"Jelentem másodikok lettünk "az év kereskedési platform díjversenyben". 2017-ben első, 2018-ban második a Random Capital. Csalódott vagyok-e? Igen, egy kicsit az vagyok."
Ne légy az Feri, hidd el, hogy jobb az RC platform, láttam egy kollégámnál... nem mondom, hogy rossz, de semmiképpen sem nevezném jobbnak... egyszerűen a KBC hívek jobban mozgósíthatók voltak... ennyi !
Reggeli elemzés
NemzetköziÉrtékelés
Jó
reggelt Minden Kedves Olvasómnak! Először is nagyon szeretném
megköszönni mindazoknak, akik ránk szavaztak a BÉT legek díjátadásra!
Jelentem másodikok lettünk "az év kereskedési platform díjversenyben".
2017-ben első, 2018-ban második a Random Capital. Csalódott vagyok-e?
Igen, egy kicsit az vagyok. A véleményem viszont az, hogy addig
alakulhat jól a lakossági piac kialakítása, felfuttatása, ameddig többen
dolgoznunk rajta. Az 5 százalék körüli aktív lakossági részvételnek van
hova fejlődnie a magyar tőkepiacon. Így hát gratulálok az első
helyezett (KBC) Equitas-nak (egykori gyermekemnek) és köszönöm a sok-sok
szavazatot, amit a lakossági szereplők adtak a platformokra. Vége is
lenne a díjkiosztóról való beszámolónak, de nini van még itt valami.
Valami, ami tegnap a mindenné vált. Kevesen tudják, de nyertünk valamit,
amit még talán brókercégként senki. A 2018. év adatszolgáltatója, a
Random Capital "kapcsolt" vállalkozása, az RND Solutions Zrt. lett! Az
adatszolgáltatásban pedig az adatokat, az RND közreműködésével szinte
"csak" a Random Capital ügyfelek veszik/vették igénybe. Köszönjük tehát
Ügyfeleinknek, hogy nálunk kötnek és a mi általunk szolgáltatott valós
idejű Budapesti Értéktőzsde adatokat használják! Mi pedig azt ígérjük,
hogy robogunk tovább a már kiépített szolgáltatási úton, a még erősebb,
jobb ügyfél elégedettségre számot tartó szolgáltatásinakkal. Szép
reggelt a hét utolsó munkanapján, nekem biztosan jól fog jönni a
hétvége! A verseny pedig tud ilyen is lenni, de ilyenben sosem vennénk
részt: " A nyári szünetben Móricka felmegy játszani Pistikéhez, azok 10.
emeleti lakásába. Délután hazajönnek Pistike szülei és kérdezik a
gyereküket: - Pistike, mit csináltatok Mórickával? - Versenyeztünk, hogy
melyikünk mer messzebbre kihajolni az ablakomból. - És hol van Móricka?
- Ő nyert.
Hát nem egyszerű írás :))Kétszer kezdtem neki, de feladtam mindkétszer. A vége viszont szomorú Két kupica pálesz receptet javaslok, de lehet három is :) "Van amikor úgy van, hogy gyakorlatilag nincsen semmi. Mert a semmi, az olyan semmilyen. Semmi sem jut az eszünkbe. Semmi nem érdekel. Semmi érdekes nem történik. Semmi uralja az ember lelkében a semmit. Ritka az ilyen, de néha nem is baj, ha így van. Én általában pont azokban a pillanatokban kezdek el gondolkodni az élet dolgain, amikor megszáll a semmi és rájövök, hogy a semminek nincsen semmi értelme. Kapkodva indulok ilyenkor a valami irányába és a semmiből következő valami, általában a minden felé mutat. Miért? Mert a semmi is egy szélsőség, mint a másik szélsőséggel a minden és közte van a valami. Ezért érdekes a valami, mert az már közel sem semmi, de még abszolút nem is a minden. Ez lenne tehát az "arany középút"? Valami. Miről írtam eddig? A semmiről, a valamiről és a mindenről. Valójában a semmiről. Pedig higgyék el, mély dolog a semmi, a valami és a minden. Leginkább azért, mert szubjektív. Nekem a semmi, másnak lehet valami és ez a valami valakinek lehet a minden. De a semmi lehet-e minden valakinek? Nem vagyok ma reggel túlzottan követhető? Nem is tervezem úgy, hogy az legyek. Induljunk ma onnan, hogy semmi, ha nem nyerünk semmit a Randommal a mai BÉT díjkiosztó gálán. Ha nyerünk valamit, de nem az első helyet, az legyen a valami. Ha pedig valamiben mi voltunk a legjobbak a BÉT és tanácsadói szerint 2018-ban, az legyen a minden. Így búcsúzom ma reggel: bízom a mindenben, de a valamivel is beérném, a semmi viszont szomorúsággal töltene el. Szurkoljanak velünk, értünk, ha nyerünk, az közel sem csak a mi érdemünk, az Ügyfelek és a Random közös érdeme, a valami, a minden és remélem nem lesz: semmi."
Én szoktam mondani itthon "legjobb a hülyéknek" Aki hülye, azt tejben-vajban fürösztik, elér mindent, míg aki keményen becsülettel dolgozik az csak szopik. Röhej! Az év részvény-kereskedelmi platformja a KBC. Ez azért van, mert még túl sok az elvakult, felvilágosulatlan ügyfelük. Jól meg lehet őket vezetni. Nem baj. Ez csak egy díj. Amikor egy relatív kicsi piacon 18 kategóriában osztanak díjakat, az számomra értéktelen. Ki hallott már ekkora marhaságot, hogy díjazzák az év alaptőke emelését? Ennyi erővel az év lehúzását is lehetne díjazni! Vagy a legtöbbet szarakodó kereskedési felület is kaphatott volna díjat. Azt biztosan torony magasan nyerte volna a KBC. Mi szeretünk Random! A közönség díj a tiétek!!!
Nem tudom eldöntei, hogy Te most trolkodsz-e... A Random oldalán minden fent van: https://www.randomcapital.hu/kereskedesi-feluletek/randi (ez a Randi programjának aloldala). Itt van egy link a program kézikönyvéhez (https://www.randomcapital.hu/uploads/PDF/randi_kisokos.pdf) amiben minde le van írva...
random capital
megnéztem az oldalukat, nekem jobban tetszik, mint az equitas.
más is gondolkodik váltáson? szerintetek érdemes?