Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Majd az áthallás a szomszédból meg a hangszigetelés (hiánya). Majd az első ott alvás amikor a szomszédok is beköltöztek. Az kijózanító lesz.. mindig azt spórolják ki a cérnavékony födémekből és falakból. De ne legyen igazam..
Sohasem volt új lakásom, nem is nagyon akartam soha. Nem tetszik általában az elrendezésük, főleg a konyha megoldásuk. Kevés amerikai konyhát láttam ami szimpatikus volt. Kiadás szempontjából pedig nagy az amortizációs kockázat számomra. Viszont nagy áremelkedési potenciál lehet bennük, ezért kicsit elgondolkodtattak, bár az általad írt árak nagyon magasak, egyáltalán nem lebecsülve, de mégis "csak" Zuglóban járunk. Sok a minőségre vonatkozó panaszt olvastam az új építésűeknél, a Cordia -ról is, neked mik a tapasztalataid?
A cordia biztos hogy nem. A február elején lekötött árhoz képest ( 44m2 + 6m2 terasz +30m2 kert: 80 millió Ft) 2 héttel később emelték az árat 10%-kal és utána plusz 5%-kal. 200 lakás többségét eladták igy és a maradék egy részénél azóta csökkentettek pár százalékot, de a 2 szobás lakások m2-ára igy is (a maradéknál is) bőven 2,1 millió/m2 felett van.
A 1,5x ár gondolom kb 1.7 - 1.8 M/nm -t jelentett. Kíváncsi vagyok, fognak-e törekedni az építtetők legalább a "nagy pénzeső" legelején a kb 1.5M/nm es árra?
Szenved a német ipar, mi meg a kelleténél is jobban ki vagyunk szolgáltatva. https://www.erstemarket.hu/tartalom/220640/nagyot-esett-a-nemet-ipari-termeles-20250606 Én azért látok benne nagy problémát, mert ezen a területen elég nagy a betanított munkás mennyiség. Nem feltétlen a mérnök/fejlesztés szinten lehet nagy leépítés. A másik nagy kérdés az ellátási láncra fűzött magyar kkv-k. Nagyon hamar összeroppan a rendszer, ha alacsony lesz a megrendelés. Csak Németországot kell figyelni, ha ott felfut elbocsátási hullám miatt a munkanélküliség, azt a magyar piac is hamar lereagálja sajnos. Nagy kérdések vannak az én fejemben is a gazdasággal kapcsolatban és nem feltétlen a kitörés és repülőrajt jut eszembe.
Igen, mi is. Ezért nem vettünk 2db-ot. de ez tőlünk 50m-re lesz (szomszéd ház) És a nem titkolt cél, hogy ha fiunk hazajön külföldről, mellettünk lakjon.
"....az igaz de pénzből lehet máshová is menni. " erre egy példa: Teneriffe: Július: 1 hónap 2 főre: 665 ezer Ft a tengerparti szállás tengeri kilátással 160 ezer Ft a repülő Kaja mint itthon (inkább olcsóbb) közlekedés, egyéb kiadás igény szerint, de most inkább csak a tengerparti pihenés volt a cél. Tavaly kipróbáltam az Adriát: Július: 3 főre: 1 hét: 410 ezer ft a panorámás, de a tengertől 1 km-re lévő amúgy nagyon szép apartman saját kocsival oda-vissza és kirándulás az isztriai félszigeten (rengeteg hangulatos olasz épitészeti emlékekkel tele kis város), igy kb 140 ezer Ft Kaja: drágább mint itthon.
Jó vétel volt. Én s nézegettem, de végül a saját lakóparkunk utolsó ütemében kötöttem le egy kétszobásat másfélszeres áron. Szigorúan befektetési, kiadási célból az volt a jobb döntsé.
ismerem a múltját elég jól . a Népszínházban kifejezetten neves építészek is terveztek a kicsit késve meggazdagodottabbaknak, mert nem volt már hely beljebb számukra a Málnai Béla is aki a top3 kedvencem egyike, szintén tervezett oda az sem elhanyagolható körülmény hogy ott mentek ki a villamosok a fontos temetőkbe . az 1930-as születésű anyám kb pont olyan tisztelettel mondta ki a Corvin áruház nevét a kisgyerekkoromban mint azt hogy Szent István körút, függetlenül az aktuális hatvanas évek közepi helyzettől és kilátástalanságtól.
Egy hét nyaralás 4 főre szállással+útiktsg 1M ft felett. van. Évi 8 hetet vagyunk lent. Plusz hoz egy valag pénzt és a a dupláját éri 3 év alatt. Lekötés az igaz de pénzből lehet máshová is menni.
Semmi baj. Családi ház mellett is lehet nyaraló. A kert a medence is unalmas tud lenni. Aztán lemegyünk a nyaralóba. Ott két hét strand után zúg a fejem a tömegtől akkor meg hazajövök a privát kertbe a csendbe. Valahogy túl kell élni. :-)
Lehet kicsit félre ment. Bocsesz. Én elég sok panelbe járok Bp-en. Az új lakók oké, de a törzsgárda elég proli. Az új építésűnél ezt nem érzem, nem látom. Persze a jellemmel az újnál is lehet gond, nem erről beszélek. Mind1. A téteket megtettük, meglátjuk mi lesz. Ami még tettszett, hogy a tárolók és a beálló külön albetét, ezt praktikusnak tartom a befektetés szempontjából, és tároló csak kb fele annyi épül, mint lakás.
Egyetértek. Ha kedvem tartja kiveszek ott egy házat, ahol éppen szeretnék. Minden tiszta rendezett, nem takarítással és egyéb hülyeségekkel töltöm az időmet. Nem kötöm le magam egy nyaralóhoz, minek tenném?
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link