Jól összefoglaltad. A "mindegy ki csak ne Orbán" engem sem győzött meg. Részemről sodródom az árral. Építőiparban tevékenykedem, így nekem anyagilag "megérte" a jelenlegi rendszer. Látom-e a hibáit a rendszernek? Igen. Változtatnék? Igen. Változtatnék, de azért rosszabbul nem szeretnék járni. Tudomásul venném, ha néhány évig stagnálni kell valamiért cserébe. A váltsuk le Orbán, aztán majd lesz valami (vagy nem) az nekem sem alternatíva számomra. Én nem szeretném ha az ország nevében jakabpeti tárgyalt volna bármely miniszteri poszton, vagy karigeri miniszterelnök ??? (!) Áhhh, akkor inkább felejtsük el. Befogtam az orrom és leszavaztam a régi rendszerre.
Bárki volt egyébként, aki azt mondaná az ellenzéki kampányra, hogy jó üzenetek voltak? Ennyire nem futotta, hogy pl. ezt írják ki a plakátra, hogy "igazságosabb rezsicsökkentést"? Erre próbáltam tegnap utalni, hogy ez kinek a hibája volt, hogy MZP eltaszította magától az összefogás pártjait, és megpróbált one mand show-ban mindent intézni? Vagy nem is akarták azért annyira megnyerni, mert látták Ők is, hogy micsoda szarvihar következik, mint ahogy egyébként a túloldal se erőlködött annyira... Forró krumpli volt ez a választás mindenkinek...
Nektek meg azt kellene felfogni, hogy ez az _egyik_ módja a leváltásuknak, de nem az egyetlen. És annyira nem láttok tisztán az erőlködéstől, hogy keveritek a premisszát a következtetéssel... Szívetek joga, hogy nektek mindegy, hogy kire, csak váltás legyen, de nagyon nem kéne úgy csinálni, mintha mindenki hülye lenne, aki nem így gondolja. Sokkal jobban meg tudom indokolni, hogy miért nem az összefogásra, mint ti valaha is meg tudtátok azt, hogy miért kell rájuk....
Szerintem is bárki ellen tud már működni a trollpolitika, sikerült a magyar néplelket teljesen kifordítani önmagából, vagy mindig is ilyen volt, nem tudom...
"összefogás nélkül matematikailag is legyőzhetetlen a fidesz" Ez a minimum és ezt kellene felfogni a sok fanyalgónak, na meg a külön induló pártocskáknak.
a momentum is hitt benn, hogy még gyurcsányékkal való összefogással is lehet győzni. bár az mzp háborúba vinné a fiainkat szöveg, az utóbbi 12 év legsikeresebb hazugsága volt a orbánnak, rövidtávon nincs megoldás, mert összefogás nélkül matematikailag is legyőzhetetlen a fidesz
A 2019-es ep-választásokon a momentum 9,93%-ot kapott 344512 szavazattal. Szerintem ezzel a lendülettel könnyedén átvitte volna a küszöböt külön indulva. Lehet, hogy én is rájuk szavaztam volna a kutyák helyett. Nekem az volt a bajom, hogy összeálltak az utódpártokkal, ráadásul úgy, hogy előtte az volt a stratégiájuk, hogy elutasítják a félresikerült rendszerváltás három évtizedét. Az lmp is azt bizonyította az összefogással, hogy nem lehet más a politika. Tudom, hogy a két lista híve voltál. Nem hiszem, hogy az az ellenzék levonná azt a követjeztetést, hogy a pártoknak a szavzókat kellene képviselnie és nem a szavazóknak kellene követniük a pártok bakugrásait. A momentumnak volt egy jó stratégiai alapvetése, aztán végül mégis elfogadott 12 évet az elmúlt három évtizedből.
Külön indulva szerintem max annyi szavazatot szerzett volna, mint a kutyák. Nem hülyék a szavazók, sejtik a fülkében, hogy kinek van eseélye bekerülni. Leírom huszonharmadszor is, mielőtt bármi mást feltételeznél lam: én 2 lista híve voltam. Az egyiken lett volna az általad nem szeretett DK-MSZP + aki akar (pl PM, aki MSZP-szövetséges), a másikon a Momentum-LMP- Jobbik, és hozzájuk szerintem a kutyák is csatlakoztak volna. A gazdasági kilátásokat tekintve ez a választás pont jó lett volna arra, hogy az ellenzék leboxolja az ellenzéki választók között, hogy régit vagy újta akarnak. A politológosuk, a közvéleménykutatók és a DK erős befolyása miatt bukott el a 2 lista. Én már most kialakítanám a szövetségeket a Momentum helyében a kövekező választásra. Egy Momentum-LMP-MKKP szövetséggel nem lenne bajom.
Törölt felhasználó2022. 11. 28. 08:19
#89702
A KSH adatai szerint az idei év első kilenc hónapjában a bruttó átlagkereset 503 600 forint volt, ami 17,8 százalékos emelkedésnek felel meg 2021 azonos időszakához képest.
----- Meg a hivatalos infláció is 20+%, a valós meg 40. Meg szerencse, hogy nem a lakosság fizeti meg!😂
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!