Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Azt veszem észre én is, hogy hihetetlen nagy a szórás a kínálati árakban. Nem is értem, van aki nem nézi meg a "konkurens" hirdetéseket? Illetve most gondolom nagyon nehéz lehet értéket becsülni (főleg ritkább tranzakciójú, családi házaknál)
En igy tudom fejlett regiokban 15-20% fejletlenebbekben 30-35% a munkanelkuliseg... A 30 evalattiak fizetese brutto 1600-1700 euro brutto...egyik ismeros autoipari mernokkent ment ki valencia kornyekere 40 evesen. 1-2 ev kozott talalt munkat! Es kevesebbet keres lathatoan mint itthon videken az autoiparban...
Hol vannak ár az 1970-es és 1980-as évek, amikor egy házban élt az ember egy életen át, aztán volt 1-2 munkahelye a helyi TSZ-ban vagy Állami gazdaságban. aki nem volt mobilis akkor is rábaszott, és ez ezután sem lesz másképp!
Micsoda? Hogy a z generráció 2/3 da nem tud dolgozni? Azt aláírom, hogy alkalmazkodni kell, még azt is, hogy valakinek annyire versenyképtelen a végzettsége, hogy fizikai munkát végez... A másik fontos dolog a lokáció. 2010 ben mikor végeztem a fél országban munkát kerestem, aki nem volt mobilis akkor is rábaszott, és ez ezután sem lesz másképp! Az a 25% a fiatalok körében én úgy tudom nagyon szélsőséges, van olyan régió ahol közel nulla, délen meg 50% felett....
felgyorsult az élet. a globalizáció miatt mindeki mindenkinek farkasa. a média ontja magából a tartalmat. egyre jobban feszegetjük a bolygó határait és még lenne mit sorolni. elég megnézni akár csak egy filmet a 90-es évekből, teljesen más világ volt (nem csak itthon)
Meg lehet nézni, hol születik K-Európában "sok" gyerek: Bulgária c-sebb régiói, Kelet-Szlovákia, Észak-Kelet Magyarország. De persze fektessen ingatlanba az ember, mert majd jön a fizetőképes kereslet 20-30év múlva, LoL :DDD
az elöregedés mellett a cigányság arányának durva emelkedése a gond. nyilván itt nem rájuk mint faj gondolok, hanem arra, hogy náluk mennyire dívik 30-40-45 éven át dolgozni, adótfizetni, betartani a játékszabályokat, stb.
A most már nyugdíjas szüleimnek mondtam hogy én cseréltem volna velük... szerintem jobb volt a 80-as évek közepén fiatal felnőttnek lenni, aztán módszerváltáskor - nyilván információhiány stb - volt de talán kevésbé voltak leosztva a lapok. nyilván módszerváltáskor úgy lettem volna fiatal, ahogy ők: jó diplomával a zsebben, stb... meséltek róla (meg ott is voltam) hogy mennyire lehetett ügyesen megoldani a munkanapokat. Hát eléggé... egyik építette a saját vállalkozását addig, a másik minden másnap dolgozott csak mert félnap-egynap alatt letudta azt amit elvártak. Cserébe most naponta standupolhatnának a daily callban mint egy óvodás: "ezt meg ezt csináltam tegnap, ezt meg ezt tervezem mára, no impediments, no blockers". mint a kisiskolában az órák elején jelentünk. elképesztő. ja meg lehet remegni a melóért is. Nekem az első 6 évemben volt annyi munkahelyem mint nekik kettőjüknek összesen. És semmi kedvem nem volt akkor sem újabb embereket, projekteket, cégeket megismerni. Valahogy akkor nyugisabb, kiszámíthatóbb volt a világ. (Ez utóbbikban megerősítenek ők is). de hát kár siránkozni, mindenkinek adottak a feltételek, hozza ki abból amit tud. és igen. az élet nem igazságos. evvan. tough titties. egyet tudok: magamnak kell megoldani a nyugdíjat, nyitott szemmel kell járnom, nehogy az legyen, hogy amit évtizedek fegyelmezett munkájával összerakok valami populáris tücsök-reteksimogató kormány megdézsmálja... így is évek, évtizedek óta a lumpen elemek belőlem élnek. résen kell lenni.
"csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz)" - én nem láttam még kőműves, vízvezetékszerelő, de még bolti árufeltöltő és takarító AI-t sem. A túlhízlalt IT szektor dobálja ki a salakot.
A demográfia miatt még szarabb lesz az egész, gondolj bele: elszáll a nyugdíjasok, ellátásra szoruló idős betegek aránya, ez durván megemeli a köz és egyéni terheket is. A fizetéseket adó cégek meg persze próbálják ebből az egészből kihúzni magukat, mondván nem az ő bajuk, hogy neked magánorvoshoz kell hordani a szülőt" és nincs tesó, akivel megosztanátok a feladatot.
Előbb-utóbb csak észreveszi ezt a statisztika is. Egyelőre az dől a "zinternetből", hogy 10-20% csökkenés is "teljesen elképzelhetetlen". Gondolom nem 400millás lakásokat néztél.
Naszoval. Korbeneztem mert egy figyelombe erdekes ar jott n+3as lakasra. A tavalyi arakhoz es kinalathoz kepest brutal valtozas van. A kinalat tobbszorozodott az n+3 ujszerueknel. A hirdetesi arak sok esetben 20-30mval olcsobbak.... Na ezt nem hittem volna. S8man van valasztek 95-125m kozott ujszeruben 80-100nm között eszak pesti regioban. A homoktovis lakopark fele konkretan 2mos nm arrol levittek 1.5m ala tobben...
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link