Ja, nem omlottak össze - csak épp a "3 napos villámháborúban elfoglaljuk Kijevet" - től eljutottak oda, hogy minden szinten védekeznek, és az is csoda lesz, ha a végén a Krím a kezükön marad. Ha ez nem összeomlás, akkor nem tudom, micsoda. 😃
"Elon Musk úgy döntött, hogy átadja az irányítást a Starlink műholdas internetnek az ukrajnai háborúban használt része felett az Egyesült Államok védelmi minisztériumának – mondta Walter Isaacson életrajzírója. Kifejtette, hogy Musk többé nem akar felelősséget vállalni a kommunikációhasználat határaiért és szabályaiért." . Nem lehetett olcsó a hülyegyerek. Remélem az észt se oszt(hat)ja ezután a háborúval kapcsolatban.
nem válaszoltál a kérdésre. De elárulom, hogy ma már nemcsak a közvetlen szomszédságodban lévő nagyhatalom jelenthet veszélyt rád nézve. Ez a felismerés vezet a válaszhoz
A háború kitörése után 2 héttel az angol hírszerzés már írta is, hogy az oroszok már csak 2 hétig bírják, összeomlik az egész. Az ukik is már 10x annyi tankot lőttek ki, mint amennyiről tudtak. Ez minden úgy, hogy az ukik ingyen kapják a mindent, meg tömik őket támogatásokkal. Gondoljunk bele, hogy már a háború előtt is csak a segélyekből éltek, most meg mintha egy feneketlen kútba dobálnánk a pénzt. Kíváncsi vagyok az oligarcháik vagyonbevallására. Olyan lesz, mint a fideszeseké. :-)
A szükség nagy úr. Én úgy tudom, 2014 előtt az oroszok nagyon sok mindenből behozatalra szorultak, búzájuk sem volt elég. Most a legnagyobb gabonatermelő, de van francia sajtjuk, meg koka kólájuk. Gyönyörűen megoldották, lekoppintották. Kicsit savanyúbb, kicsit sárgább, de van.Nemrég azt nevettem, mikor az egyik áruházlánc kólájára azt mondták, hogy az az eredeti, mert a mostani "valódi" már nem is hasonlít a régire. Én is így érzem, gondolom a cukorpótló, meg más betiltott egészségtelen anyagok hiánya nem a megszokott ízt eredményezi. Ezerszer elmondhatják a reklámban, hogy az az eredeti, nincs különbség a zérónál.
Hagyjuk már a hülyeséget. De leginkább ti döntsétek el, hogy akkor az ásókkal, meg a rozsdás tankokkal át tudnak ruccani a svédekhez. Nettó baromság. Mondjuk a svédektől már nem várok mást, huh, bárcsak ezt a konspirációt a Tetovált lány szerzője, a zseniális Stieg Larsson megélhette volna. De mindegy.
"Reális a veszélye annak, hogy Oroszország elfoglalja Gotlandot?
Stockholmban Hans Wallmarknak, az egyik legnagyobb ellenzéki párt, a
Moderaterna külügyi szóvivőjének teszem fel a kérdést: „Ki tud zárni
bármilyen katonai akciót orosz részről a balti államok, az önök országa
és Gotland ellen?". Wallmark egyenes, rövid és határozott válaszokat ad:
„Nem, és ez az oka annak, hogy be kell lépnünk a NATO-ba"." - - - "A találgatások szerint Oroszország Gotlandot azért szeretné elfoglalni,
hogy ott Sz-400-as rakétákat helyezzen el. Ez lehetővé tenné Moszkva
számára, hogy az egész Baltikumot ellenőrzése alá vonja. De a
NATO-tagsággal Svédország biztonságban érezhetné magát Oroszországtól."
Mit gondolnak erről a svédek? "A svéd nemzetvédelmi bizottság hétfőn tette közzé
biztonságpolitikai jelentését, a szakértők ebben fogalmazták meg
aggodalmaikat.
Noha
Oroszország hadereje most Ukrajnában összpontosul, ez nem jelenti azt,
hogy Oroszország ne lenne képes katonai hadműveletet végrehajtani
Svédország közelében - hangsúlyozzák a jelentésben, hozzátéve: Moszkva
alacsonyabbra helyezte a hadsereg bevetésének küszöbét, és megmutatta,
hogy hajlandó kockázatokat vállalni.A svédországi Gotland
szigetén már régóta készülnek egy esetleges orosz támadásra." (Gotland, a Balti-tenger közepén fekvő, stratégiailag fontos sziget)
Gondolkodj el ezen: "'Nos, az hogy most az oroszok meggyengültek az nem jelenti azt, hogy 10-20 év múlva nem erősödnek meg és kapnak kedvet egy semleges Skandináviára.', ezt nem kommentelem, nagyon gyenge érv." Áruld már el, hogyha ez olyan gyenge (tehát a svédek nem vehetik komolyan az orosz támadás lehetőségét a távoli jövőben sem) akkor szerinted miért akarnak belépni a NATO-ba?
OROSZ-UKRÁN háború