Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Sajnos egyetértek. ;) Nem tudjuk, senki se tudja. Ami rettentően zavar, hogy igazából nem látom azt, hogy bármi is fog történni, az jó lesz... kinéz, hogy így vagy úgy, de mindannyian felszállunk a sz@p@rollerra...
Hogy mit akarnak és mi lesz, az két külön dolog:). 2008 ban se akartak, és se nem gondoltak, hogy az AAA minősítésű, különféle ügyletekkel és biztositasokkal lefedezett jelzálog levelek miatt válság lesz. Meglátjuk
Aki itt elinflálásrúl beszél nem veszi figyelembe ennek árát azaz a a brutális adósságtömeg növekedést ami sokkal kellemetlenebb mintha nem inflálnának semmit
Igen nominálisan de az olyan brulálra nő nap mint nap ,hogy hiába kisebb a kamat mégis egyre több lesz még alacsony kamattal is az adósságteher. Én így érzem. Ergo pont a mai alacsony kamatok miatt kerülünk egyre nagyobb adósságspirálba. Nem mindegy ,hogy van 10 millió hitelem 10% kamatra vagy 40 millió 4%- ra Utóbbit sokkal veszélyesebbnek látom
Nominálisan... nem reálértéken. Ez a szép trükk! Azt hiszed gazdagabb vagy, azt nem, csak annyit kell csinálni, hogy ne úgy viselkedjen mint a pengő...
Nem lehet elinflálni az adósságot mert a tömege egyre nagyobb lesz és pont azért mert a jelen rendszert tartják fenn,olcsó hitel,infláció miatt. Amig az okokat nem szüntetik meg addig nem lesz semmiféle elinflálás hanem a hiteltömegek fognak sokszorozódni.
És amíg ez így van, még örülhetünk. A másik forgatókönyv, ami a 2008-as válságot követő görög adósságrendezés volt. Mindenkinek vitték a vagyonkája egy jelentős részét, vagy így, vagy úgy. És akkor szerintem meg is fogunk érkezni a globális kommunizmushoz. Lehet ez a cél...
Ja és tegyük hozzá, hogy ezt az adósságot, amit a világ felhalmozott csak negatív reálkamattal lehet elinflálni. Szóval Berlininek nagy igaza van abban, hogy a reálhozamokat kell nézni... higyjétek el, azt negatív tartományban fogják tartani, bármi áron.
Pontosan, vsz egy nagyon veszélyes helyzet alakulhat ki. Szemmel láthatóan ideges a FED (az EKB nál meg túl nagy a csend) a tőzsdén lufi van, az ingatlanoknál lufi, "everything bubble" Kíváncsi vagyok, hogy bejön e megint M.Burry jóslata megint vagy most mellényúlt. Minden esetre hatalmas pozikat vett fel az infla mellett és a tőzsde ellen. Meglátjuk de valami furcsa most a gazdaságban, meg úgy mindenben kicsit...
No, akkor beteszem ide is, hogy hogy látom a helyzetet: Érdekesen alakul a világgazdaság...most jelentős esélyt látok egy stagflációra...ma reggel gondolkoztam el ezen...ha a fejlett piacokon nem is okoz már jelentős problémát a vírus, a fejlődő piacokon még okozhat...és mi van akkor, ha lefagynak a télen a fejlődő gazdaságok...kikötőket zárnak le, közben egyes cégek tovább kényszerülnek emelni az áraikat...ezek a hatások újabb inflációs hullámot indíthatnak el az egész világon, miközben a Fed meg lassítani akar...így kialakulhat egy nagyon veszélyes helyzet, amikor az infláció tovább nő, de a fejlett gazdaságok nem tudnak gyorsítani, mert az infláció miatt el kell vegyék a lábukat a gázról...ma csak részben jön kívülről a fejlett világba az infláció, de mi lesz ha szinte teljesen kívülről fog jönni...
Nem hiszem, csak bepróbálkozott a szokásos "dehát mindennek megy fel az ára" dumával. Ugyanis 1 héttel kivitelezés előtt felhívott, hogy le van gyártva (az egyedi méretezésű) redőny. Akkor mégis hogy drágult rá 1 hétre? sehogy, mindenki emel ,mert emelni kell mindent IS :D
Ez viszont nem egy magyar specialitás. Tél végén a határidős olaj ára lement nulla alá pár napig. Az össze többi alapanyag is mélyponton volt. Most viszont a legtöbb ára szinte óránként megy felfelé. Ennek megfelelően a klima, a redőny gyártói is naponta szembesülnek azzal, hogy valamelyik beszállitóik árat emelnek. És miután az emberknek van pénzük (helikopterpénz, kurzarbeit, stb.) kifizetik. Nyilván lesz majd némi lenyugvás a jövő év elején, de ez most még kitart egy ideig. Egy dolog marad. Se a forint se a dollár nem lesz már olyan mint egy-két évvel ezelőtt.
Én július elején rendeltem beépített gradróbot, és tartották a vállalt árat. Ezt úgy csinálták, hogy amint kifizettem az előleget berendelték az anyagot, így nem érintette a későbbi árváltozás. A te példáidban nem értem az eladó üzleti modelljét. Ezek szerint saját maga vállal árkozckázatot.
Az ingatlanos részében egyetértünk, lesz itt még baj. Az infla majd kiderül, de mindenesetre nem normális az, hogy hetente 10-15% al megy föl az ára valaminek. Saját pl az elmúlt 2 hétből, rendeltem redőnyfelszerelést. 550 ezer ft. 1 nappal kivitelezés előtt felhívnak, hogy bocs de drágult 10% al. (mondtam neki, hogy anyádnak drágult maximum, nekem biztos nem) idézem: de hát mindennek megy fel az ára :D Mondtam, vidd el máshova és szereld fel oda ahová akarod, jó, hát akkor lenyeli ő az emelést! Klíma felszerelés szintén, hogy 15%-t drágult, itt is ment az egyezkedés. A lényeg a lényeg, 2 hét sem telt el a megrendelés és kivitelezés között :D De persze, ez teljesen normális, na ne már! aki azt mondja, hogy ez így jó az nem teljesen komplett szvsz...
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link