Nem igazán értem, hogy a náci Németország - és gondolom, a fajelmélet - hogyan kerül ide? De, ha már itt tartunk, akkor a második világháború kirobbanásáig volt egy, gazdaságilag felfelé, és a demokráciát illetően pedig egy lefelé ívelő szakasz. A háború okát pedig Ferdinand Foch fogalmazta meg a legjobban, aki 1918. március 27-én a nyugati fronton harcoló antant csapatok főparancsnoka lett, és az első világháború után részt vett a versailles-i békeszerződés munkálataiban, megkötését követően azonban azt nyilatkozta: „Ez nem béke, csak fegyverszünet húsz évre”, mivel a vesztes fél érdekeit nem vette figyelembe, nem is beszélve a háború utáni francia garázdálkodásról Németországban. Éppen ezért írtam Ukrajnával kapcsolatban is, hogy nemcsak a győztes, hanem a vesztes érdekeit, valamint a civilizációs törésvonalat is figyelembe kell venni egy, hosszabb távú békeszerződés megkötésénél.
Egyébként - a témát illetően - éppen azt írtam a "jóléti állam" illúziójával kapcsolatban, hogy az minden oldalról vet fel kritikákat.
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!