Csak azt nem értem, miért kell ezt a csomó f.szságot itt az Opus topikban megosztani, hiszen van bajunk (sz) opus részvényeseknek így is elég, most ezt még megspékeled itt ilyen "világmegfejtő" baromságokkal....hát jó hétvégét mindenkinek! Ami tény: ML , végtelenül ostoba főrészvényesként óriási nehezéket jelent az árfolyam tekintetében, ugyanis már 2 hónapja nem a felcsúti cimborája osztja a lapokat és az észt, talán egyszer majd ez eljut Lörkéhez is. Persze az is undorító, hogy amíg haszna volt belőle, MP is nagyot szakított -állítólag- az itteni spekulációban, bár ő ezt tagadta. Amire mindenki készülhet: am8g ML neve jelen lesz a (SZ) Opus kapcsán, semmi jóra nem számíthatunk. MP gyűlöli ML-t, ahol tud, ártani fog neki, ezáltal nekünk is.
Konzultálj Lakatos Márkkal, biztos szívesen segít. Mondjuk a progresszív társadalom idomároktól sajnos az teljesen kitelik, hogy egy olyan rendszert hozzanak létre, akár jogi keretek között is, hogy például az intézeti gyermekeket az önmegvalósító (saját akaratukat elsőbbségi módozatban érvényesíteni kívánó) felnőtt melegeknek "juttatják" családosdit játszani. Szóval az egyén szabadságának érvényesítése mások - gyengébb pozícióban lévő, megfelelő döntést meghozni nem tudó - szabadságának a kárára. Ezt az előző kormány nem indikálta, pedig jó hosszú idejük lett volna rá, de a mostanira egész biztos nem esküdnék.
Az a szép ebben a fórumban, hogy jó pár évvel ezelőtt megnyílt, így a háború kitörése utáni jóslataim is visszaolvashatóak, amelyek sajnos beteljesültek. Tudom, hogy az Orbán "kitalálta" a Sorost is, csak azóta, például a világ leggazdagabb emberének titulált személynek és a regnáló USA elnökének is hasonlóak az észrevételei, meglátásai az "öreggel" kapcsolatban. Visszatérve az Opusra, persze, lehet egy harmadik út, verzió is (az első kettőn kívül: azaz marad a jelenlegi helyzet vagy, hogy Lölő részét államosítják és utána privatizálják a nyugatnak - hazai szereplő hiteltelen lenne a bolsiknak, a nyugati hűbéresség jobban eladható az idomított lelkületűeknek), ami nem más, mint a korábbi kommunizmus, mindent államosítunk, csak azt az elkényeztetett társadalom elég nehezen fogadná és azt a rendszert is ugyanúgy valakik uralják, mert bár jó mese a népakarat, de egy anarchikus állapot is csak egy újabb hatalmat szül vagy a totális megszűnést, újrakezdést a megmaradottaknak - persze vannak olyan hülye világmegváltók, aki ezt jó szemmel néznék -, ha az világméretűvé katasztrófát - mondjuk atomháborút - eredményezne.
Átcsatornázás = állami visszavétel, majd áron alul privatizálás a globál gazdasági maffiának. "Őskonzervatívként" gondolom ez az álmod. Feltételezem a NER előtti hazai gazdasági szereplők, privatizátorok is sorra kerülnek. Ilyen kis ország tekintetében erőfölényben lévő nyugati birodalmi gyarmati stratégiába példastatuálásként persze jól fog majd mutatni, itt majd csak az alvállalkozói csicska szerep és egyesnek esetleg a Nokias doboz effektus marad. Addig is lehet kábulni, mert Magyarország is kapott egyet a "A nép szolgája" műsorból. Ez olyan, mint az "EU-s pénz", amit a társadalom összedob (tagállami befizetések, fogyasztásainkon alapuló vám bevételek, közös adósságba verés, stb.), majd lefölözve visszaosztják - főként nyugati oligarcha megbízottak aktív közreműködésével - a társadalomnak és cserébe kérnek még pár birodalmi kötelemnek való megfelelést. Hamarosan (őszre már valószínűleg megjelennek az első morzsák a hírekben) beindul az élősködők viadala, középosztály megnyúzása (magasabb adóterhek, költségek), amiből aztán lehet például olyan "értelmes" célokat finanszírozni, mint a hadipar vagy a élősködő/nihilstáknak (kamu szegényeknek) is fenntartott szociális rendszer, meg persze a globál tőke profit éhsége (persze, a profitot majd elrejtik a szövevényes céghálók szereplői, beszállítók között, a az élen lévő majd kimutatja, hogy mennyire is gáláns a társadalommal). Persze, látva nap, mint nap átutazóban a Kabulra hajazó pesti belvárost, jövő évszázadra nem sok magyar fog maradni, max. rabszolgának az új "európai" társadalomban.
NEW OPUS GLOBAL