Nem gondolsz te az unióra, aki miatt havonta kell újraindítani a gazdaságot!? Na nem azt a gazdaságot, amire te gondoltál, azt majd nektek kell bagóért az unió számára kiszolgálni.
Értelmezni és nem értetlenkedni! Nektek az atyaúristen sem tud a kedvetekre tenni! Legalább ne szövegből kiemelt összefüggéstelen magyarázattal gyere, ha már nem tetszik, amiből idéztél.
A rendelet folytatása: "A korlátozástól kizárólag három esetben lehet eltérni: a köznevelési intézmény pedagógiai programjában szereplő, intézményen kívül szervezett programok alkalmával, valamint a használat a pedagógus vagy más életét, testi épségét vagy vagyonát közvetlenül fenyegető és más módon el nem hárítható veszély elhárítása érdekében, végül pedig akkor, ha szabálysértés vagy bűncselekmény elkövetésének elhárítása vagy elkövetése miatt kell segítséget kérni vagy ha a pedagógus vagy a gyermek, tanuló egészségügyi állapotára tekintettel ez szükséges." Mi van???? A képviselőktőlis vegyük már a laptopjaikat, újságjaikat, amikor a parlementi üléseken vannak. Ja,parlamenti ülések sincsenek már.
Ez az ország megérett a pusztulásra és megérdeml minden fidesz szavazó, hogy ilyen retek kormánya van, csak az a baj, hogy miattuk azok is szívnak, akik zsigerből utálják őket. A hónap vicce, de ez sajnos nem vicc: "a Pintér Sándor belügyminiszter által aláírt utasítás utolsó pontja a diákok után a tanárok mobilhasználatát is korlátozza. A rendelet – amely a kihirdetését követő napon, vagyis szeptember 4-én, szerdán lép hatályba – előírja, hogy “a pedagógus a tanórai és egyéb foglalkozások ideje alatt, valamint tanulói felügyelet ellátása során a birtokában lévő mobiltelefont és egyéb digitális, infokommunikációs eszközt a neveléssel-oktatással összefüggő célokra használhatja”.
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!