Amik a jövőre vonatkoznak lehet a képzelet szüleményeinek titulálni, egészen addig, amíg be nem következnek. Valóban nem következtek még be, de ha bekövetkeznek, akkor már Európa nem tud mit tenni, még most lehet a helyzeten változtatni, de amint egyre több bizonyíték lesz erre, Európa egyre inkább gúzsba lesz kötve.
Igaz, hogy a társadalmat különböző vallású, bőrszínű és etnikumú emberek alkothatják, és az is igaz, hogy mindig a békére kell törekedni, a gyűlöletet pedig el kell kerülni, ez alapvető. Az együttéléssel viszont mindenképpen kell lennie egy társadalmi konszenzusnak minden egyes kérdésben, és eddig az egy feltételezés a jövőre vonatkozóan, hogy ez minden esetben ez kialakul. Erre viszont semmilyen bizonyíték nincsen. Ha a muszlim bevándorlók ultrakonzervatív világképét és ideológiáját összehasonlítod az európai ultraliberális mainstream-mel (ami uralni fogja a közbeszédet néhány éven belül mindenhol), akkor számos olyan pontot találsz, ahol nagyon nagyok a véleménykülönbségek (nők jogai, melegek jogai, stb., pl. a homoszexualitás a médiában eszménykép, Iránban halálbüntetést adnak érte, valószínűleg a nők túlsúlyba fognak kerülni a társadalom minden szegmensében, Szaúd-Arábiában nemrég vezethettek autót először). Ha a népességen belül nagy arányt tesznek ki, már nem lesznek ugyanolyan kompromisszumkészek, nem akarják a saját elveiket feladni, és érvényre juttatják az akaratukat, akár territoriális szinten.
Az, hogy a muszlim bevándorlók teljesen elfogadják az európai értékrendet és asszimilálódnak, az csak a te képzeletedben létezik, és azt bizonyítja, hogy az emberi elme mennyire befolyásolható. :D
Vegyük pl. Mesut Özil esetét, és a 3. generációs németországi törököket. Özil már Törökországban házasodott, Erdogan támogatója, és ugyanígy a németországi törökök jelentik az EU-val homlokegyenest szembe menő Erdogan leghűségesebb szavazótáborát, akik adott esetben ellentüntetésekkel is fellépnek a kurdok ellen. Én azért nem ítélem őket, mert a török politikát inkább magukénak tudják, mint a németet, csak hát ennek a következményeit majd nekünk kell viselni.
A befogadó társadalmak a leggazdagabbak...még. Ha felszínre kerülnek ezek a különbségek Európa népességének gondolkodásában és elképzeléseiben az európai politikai irányának meghatározásában (mert minden egyes csoportnak vannak érdekei, és a politika alakítása mindig az érdekek mentén alakul, még akkor is ha ezt te nem tudod megérteni), akkor ezt a gazdagságot feltehetjük a vitrinre a többi emlékünk közé valószínűleg örökre.
Egyébként az első világháborút megelőző balkáni puskaporos hordó helyzetet (ami elengedhetetlen feltétele volt az első világháború kitörésének, megbékíthetetlen etnikai ellentétek okozták), a délszláv háborút és annak részeként a mai bosnyák állapotokat (amelyek szintén a kevert társadalom csődjét mutatják, bár ott jóval kisebb különbség volt az államalkotó nemzetiségek között) és a közel-keleti arab tavasz nyomán fellángoló polgárháborúkat is, és a mostani Egyesült Államokbeli BLM-tüntetéssorzatot is mind csak Orbán találta ki, valójában nem is léteztek soha, mind ostobaságok.
Attól soha nem rettegtem, hogy a muzulmánok irányítani fogják Európát, attól viszont igen, hogy egy olyan konfliktus kialakulhat, mint pl. Líbiában vagy Szíriában, ami még annál is sokkal rosszabb, mint hogy átvennék a hatalmat a muzulmánok. Eddig az Egyesült Államok és Európa avatkozott bele a közel-keleti országok belügyeibe hasonló módon (szerintem ezt kár lenne tagadnod), később az alaphelyzet megváltozásával fordulhat a kocka.
Egyébként a BLM-mozgalom ez évi példájából lehet látni, hogy egy színes társadalomban akár egy egyszemélyes inzultus ürügyén is kirobbantható egy teljes országra/kontinensre kiterjedő tiltakozáshullám-területlezárás sorozat (pl. Oregon államban, városrészeket egyébként legfeljebb a karhatalomnak lenne joga lezárni) és rassz alapú gyilkosságsorozat, amit még ráadásul a politikai vezetők is csak ímmel-ámmal próbálnak csitítani.

ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!