Azért szeretem a hír tv-t mert jó nézni bindicset, hogyan kínlódik, hogy úgy keverje a szavakat, témákat, hogy gyurcsány, migráns, guruló dollárok és a többi propaganda szlogent legalább egyszer kimondhassa. Szerintem minden ilyen szóért jutalékot kap.
Ezek az emberek a szociban nevelkedtek, így amit a tévében látnak, csak az lehet az igaz. Ezek szerveztek gyűjtést szegény Isaura kiszabadítására, bármit elhisznek, amit többször hallanak. Ráadásul koruk ellenére rohadtul aktívak a politizálásban. Eddig még nem volt olyan a rokonommal, hogy nem hozta volna elő orbán csodatételeit. Mintha a hír tv-t nézném, migráns, guruló dollárok, háborús infláció...még az időjárás jelentésben is elhangzanak.
Hát, amit írsz, az tele van ellentmondással, de csak a leglényegesebbet említem. A vélemény az mindig szubjektív, a tudat által meghatározott tükröződése a valóságnak, ami úgy alakult ki, hogy a sok, egymással ellentétes információt a kogníció úgy dolgozza fel, hogy az előítélettel ellentétes információkat kiszórja, és csak azt tekinti lényegesnek, ami az adott személy tudata által meghatározott előítélettel megegyező, ezért a vélemény soha nem "objektív", hanem a szubjektum által meghatározott látásmód a dolgokról, de a vélemény alkotója saját, "objektívnek" vélt igazságaként éli meg. Ugye érted, hogy miért nincs olyan "objektív" vélemény, amelyik az általad objektívnek tartott, de a valójában a te szubjektív véleményeddel megegyező. :)
Ezt ne is mond! A nyugdíjas rokonom nemrég siránkozott, hogy a gyerekei külföldön tudnak csak érvényesülni. Az idősebbik 5 éve él külföldön, ottani feleséggel, csak angolul beszélő kisfiukkal, az öccse 3 éve követte, karácsonykor volt itthon utoljára. A nagymama meg itthon sírdogál, mert gyurcsány elcseszte. Még a békemeneten is kint volt, mert azt reméli, ha mindenhol háború lesz, majd hazamenekülnek fiai.
Tehát Magyarország a magyar szabályozás ellen tiltakozik? Hülyének teccik lenni? Kérdezhetnénk tőlük, de tudjuk a választ. Vagy talán arról van szó, hogy semmi köze nincs a két dolognak egymáshoz, csak megint kellett valami hangulatkeltés a csúnya Brüsszel ellen?
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!