Gondolom nekem kézzel le kéne tölteni hozzá az IG01-et (én legalábbis online letöltést nem látok, csak egy olyat hogy ügyfélkapura fel tudom rakni a doksijaimat). Hopp közben találtam web-es felületet is, akkor már inkább abban kérnék segítséget mint az ÁNYK-ban
A verebet a propaganda a nép ellenségének kiáltotta ki, mert felcsipegeti a búzaszemeket és ezért ki kellett írtani. A verebek ahogy kihaltak rögtön elszaporodtak a sáskák és felzabáltak mindent. Az emberek éheztek. A híradások 45-70 millióra becsülik az éhségben elhalálozott kínaiak számát. Az oroszoktól kértek és kaptak majd verebet. De csak 1990-2000 között állt vissza a veréb populáció száma.
Ja, nézegessen a sivatagban beköltözés nélkül lebontásra való épületeket (a földterület nélkül of c, az állami csak időszakosan adta) Illetve legyen szives férfiaknak házasodni és szülni mert nő az kevés lett. A párt mindent is jobban tud jeligére.lásd a nagy éhinség amikor a párt kiadta az ukázt hogy kiirtani a madarakat mert nehogy rizst egyenek. Na nem is ettek, viszont a kártevőket se, el is hullott pármillió madárirtó az éhinségben. Mert kína hosszú távra tervez mint a propaganda mondja.
Van egy nagy adag üres lakásuk ami.. hát hogy is mondjam.. nagyon nem kellett senkine mostanság. Promóciós célból akár felhasználhatóak a gyerekcsinálásra. Innen üzenem a kinai olvasóknak, hogy vannak még remek ötleteim 😃😃😃
Kina kulso es belso adossaga lakosaggal mindennel 312%a a GDPnek... K?nanem azert vette az usd kotvenyeket mert jofej, hanem gyartasert kapott sok usdt ha atvaltotta volna juanra olyan szintre lotte volna a juant, hogy versenykeptelen lett volna a kinai arszint az eros juan miatt:)
Igen, ez is tény. De ertől még nem fognak a kínai férfiak pártutasításra gyerekeket szülni. De legalább megdobja a gdp per capita számot. Egy darabig. Ha nem pukkan előbb a lufi.
Aztán majd kiderül hogy kína van jobban rászorulva a nyugati pénzre vagy a nyugat hogy a gumikacsa made in china legyen, vagy jó lesz az indiai, afrikai egyéb ázsiai gumikacsa is.
Aztán majd kiderül hogy kína van jobban rászorulva a nyugati pénzre vagy a nyugat hogy a gumikacsa made in china legyen, vagy jó lesz az indiai, afrikai egyéb ázsiai gumikacsa is.
Bizony, a "fejlett" nyugati társadalmak már nem tűrnék el a rövid pórázt. Pedig a kormányoknak a gyeplő kézben tartásához kelleni fog a rövid póráz. És ebben a keletnek komoly tapasztalata van. A nagy önrendelkezéssel már most sem tudnak mit kezdeni a nyugati kormányok.
Ez Európából nézve ilyen. Ha onnan nézzük érdekes mód az ő vezetőik tessékelhetik ki a világot bármikor a normál működési tartományból. Gyakorlatilag az ő döntésük, hogy a világ összromlik vagy sem, mert nélkülük bizony összeomlik a világ. Elég nagy versenyelőny számukra, hogy kordában tudnak tömegeket tartani.. lásd Covid élesben tesztelve kordában tartó rendszer. Nekem az a kérdés..hogy a vezetőik milyen utakat választanak és nem az, hogy őket mikor váltják le.
Azért egy NIO, Lenovo, Xiaomi, TikTok, stb. és simán hozza azt a színvonalat ami egy átlag németnek tökéletesen megfelel. Innovációban sem kell a szomszédba menniük, de ott egyelőre a totális állam az ami bekorlátozza a nagy koponyákat, de majd a gazdasági visszaesés hatására szépen kitessékelik Micimackót is székéből pár év múlva, és újra jönnek a Jack Ma-féle vállalkozók és majd az enyhülés az USA-val.
nekem nincsenek ilyen belső információim. De amit az ember olvasott az elmúlt évtizedekben. Autóipar. 20 évvel ezelőtt, látni lehetett, hogy belátható időn belül Kina lesz a világ legnagyobb autó piaca. Olcsó munkaerő és nyersanyagok. tehát érdemes volt elkezdeni ott egy gyártást elkezdeni. Állami előirás volt azonban, hogy a gyár többségi tulajdon kinai kell hogy legyen. vagy állami cég vagy magán (lehet hogy előtte fűnyirókat gyártó cég volt.) A külföldi cég bevitte a technológiát és a kifejlesztett terméket, a partner az infrastruktúrát (sokszor szinte teljesen állami támogatásból, ingyen kapta és vitte be a vállalkozásba.) Miután az elmúlt 20 év Kinában a szellemi jogok semmibevételéről szólt, a behozott tudás elterjedt. Én elhiszem, hogy ma már egy kinai autógyár képes a német minőségben gyártani, mert 10-20 éve ezt csinálják. Elször csak összeszereltek később már teljes vertikumban gyártottak. Fotovoltaikus iparág: Miután az egy nagyon energia és alapanyag igényes iparág, a kinai eltorzitott árstruktúrával már 10 évvel ezelőtt elárasztották közepes minőségű napelemekkel a világot, megölték a konkurenciát. De ott túl is tolták a dolgot. Amikor már visszaakarták állitani a valódi költségeket számbavevő módon végzett termelést, akkor kiderült, hogy a kiépitett kapacitás a világ napelemigényének a kétszerese. Ezért a napelemek ára , amióta gyakorlatilag egyedül vannak a piacon, tovább feleződött.
Kínai azért még bőven nem tud chippeket nem, hogy tervezni de gyártani meg még úgy se. A legfejlettebb technológiákhoz nem fér hozzá (TSMC, ASML gépek) emiatt is olyan szar a Kirin egy Snapdragonnal szemben. Egy erős középkategória az amit tudnak, bődületes pénzből. És ugyanez igaz sok más iparban. BYD ről is azért még bőven várjunk egy 10 évet, hogy tartósságra milyenek, mert én amit hallottam az eléggé felemás. Papíron persze szuper, csak aztán nehogy az első 1000 km után tréler vigye... Cégünkön belül is amiben nagyon erősek (van R&D részlegünk ott) az a nagy innováció nélküli másolás. Abban szolgalelkűek, de pl ha már egy terméket kell nekik felszerszámozni akkor csinálnak olyan orbitális baromságokat, amit egy frissen végzett gépész 15 perc alatt röhögve megold. Nem mondom, hogy nincsenek nagy koponyák, mert vannak, de azért még nem tart ott ahol szerintetek van (ez a személyes testköveli tapasztalatom). Az tény, hogy a taktika ami folytat (én csak kapudrognak hívom), hogy pl a BYD vagy a Xiaomi autókat veszteséggel eladják 1-2 generációig, (amíg letérdel a konkurencia) és utána minden mindegy alapon árak fel. (Xiaomi nál már látható, hogy annyival nem olcsóbb mint a konkurencia, miközben nem hozza azt a nagyon magas minőséget (nem rossz, de nem csúcs pl kamerában). Huawei - Google szolgáltatás nélkül eléggé félkarú óriás... És itt meg visszaköszön az adatbiztonsági kérdés. A kérdés az hogy ez ellen a leuralás ellen mit tesz USA, EU... ez a következő 10-20 év fogja elndönteni az utána következő 100 at... és én sok jót nem várok.
Soproban ugyanez, hivatalossan fogy a lakosság, 56283 fő hivatalossan (már a 65 ről csökkent) a víz fogyasztási adatok ismerősök által pedig 100-120 ezer közé teszik... A ok nagyon egyszerű, ausztriában dolgozó leleményes "magyar", vagy C típusú az adóvisszatérítésben az ingázási költségnél sokkal több km-t tud megadni. Azt mondjuk nem tudom, hogy hogyan gondolják, hogy valaki napi szinten a tiszántúlról, vagy Miskolcról ingázik alsó ausztriába, de ez legyen már az ő gondjuk. Nekem a bajom, hogy mikor hazamegyek, a közbiztonság rengeteget romlott, sok a lopás, nincs parkoló, és minden szolgáltatás minősége rengeteget romlott. Jó múltkor voltam otthon egy céges rendezvményen, és megsérült a lában (ficam) a kórházban akkor épp ott volt egy fiatal hölgy, folyamatos hányással.Értesd futott be a mostdóra, ajtó nyitva hagy, és üvöltve... Közölték vele, hogy nincs TB- je és a lakcímkártyája meg nagyon nem ide szól... akkor ők ezt így nem tudják ellátni mert nincs a rendszerben... Ott van még az utak állapota, köztereké stbstb.. nem egy jó tendencia. (Sorry a késői válaszért, nyarlatam és most hozom be a lemaradást :))
Ott nem teljes megszüntetés volt mint Terézvárosban tervezett, csak jóval nehezebbé - kb. lehetetlenné - tették az új engedélyek kiadását a két nagyvárosban, de a korábbiak gond nélkül működtek továbbra is. Egyébként idén infláció alatti (2,9%) ingatlanáremelkedés volt náluk is.... de ott az aranyvízum leállítása is kellett még mellé.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link