akkor kb ugyanúgy látjuk a dolgokat - én 50-60 Ft közé teszem a csoport által elérhető, új részvényszámmal kalkulált EPS-t
de nagy kérdés, hogy ebből ténylegesen mennyi lesz - sok múlik azon, hogy VT a WING-es építési megrendeléseknél mennyi pénzt "hagy" a NEO-nál - mert ezt Ő fogja eldönteni
remélem nem az lesz, mint az AW-nál a Share Now megvétele - amikor egy full veszteséges céget vett át az AW, VT-től (egyik saját cégétől a másik)
egy korábbi (több hónappal ezelőtti) beírásomban én is írtam, hogy 100 Ft fölötti EPS-t tudhat a cégcsoport
ez az új részvényszám mellett is 50 Ft fölötti EPS-t jelent
csak attól tartok, hogy a túl nagy elvárások, amik itt a fórumon most láthatóak, hatalmas csalódáshoz tudnak vezetni - a csalódás pedig eladásokat szokott generálni
jobb, ha mindenki inkább próbál tisztán látni, mint lila ködben fürdőzni
egy hajóban evezünk - én is akkor leszek a legboldogabb, ha kilő az árfolyam :-)
Természetesen a régivel gondoltam. És igen, ebből a szempontból természetesen jóval több részvény esetén kérdéses, hogy hozható-e hasonló saját tőke arányos eredmény, de egyrészt pont ahogyan a többiek is írtak vannak egyértelmű eredményt javító mondjuk átlagos 6%-os hitelkamattal, illetve bérleti hozammal (amiket ezzel megspórolnak) ez kb évi 600 millió ami az új részvényszámmal kb 10 Ft EPS pluszba. Illetve ezen felül fejlesztés/kivitelezés + remélhetőleg valami egyéb szinergia. Erről egyelőre nem sokmindent tudunk. Reméljük lesz róla kommunikáció. Szóval igen, ceteris paribus egy idei 60 Ft EPS az a tőkeemelés után már csak 40, de szerintem azért fontos hogy mennyi volt, mivel elvileg a management feladata, hogy a részvényesek érdekét képviselje. Így ha nem abból indulunk ki, hogy gazdasági bűnelkövetés áldozatai lettünk, akkor legalább kb akkora értéket kellene teremteni a tőkeemeléssek is egy részvényre számolva.
Szia! Tőled nem megszokott módon írtál, konkrétumok nélkül, ezért is éreztem úgy, hogy reagálok rá. Sztem a tőkeemelés utáni eredményesség is 60 Ft/rv lesz, de ezt majd csak egy év múlva láthatjuk. Az árfolyamnak meg nem itt a helye, de ezért tenni is kéne, reméljük az új vezetőség tesz is ezért!
sajnálom, hogy felületes amit írok - igyekeztem jól megfogalmazni, de lehet, hogy hibáztam - megpróbálom korrigálni
én nem azt írtam, hogy nem lehet több a jövőben az EPS - én csak azt írtam, hogy minden más dolog változatlansága mellett a 2024-es EPS-nél érdemes lehet az új részvényszámmal számolni - szvsz mások is így számolnak, mert ha nem így tennének, akkor már 500 Ft fölött lenne az árfolyam, de nem ott van
a hitelek törlesztésére fordított tőke eltűnése az nem eredményjavító tényező, csak a hitel kamata (ha nincs hitel, akkor nincs kamatfizetés sem)
természetesen lehet annak hozzáadott értéke, hogy immár VT-nek jobban megéri ide is csoportosítani eredményt (pl az építőipari megrendeléseken keresztül), hiszen nőtt a tulajdonrésze
komoly érték a NEO és komoly értéket képviselnek a cégben lévő ingatlanok - a cég a jelenlegi árfolyamánál többet ér, de idő és további tőkeemelések elmaradása szükséges ahhoz, hogy helyére kerüljön az ára
Attól félek, hogy a sörpuccs már nagyobbrészt sikeresen megvalósult. Innentől kezdve már főként a vezér és csapatának vérmérsékletén múlik, hogy a renitenskedőket mondjuk hazaárulás indokkal kicserélik a szenátusból, esetleg Hondurasba száműzik, vagy ilyenek. Ne így legyen, de én erről a társaságról bármit képes vagyok elképzelni.
Na meg a 2024-es eredményt ne már a 2025. napokban végrehajtott tőkeemelésével majd bevezetendő részvényszámmal matekoljuk. Majd 2026-ban! (jelentősen csökkent hitelállománnyal, a teljes Szerémi Irodaházzal stb...).
Pont írni akartam, hogy azért ez nem így van...a 10 milliárd és az ennek eredményre gyakorolt hatasa kimaradt...hitel törlesztés, irodaház vásárlás...nem elhanyagolható
Kicsit felületes amit írsz... Szted mennyi ment el a hitelek törlesztésére idáig, ami megmarad (annyival több marad meg az eredményből), az abból történő folyamatos befektetések jövedelem termelő képessége stb., szóval ha te kettővel osztod, akkor sztem a matekodnak szólnak a mínuszok. Sztem meg ugyanannyi várható részvényenként a szinergiákkal együtt a későbbiekben is...
és akkor majd az idei első félévet meg majd az újjal számolod? - én értem amit írsz, meg én is poziból írok, de kicsit önbecsapásnak tűnik
gondolom azért kaptam a mínuszokat, mert senki nem szeret szembenézni a tényekkel és mindenki csak a kiszállóját tervezgeti - de attól még, hogy Ti nem néztek szembe a valós részvényszámmal (alaptőkével), vannak akik pedig mégis azzal számolnak
ettől még az AKKO egy nagyon jó cég, de mivel az alaptőke kétszeresére emelkedik, ezért az egységnyi alaptőkére jutó eredmény feleződni fog
ha 2024-ben volt egy 2Mrd-os eredmény, akkor az a régi törzstőkével számolva egy darab 25 Ft-os részvényre vetítve 60 Ft-os EPS-t jelent, de az új törzstőkével számolva egy darab 25 Ft-os részvényre vetítve már csak 30 Ft-os EPS-t jelent
remélem így már érthető, amit írtam - és full poziból írok - a teljes tőkém közel 20%-a most ebben van
Itt vagyok de a heten majd penteken erunk haza, csak korlatozottan vagyok, Jo jelentes lesz a 2023as eredmenyt szorozzuk 2 vel meg szerintem pluszban megjelenik a living eredmény ezt várom én.Most ez az akko 2024 es eredmènye, utanna beraktak 10milliardot, a Wing az kozép europa egyik legnagyobb ingatlanfejlesztoje.Mennek a személycserék is.Majd a tokeemelés utánni allapotrol a 2025 os jelentés ismeretében mondhatunk véleményt, de gondolom nem azért jön be ez a cég mert az akko egy takolmányos akól.
az általad várt EPS-t azt a tőkeemelés utáni részvényszámmal számoltad - mert ha a tőkeemelés előttivel, akkor, akkor az általad leírt számokat el kell osztanod majdnem kettővel - az alaptőke kb a kétszeresére emelkedett
Akko fórum