"A közös listát állító pártok vállalják, hogy csak olyan embereket indítanak képviselőjelöltként, akik nem vettek részt korrupciós bűncselekményben, és nem játszottak össze a Fidesszel.
Mind a 106 körzetben közös jelöltekkel, közös miniszterelnök-jelölttel, közös programmal és már közös listával indulnak, és azt ígérik, az Orbán-rendszert lebontva megadják „a nemzetnek mindazt, amit a rendszerváltáskor megígértek neki: szabadságot és jólétet”.
. .Figyelembe véve ,hogy az ellenzéki összefogás legerősebb pártja a DK,amelyet Gyurcsány Ferenc alapított,hogy általa,újra hatalomra kerüljön vagy közvetlenül vagy közvetetten,így egyértelmű,hogy a következő választás arról fog szólni,hogy vissza kerül-e újra a hatalomba Gyurcsány Ferenc.Ami a korrupció mentességet illeti az elég nevetségesen hangzik így,hiszen Gyurcsány sem a kétkezi munkájának vagy a szellemi tudásának köszönheti,hogy milliárdos lett ...........
NYUGI, "TOLL HIÁNY" ODAADNÁK A LELKÜKET A PULTOSOK(ÚGY HÍVOM ŐKET AKIK ALÁÍRÁST GYŰJTENEK) JÓ REGGELT SRÁCOK.. NEM ALUDTAM A FENE VINNÉ EL KELLETT EZ NEKEM, NO NEM MIATTATOK.. :::)))
Hát igen, így is fel lehet fogni. Az ellenzéki előválasztáson meg akkora volt a roham és olyan magas volt a részvétel, hogy nem bírta a rendszer a terhelést :)
Kollegám a fideszes pulthoz ment aláírni a petíciót és nem fogott a toll. Nekem kellett elővenni a saját tollamat a táskámból, hogy alá tudja írni a Stop Karácsony! Stop Gyurcsány! petíciót. Akkor most mi van? Mondhatjuk erre is azt, hogy ekkora bénázást, korlátlan forrásból nem képes a Fidesz egy egyszerű petíció aláírást megszervezni? Ezek akarnak kormányozni 2022-ben? Gondolom szerinted ez más, ez rendben van, egy egyszerű banális probléma. Szóljon a Fidesz ha gondja van a fidesz logóval díszített tollakkal, tudok kölcsönadni :)
De bizony, az ellenzéki pártok is az állam pénzén, azaz a mi adóforintjainkból fociznak. Nem hallottam róla, hogy bármelyik ellenzéki párt is lemondott volna az állami támogatásokról.
Máskép meg senki meg nem említi(ELLENZÉKI OLDALRÓL) milyen olcsó nálunk az ENERGIA.. Termelő gazdaságnak mi az alapja,nem kell ehhez se ész!! (majd SZÉLERŐMŰ meg ilyenek,külső hőszigetelés vagy napelem az meg eddig is ment) MZP említette nem gazdaságos)
nem is értem ezeket Ott van a világ legkiművelebb 2-t diplomás embere..MZP nagyon képzett osztán átlépik..legyintenek rá.. Győzzön aki akar, ki lesz az: D Klárika már PRESZTÍZSBŐL nem fog visszalépni.. áhh nem foglalkozok én ezzel..
Ti úgy sosem gondolkodtok választásiTrv-ez alkalmazkodni illik, most beszélem társaiddal Ez a MZP Totál a legszimpatikusabb (egyszer dobjuk már el a párt nagyságot gondolok DK-ra) bőven megnyerné a menetett MZP. Igen ám DK-sok is telhetetlenek!! kinek kénne legelőnek visszalépni a DK-nak.. mind követné!! ez a lényeg, na meg a nyerés jobban benne van,min D.Klárikával.. Jó persze, mint egy lehetősget mondtam..
Az ellenzéki előválasztáson a képviselő jelöltjeiteknek miért nem adtátok meg a második fordulós lehetőséget ha az annyira demokratikus ?Amit Orbántól számon kérsz a második fordulót azt ti sem adtátok meg lehetőségként a jelölteknek.
nem állami pénzből van? te ezt elhiszed? nem lepődnk meg, ha kiderülne hogy az önkormányzataikból ellopott pénzekből szervezik de nem érdekes, igazából nem vártam mást mint azt, hogy kínotokban úgysem tehettek mást, mint jó képet vágtatok ehhez a szánalmas bohózathoz :-) a kérdésemre persze nem kaptam választ: ki hiszi el ezek után, hogy ezek a duplanullák képesek lennének - ráadásul koalícióban! - elvezetni ezt az országot??!! hát az önkormányzataikban is egymást marják a koncért és bármiért ami lenyúlható, mozdítható!.... te jó ég, micsoda kupleráj! és ti enek tapsikoltok!........... nem kell válaszolni, bár badsectro annyira grafomán, hogy biztos nem fogja megállni válasz nélkül :-) bsector, nem állsz át inkább fideszesnek, ? vagy ha nem (gondolom nem), akkor miért nem vándoroltál már ki? tök jó helyek vannak, kanadától Izraelen meg Kubán át, ja és a a legszuperebb európai országot, Németországot bocs de majdnem likfelejtettem, szóval?
Ráadásul nem állami pénzből van. Inkább szégyellheti magát Orbán és pereputtya, hogy eltörölve a második fordulót (többek között), az országgyűlési választások lesilányításával és a magyar választási rendszer (annak idején közmegegyezésen alapuló) saját "kétharmadára" (amely egyébként sosem lenne ennyi) alakította a "demokráciát". Ezen illene inkább elgondolkodnod és fognod a fejed 10 éve - "Te jó ég" !
hát!!!!...ezeket a híreket olvasva az ember tényleg csak fogja fejét hogy te jó ég!!!, hát ezek szeretnék majd jövő nyártól az egész országot is kormányozni??!! hát nem volt legalább bő 2 évük rá, hogy megszervezzék maguknak a saját előválasztásukat? ennyire tellett, erre szánalmas dilettantizmusra? szegény ellenzéki szavazók, ha ezeket a híreket mind elolvassák?! vajon komolyan veszik még az ellenzéki összefosást, és annak "dicső" szervezőit, vezetőit??!! szerintem tragikomikus, szánalmas, ócska és elképesztően gyenge, alacsony színvonalúra sikerült eddig az "előválasztás", ezt persze nem nehéz így megállapítani! Szabó Tímea és Karigeri, nem szégyellik magukat??!! én a helyükben lassan már elbujdosnék mert ez már akkora blamázs!.......pedig ők találták ki az előválasztást és 3 év sem volt nekik elég rá, hogy korrekten megszervezzék.... ezek alkalmatlanok egy ország vezetésére, mondjuk már ki!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Súlyos támadást jelent Magyarország szuverenitása ellen,
hogy Ukrajna az Európai Bizottsághoz fordult a napokban aláírt
magyar-orosz hosszú távú gázszállítási szerződés ügyében - szögezte le
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárcája közleménye
szerint szerdán Prágában.
"Őszintén szólva nem igazán érdekelt minket sem az, hogy Ukrajna, sem
az, hogy más mit gondol erről a hosszútávú gázmegállapodásról. Hiszen
Magyarország energiaellátásának biztonságát a kormánynak kell
garantálnia, és senkinek semmi köze ahhoz, hogy ezt hogyan tesszük" -
hangsúlyozta a tárcavezető a magyar-cseh kormányzati csúcstalálkozót
követően. egyetértek most.kinek mi köze hozzá.hozzá teszem mindenhol üresek a tározok
Megdöbbentő Dobrev Klára fölénye, ha MZP vagy Karácsony közül valamelyik nem lép vissza, szinte biztos, hogy Dobrev Klára lesz az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. Az utolsó hármat jól megippeltem viszont nem gondoltam volna, hogy ekkora DK túlsúly van az ellenzéki oldalon. Dobrev azt mondta az egyik vitán, hogy a választók bölcsek, látjuk mennyire.
ELLENZÉKI összefogás HAZUGSÁGAI
Mind a 106 körzetben közös jelöltekkel, közös miniszterelnök-jelölttel, közös programmal és már közös listával indulnak, és azt ígérik, az Orbán-rendszert lebontva megadják „a nemzetnek mindazt, amit a rendszerváltáskor megígértek neki: szabadságot és jólétet”.
. .Figyelembe véve ,hogy az ellenzéki összefogás legerősebb pártja a DK,amelyet Gyurcsány Ferenc alapított,hogy általa,újra hatalomra kerüljön vagy közvetlenül vagy közvetetten,így egyértelmű,hogy a következő választás arról fog szólni,hogy vissza kerül-e újra a hatalomba Gyurcsány Ferenc.Ami a korrupció mentességet illeti az elég nevetségesen hangzik így,hiszen Gyurcsány sem a kétkezi munkájának vagy a szellemi tudásának köszönheti,hogy milliárdos lett ...........