Lehet egy elnagyolt becslést csinálni rá. De ezt itt nem fogom megtenni. Egyrészt mert annyira szubjektív a számítás, hogy az eredményül kijött szám itt legfeljebb félreértésekre és megalapozatlan döntésekre lenne jó.
Másrészt, aki júliusban 3500 forinton azt gondolta hogy drága, vagy legalábbis fair értéken van a részvény, annak egy kedvező Q3-as becslés nem fogja a 4700 forintos árfolyamot vonzóvá tenni. Az aktuális árampiaci helyzet nem magyarázata az ALTEO árfolyamának alakulására, csak katalizátora.
Ha valakinek nagyon nyugtalan a számológépe, és feltétlen el akarja végezni a számítást, annak szívesen leírom, hogy én hogyan közelítem meg ennek a becslését.
Az elmúlt hetek energiválságában nagyon szélsőséges árak alakultak ki Magyarországon. Az energiamix nagy részét a napenergia tette ki, és az határozta meg az ár-spread alját is. A NAP kizárólag naperőművekkel rendelkezik, tehát végig az alsó áron tudott értékesíteni. Az ALTEO energiamixében a napenergia 15%-ot tesz ki: a maradék energiát sokkal magasabb áron tudják értékesíteni. Ezt a jelenséget fokozza fokozzák a tárolók, amivel olcsó áramból drágát lehet csinálni; az ALTEO 30x nagyobb tárolókapacitással rendelkezik, és valamivel több ciklust is tud a tárolóin megjáratni mint a NAP.
Szóval a jelenlegi helyzetben az ALTEO sokkal nyereségesebb mint a NAP.
Egyébként én is erre gondoltam a napokban (Q2 azért nem lett ennyire fantasztikus, hogy így berobbantsa :-D): inkább a paksi helyzet, energia-hype, szeles reneszánsz, FOMO, nyár ellenére végre megmozdult valami stb. (közben másokban most inkább lefelé van, nem lehet nagyon felfelé pörögni, népszerűbb kicsikből jön ki a pénz, blue-k is ATH-n stb.) Nekem gyorsnak és kicsit törékenynek tűnik most ez a lelkesedés, de ne legyen igazam. (Sokan, akik most belevettek, szerintem nem fognak itt 2-3 évig türelmesen ülni, de lehet, hogy még hónapokig sem.) Kívánom, hogy legyen tartós ez a régi-új 4-5k szint!
Ez az önkéntesen felajánlható 30%-os mértékű állami vagy önkormányzati tulajdonszerzés a szeles projektekben téma érdekes lehet majd, akár megtérülési oldalról is. (Beruházáshoz, üzemeltetéshez is lesz valamilyen támogatási rendszer? MEKH aloldala most éppen nem működik...) Eszembe jutott, hogy esetleg villanthatna valamit az 50 Mrd-os Andezit magántőkealap is, amit ugye célzottan energetikai és zöld beruházásokra hoztak létre az MFB és az ALTEO közösen, 35 Mrd állami tőkebefektetés volt, 15 Mrd az ALTEO része, de ha jól emlékszem, eddig csak 1,5 Mrd-ot fizettek be a vállalt 15-ből. (Mondjuk elkezdték most megpiszkálni ezeket az MFB-s tőkebefektetéseket is, hogy nem volt rendben a pályázati dokumentáció, meg az Andezit tőkealapnak a Gránit (Tiborcz) az alapkezelője stb. Erste/Miró szerint pedig ezt az MFB+Alteo co-investinget pl. leverage-hez is fel lehetne használni stb.) Érdekes lesz mindenesetre. És ha nyerünk 1-2 szeles projektet (és ezektől független, vagy ezekhez kapcsolt energiatárolósat), szerintem alaphangon 2-2,5 év, amikorra ebből látható pénz lesz. Index - Gazdaság - Teljesen átírják a szélerőműbizniszt, Kapitány István valóra váltja Magyar Péter tervét . MEKH - Elindult a szélerőmű-kapacitások bővítését célzó pályázati kiírás tervezetéről szóló iparági konzultáció második szakasza
Alteo Nyrt.
egész magas színvonalú, és meglehetősen informatív (Wallis jelenlét ellenére).
a menedzsment is jónak tűnik.
ez az év már komolyabb EBIDTA-t és eredményt sejtet.
A METÁR életbelépése mérföldkő lehet a cég életében.
ugyan még illikvid, de 3 befektető kapott kb. 160 ezer db-ot a Wallistól, lasssan kezdenek forgalmat és közkézt csinálni.
Ez persze kell is, hiszen tőkeemelést terveznek. (Magyarországon kívül szeretnének terjeszkedni, ami a jelenlegi helyzetben inkább pozitívum)
Tevékenységileg E-Starhoz hasonlítanak (másban nem), de alternatív energiák felé mennek, kevesebb önkori és lakossági, több ipari ügyféllel.
A kötvényekből befolyó pénzből jelentős Ebidtát tereme4lő cégeket vettek eddig.
A Wallis miatt nem valószínűsíthető az E-Starhoz hasonló végkimenet.
Kérdés, mennyire akarnak kisbefektetőket is beengedni.