"Líbiát, aki aranyalapú dínárt akart bevezetni, hogy függetlenedjen Afrika a dollártól..." Miért nem tette ezt meg? Eleve független volt amerikától, mivel évtizedekig nyíltan terrorsita támogató volt, ami miatt tele is vágta az USA szankicókkal, tehát állhatott gazdasági befolyás alatt!!! De inkább a ruszkik oldalára kormányozta kadhafi az országát, ami miatt a nyugat még inkább elfordutl tőle. Aztán amikor a 90-es években megrogyott a szovjetunó mégis elkezdett visszatáncolni a nyugathoz, mert mégicssak szüksége volt a fennálló világrendre, meg a dollárra:) Az meg, hogy mekkora jó lét, meg gazdagság volt ott, csak marketing duma, mert a szocialista típusú tervgazdálkodás mindig alulmarad a piaci mechanizmusokkal szemben, szóval letérdeltette az egész országot a 2000-es évek elejére. Egyértelmű, hogy mindenkinek elege lett ebből a beduinsátras bohócból, ezért mennie kellett!
Otthon is van az a reteg, akik szerint a migransokkal semmi baj nincs, midenki szeresse egymast, kumbaja. Rendszerint a fiatalok, vagy a gyerektelen, baloldalabbi erzelmuektol hallom ezt egyebkent, ez igaz. De van ilyen, nyugatabbra mg tobb. ott meg a kolonizacios agymenessel meg van spekelve az egesz. A joemberkedes nagy divat.
Míg ezt a bejegyzést beirtam 4 mínusz érkezett be pedig 3 perc alatt írtam meg. Nem életszerű, és valuszinusegszamitas alapján se valós. Ergo nyomasgyakorlas. Minek? Ez egy félreeső eldugott isten háta mögötti vacak fórum gyerekek. Ez nem a Facebook. Amit én is messze elkerulok, mert sok ott a pszichopata radikális figura.
De tarolni fog. Ok. Game theory. Az átlag egyszeri nyugati honpolgar, tolerálja ezeket az új hullámos hülyeségeket, nem életszerű, a fehér kaukázusi fajtol elet idegen ideologiakat, amiket most hagy ne soroljak..... Tolerálják, amíg dolce vita és jó lét van, mert elfogadjam és ilyenkor toleransak. De bizony már amozeppisztaly lecsuszas a, és anyagi letbiztinsaganak megkerdojelezodese folyamatban van, akár az 5 évvel ezelőtti állapothoz képest is. És ilyenkor az átlag nyugati honpolgar nem lesz toleráns. Amit idáig lényét, és magába filytott a magas egzisztencia megőrzése azaz állása, munkahelyen érdekében. Sőt dühös lesz. Ilyenkor mikor rajon, hogy Meloni, vagy Macron, vagy Scholtz egy kutya, bármit is ígérnek a kampányba, mert ugyanabból az akólból származnak. ilyenkor törnek elő az alulról szerveződő szélsőjobb, és utat tör. Ez van. Mint mondtam a történelem mindig ismétli önmagát. Pro secundo. A másik kérdésre a válasz, ami az USA gazdasági paradoxonat illeti, mivel te és Murduch művelt főnek látszotok, kérlek nézzétek utána, a Triffin paradoxononnak, vagy más néven a Triffin dillemanak. És onnan fejtsetek vissza a jelenkorunk per pillanatnyi gazdasági, és geopolitikai disszonanciajat, és ellentmondásat.!
Ha nem is tarol, de komoly befolyásra tesz szert. Minden támadás, amit a nemcsak a szélsőjobb, hanem a szociálliberálistól jobbra definiált pártok ellen tesznek, erősíti őket, szavazóik összezárnak, a bizonytalanok pedig elkezdenek érdeklődni ezek után a pártok után. Ez egy ilyen "játék". Petőfi után szabadon: "be más lesz majd itt az élet" június 9.-e után! A Hyde-parkként működő Európai Parlamentben is! Donáth és Csekk nélkül, hacsak egyiket a DK-Momentum lista be nem juttatja.
Akkora attores jobbra nem lesz. Valoszinuleg nagyobb lesz, mint
gondoljak, mert en ugy latom, hogy tenyleg sok, alapvetoen mersekelt embernek
is tele a hocipoje itt (nem a fovarosban, nyugaton) es fog szavazni
szelsosegre. A fovaros mas, ott szerintem kevesbe leng ki az inga
szelre. Es ugye a nagyvarosiak sokan vannak azert. Szoval marad valamifele
balansz, valamennyi jobbra tolodassal.
Nagy tétet teszek rá, hogy a nacionalista pártok, szélső jobb tarolni fog a következő EU választásokon. Sokkakal jobban mint bárki most gondolna. Nem csoda, hogy az Afd t be akaejak tiltani. 2.ik.párt Németországban. Ha nyár előtt beut a következő recesszió előszele, ami sanszos, akkor meg 1 helyre is befuthat. A történelem mindig-mindig ismétli önmagát.
Ja és ha kerhetem a forumtársakat, köztük téged is. Hogy ne kormány. propagandazatok le.. Sértés. Amit én írok azok új megvilágításba helyezi a geopolitikai, és gazdasagi hosszútávú folyamatokat mar régen írom. És ok-okozat okát nézem. Ez nem egy M1, Origo, etc.. Rogan művek féle, nagyon leegyszerusitett megvilágítási nézőpont. Haboruparti-bekeparti, Brusszel etc..a szokasos:)) Ennél én sokkal összetettebb, érdekesebb dolgokat írok. Már aki érti. Saját kútfőból. :)).
1. Amit Murdoch mondott az a válaszom egy része. De nézzük tovább, szívesen válaszolok tisztességesen feltett kérdésekre. A válaszaim. 2. Nem vágott bele egyedül. Putyin ebbe a minimum 50 éve fenn álló világrend megdontesere, ha nem áll mellette Kína. Jobban mint gondolnád. Ha VH lesz, Kína az oroszok mellé áll. Mert a Ruszkiknak van a világ legnagyobb atomarzenalja. És amúgy is is Xi és Putyin puszi pajtás most. És per pillanat a legjobb interkontinentális, irányt valtotatni képes hordozó rakaetai. Kína gazdasága pedig az USA GDP jehez nagyon erősen közelít 18 trillio usd kontra 27 trillio usd. De USA nem ad helyet neki a világ valuta nagyasztalnál, azaz a Juan meg. 3%os arányt képvisel, ez azért nem korrekt Kb. Aztán legnagyobb meglepetésemre sz Szalman szaud hercege is hozzájuk csatlakozott, Irán is, az öböl államok billlegnek, Afrika fele szintén Putyin fan lett. Orosz volt Wagneres zsoldosok zavarják ki az Amcsikat Franciákat, Britteket. És cserébe bánya koncessziósziokat adnak A Kínai aknák, amit Oroszok védenek. Többet kell olvasni:). 3. Kijev a loteri kutyát se érdekli. Nem kellene Putyin nak, mert nyugati nem paroszlav ukránok élnek. Azért akart anno elfoglalni, hogy megbuktassa a számára a nyugat barát vipera fészket, ami ott van most(mármint Putyin szemszögéből nézve). És egy semleges vagy Orosz barát kormányt jutasson hatalomra. Akiknek nem jut eszébe a NATO csatlakozás, és a Paroszlav orosz anyanyelvű ukránokat se bántják nagyon. Aztán kivonult volna ha ezt biztositja. Nézd meg USA ban se tűrnek Dél amerikaban a Kínai vagy Orosz. barat kornanyokat😉. Gondolom ezt elhiszed! 5.BRICS egy olyan nyersanyagban gazdag laza szövetség. Ahol Kína a gazdasági vezető és támogató. Az oroszok.meg a tökös gyerekek, most már sok katonai, és háborús gyakorlati tapasztalattal, a NATO val a proxy háború következtében. 6.Porosenko sose volt Kreml csicskaja. Bár már szívesen választaná, mert Z tetteitol.mar ő is fosik, pedig ő se volt egy szűz leányka. Ki se engedik már Ukrajnából. 😀 7. Te nem tudod, de trendfordulo van. 10 év múlva akié a nyersanyag azé a hatalom. Nézd meg Német ipar padlót fog, a drága nyersanyagok és energia miatt. Versenyképesség kuka. Kína pedig a nyakukra jött mert olcsón kapja az energiát és a nyersanyagot, a tudást meg már ellopta, sőt tovább fejlesztette. Ha most Ukrajnai. proxy. haboruban nem tud győzni az USA és NATO csatlosai. Akkor usa hegemonia nak kampó. Azon oknál fogva mert usa sokkal többet fogyaszt mint termel. Ergo az adósságot hoz létre. Amit dollár államkötvények formájában veszik a kicsi kínaiak, aki valós árut adnak cserébe. Hoppa, de már nem. Kína az utóbbi időben szabadul az USA kötvényektol... Ajaj. Ez baj. Mert a FED mérlege nem hizhat a végtelenség. És szert nem. Mert ez nem japán,, és nem a BOJ. De ez másik mese. Szóval pajtás, eszkalaciot látni fogsz nem is oly sokára, mert ezt USA tőke nem hagyja. Lesznek itt meg cifra dolgok. Egészen addig mint 1917 ben frintkatonak, nem az ellenséget lövik, h én a saját tisztjeiket, mert már elegük van. Így is tovább bírták a háború poklat mint bármely nyugat EU polgár bírná ott a loveszarrokban. Aztán Atomhaboru meg csak megússzuk. Vagy nem.... Gyanús a sok új zelandi bunker vétele mostanaban..... Kár hogy nem vagyok usd milliárdos én is vennék egyet. :(
Ez csak a duma, ezzel indokolják a gazdasági problémákat. De már nem lehet az európai adófizetőket megvezetni. Közeledik az igazság órája.
Törölt felhasználó2024. 04. 18. 20:15
#57045
"Franciaország 322,3 millió euróért vásárolt cseppfolyósított földgázt Oroszországtól, ami tíz százalékkal több, mint januárban. ▪️Magyarország a 2. helyre esett vissza. Spanyolország zárta az első 3-at 118,3 millió euró értékben importált LNG-vel." Ejnye-bejnye macropoleon... Unortodox Oroszország elleni módszer.
Pontosan úgy van, ahogy Placi írja. Líbiát, aki aranyalapú dínárt akart bevezetni, hogy függetlenedjen Afrika a dollártól, porig bombázták. Ott is egy diktátor volt a fedősztori, csak éppen nem a big picture. https://www.youtube.com/watch?v=6DXDU48RHLU Arról is bőven jött ki cikk, hogy előbb-utóbb az usa hegemónia is meg fog dőlni, viszont azt a yenkik nem hagyják csak úgy, igen véres lesz. Látjuk. Eddig persze az oroszok sem tudtak lépni, mert nem a katonai erőfölénnyel nem tudtak mit kezdeni elsősorban, hanem a gazdaságival. Azonban usa sem szembesült még olyannal, hogy nagyhatalom ellen lépjen fel. Az látszik, hogy az oroszok felkészültek, tanulhattak az iráni szankciókból, lekapcsolták őket a banki rendszerről, kb. semmi nem történt. Viszont belendült a hadiipar, Kínában is, ami már azért valamilyen szinten összemérhető lesz az usával. Világűr dettó. Afrikában, az indo-csendes-óceáni térségben kezdik kiszorítani a yenkiket. Tajvan idő kérdése. Az usa meg nyakig el van adósodva, ott van még a Közel-Kelet is, ha mindezeket finanszírozni akarják, nem lesz egyszerű. A BRICS-et meg újragondolnám, Irán mellett most léptek be az egyiptomiak, szaudiak, UAE, megy bele a pénz.
OROSZ-UKRÁN háború