AI-alapú áttekintés. Magyarország gazdasági helyzete a 2006–2010 közötti időszakban rendkívül válságos és feszültségekkel terhelt volt, amelyet a költségvetési egyensúlyhiány, a megszorítások, majd a 2008-as globális pénzügyi válság hatásai határoztak meg. Ez az időszak a magyar gazdaságtörténet egyik legnehezebb periódusa volt. Következő versenyző felkészül.......
Nem tudom, ki mit szeretne a részesedésekkel tenni. Viszont azt tudom, hogy az álmoskönyvek szerint nem jelent sok jót, ha valaki olyan céget piszkál, amelynek működése közvetlenül és közvetve is jelentős mértékben hozzájárul a magyar GDP-hez... Nem lepődök meg rajta, de elszomorít, hogy a hatalomba igyekvők szellemi képessége sem mondható kiemelkedőnek. És most finoman fogalmaztam...
Szerintem pedig egy tőzsdei cég teljes vezetői és tulajdonosi struktúrája, amiben az állam korábban is csak 25% tulajdoni részesedéssel rendelkezett, nem olyan dolog, amivel az államnak foglalkoznia kell. Főleg egy regionálisan meghatározó olajpiaci szereplővel nem kellene. Rakja oda érveket is, hogy miért. Vagy mondja el, hogy mit szeretne elérni. De ez így árt a részvényeseknek. Persze tudom, TZ nem az eszéről híres. Igazából ezzel a fideszes tempóval nem látom, miért lennének jobbak, mint a mostaniak...
-Private Banking friss:-MOL.-Az árfolyam visszafordult a 3 438-nál található fontos támasz szintről, de úgy tűnik alacsonyabb csúcsot ütve újra lefordulhat. A 3438 egy fontos szint, egyben ez a vízválasztó a long és a short oldal között. Alatta a 3125 számít erős támasznak. Ellenállások: 3906; 4062; 4218. Támaszok: 3438; 3125; 2890; 2812; 2656; 2500.
A közvagyon alapítványba adása teljesen szabályos és jogszerű volt. Az alapítványi vagyon közvagyonná visszaalakítása is teljesen szabályos és jogszerű lesz. Már ha a Tisza nyer.
Tehát úgy mínősítesz egy meg sem történt eseményt (""most erkölcsösen, de törvényi felhatalmazás nélkül"),hogy fogalmad sincs arról,hogy azt miként szándékoznak végrehajtani..... Kártyavetés,varázsgömb,tenyér jóslás vagy csak egyszerűen DPK???
A Tisza vezetősége jelezte és kommunikálta, hogy nem tartja megfelelőnek a MOL tulajdonosi strukturáját, és azt át kívánják alakítani. Nyilván úgy, hogy az alapítványok ne rendelkezzenek részvénnyel, mert akkor osztit sem kapnak.. Kíváncsi vagyok, hogy ezt hogy tervezik törvényesen megvalósítani...Mert sztem nem lehet.
MOLly tulajok topikja
Ha az Otisoknak is van gyűjtőtopikja, ne aprózódjanak el apró témákba a Mollysok se.