Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Egyébként a garázsoknál hogy jön ki a matek? Angyalföldön 3 millió körül indulnak viszont az ingatlan.com alapján ezeket 10-12 rugóért ki is lehet bérelni, így azért nem tűnik túl acélosnak a megtérülés.
Na ezek azok a hirdetések, amiket sose értettem meg. Ha képet tesz fel, akkor tegyen rendet. Egyébként meg inkább csináljon valamelyik progival egy 3D képet és tegye fel azt, ne ezeket az ótvaros képeket. Legalább a potenciális vevő nem azonnal hányja el magát a képekre tekintve, hanem kijön és ott helyben :) de miután kihányta magát, lehet hogy tesz egy ajánlatot, ha nem azt nézi, hogy most mi van, hanem azt, hogy mit lehet ebből kihozni jó sok pénzzel. Kép nélkül legalább valami esély van rá, hogy kijön egy vevő jelölt. Volt itt nem messze egy családi ház, amit úgy árultak, hogy lefényképezték nagy büszkén a tulaj bográcsozó placcát. Na igen, de igényesen megoldva, használt wc csészékből (Bud Spencer ajánlásával, aki tudja mire gondolok :) ) rakta ki körben az ülőhelyeket meg rádrótozott osb lapból kivágott ülő felületet. Gondolom büszke volt a nagy művére, a kreativitás és az anyag újrahasznosítás egyik ékkövére és a fotókon is mutogatta. A ház is egyébként hasonló kókányolós módon épült, de pösti panel proletár megvette végül mikor használt házra is mehetett a csok és sokat ért a panelje. Aztán meg a babavárót is felmarta tavaly és büszkén csinosítgatja a házat azóta. Ha jól érzi magát benne, az ő dolga.
Én last minute száguldottam végig rajta, bár csak részben tudtam száguldani, mert nem sikerült kikapcsolni kb az egyetlen lámpás lehajtót... Portfolioooo nem rendezett ellentüntetést, te se láttad? :D Ahogy itt mások is irták biciklitárolónak jó lehet, bár én sajnálnám az enyémet itt tárolni, pedig nem is egy millás darab.
Nyilván nem a Csorba-féle brigáddal kell nekiugrani, az elég nagy átverés. De szerintem 20M-ből lehetne ezzel valamit kezdeni, de alapvetően részemről inkább szarkazmus volt a beleszeretős ékszerdoboz szófordulat. Az andalgó rakpart egyébként teljesen jó volt, olyan sokan nem tömegeltek, legalábbis az én ízlésemnek. A kis letöltővel azért olyan sok időt nem csesztem, két ütemben összesen kb. 90 perc ment bele, most már önjáró, a kiértékelés és a böngészgetéssel jóval több időt tudok elcseszni. :-)
"mert a piros opel akkor szokott elmenni vagy a szürke peugeot-os meddig marad :)" na ez az amihez nem akarom kötni az életemet, főleg, hogy elég hektikus amúgy is. de impudentet idézve nem adok a p***sztnak pénzt adni, garázsra havi 15-20 rugókat. Annál sz*rabb ötletet el sem tudok képzelni. De nekem az is jó, ha nem garázsban áll, de akkor a lakás előtt 100 méteren 10/10 be lehessen állni keresgélés nélkül. Na ez angyalföldön felejtős. Mondjuk budán valóban kivitelezhető.
Rakás szar. Félig föld alatt, az egyik képen látszik, hogy vizesedik is, ami aligha gátolható meg. Alaprajz nincs, gondolom nem véletlenül. Én ilyet legfeljebb biciklitárolónak vennék meg, vagy gombatermesztésre.
"sose vennék lakást garázs nélkül. Nem akarok tekeregni az utcákon és reménykedni, hogy legyen hely ma." Újlipótban lakó ismerőseim mesélhetnének erről :) Ők tényleg panaszkodnak erre, hogy fél órás keringés minden este. Van aki már olyan profi, hogy tudja milyen idősávban kell megérkezzen, amikor van hely pár percig, mert a piros opel akkor szokott elmenni vagy a szürke peugeot-os meddig marad :) Többen meg inkább a westendnél bérelnek parkolóhelyet a külső nagy parkolóban. Ettől független nem akkora művészet egy beálló helyet vagy garázst bérelni vagy venni a közelben sem, kivéve persze a nagyon belvárosi részeket, de ott meg a garázsokat is aranyáron mérik. Én nem tenném a garázstól függővé a vásárlást. Ráadásul egyre gyakoribb, hogy egy családban 2 vagy akár 3 autó is van, egyébként szerintem teljesen feleslegesen, de nem az én pénzem bánja. Ezt csak azért írom, mert ha nálatok is 2 autó van, akkor 2 garázsos lakást nagyon ritkán fogsz találni és egyébként is lehet találni mindig kiadó beállót vagy garázst esetleg eladót is. Egyébként meg ez vidéken is durván előjön. Bent voltam Gödöllőn bankolni és b.sszus egy darab parkolóhely nem volt ott a tízemeletes lakótömbnél, ahol a bankok is vannak. Rajtam kívül is ott keringett 5-6 autó, úgyhogy abban a szempillanatban, ahogy felszabadult egy hely, már elfoglalta valaki. Meguntam és bank elé beálltam vészvillogóval, ahogy a többiek csinálták és gyorsan elintéztem a dolgomat. Tényleg durva ez, hogy egy kisvárosban is ilyen szinten parkolóhely hiány van, pedig itt fizetős minden hely a közvetlen környéken és nagyon durván nincs hova leállni nap közben. Szóval megértem, hogy nem akarsz tortúrát, de garázst vagy beálló helyet tudsz utólag is intézni, szerintem.
"30 milcsi nagyon komoly pénz a paraszt zsíros kezébe ezért a szarért" Az ékszerdoboz nem rossz, csak ha a "csorba féle" brigád újítja fel belemeny még1x az ára :D De azért remélem kipróbáltad az angaldgó rakpartot is, nem csak scriptelgettél :D
Jóvanmá', nem mondtam, hogy hibátlan, csak, hogy korrekt. :-) Itt van egy beleszeretős kis ékszerdoboz, készpénzes vásárlókra várva: https://ingatlan.com/31497082 - - - - - - Annyi sz@rt végigböngésztem a tegnapi termésből, hogy ihaj, vannak még cifra dolgok. Valószínűleg kiegészítem az adatmentést a feltöltött fotók számával is, mert számos milliomos gazdag tulaj felteszi fotó nélkül, mert hát ugye, milliomos lakástulajok vagyunk, de fényképes hirdetésre már nem telik.
Ez annyira friss, hogy még ropog, de ez egy teljesen korrekt kis lakás: https://ingatlan.com/31499037 100k-val a kategóriájának megfelelő herminamezői ingatlanok átlagára alatt (kb. -15%), ennek azért már egészen korrekt az árazása.
A helyi vagy bejelentkezett lakosok ingyen parkolnak és mivel szépen terjed a fizető övezet ezért marad parkoló hely. Egyébként meg lehet venni felszíni beállót 1,5-1,7 mihályért vagy mélygarázst 2,5-csillagos ég. A pofátlanabbak meg kifigyelik, hogy mikor nincs a tulaj és beállnak. Ebből volt gondom sokáig, de aztán leordítottam a fejét a nagyon okos emberkének, aki okosban a harmadik autójával mindig a helyemre parkolt a mélygarázsban, mert kifigyelte, hogy ritkán használom. Egyik bérlőm a Vágány utcai Mol mellett a híd alatt parkolt, mondván hogy az olyan, mint egy fedett kocsibeálló :) bár ő nem féltette a kocsiját mert régi volt. Mondjuk a mol kút éjjel nappali, szóval lehet biztonságosabb is, mint egy kis forgalmú utca. Szerencsére mióta megvan a kégli, 2013 óta nem tudok se lakásbetörésről se autó feltörésről vagy lopásról, pedig a házbeli ismerősöm, barátom mondhatom ismeri szinte az összes lakót a környéken, legalább a felét név szerint is :) úgyhogy tudna róla, ha volt incidens.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link