Ez inkább tervszerű kommunikációnak tűnik. Kérik az embereket, hogy most ne ugráljanak, mert nincs pénz. Juci: "Varga Judit azután beszélt megszorításról, miután elismerte, hogy nagy szükség lenne az igazságügyi alkalmazottak béremelésére, de forrás nem igazán van rá." Maruzsa: "Maruzsa Zoltán, azt mondta, hogy hát, most, hogy ilyen rosszul megy a gazdaság, nehezebben fognak tudni elhelyezkedni azok a pedagógusok, akik föl akarnak mondani. Ezért aztán majd meggondolják, hogy felmondanak-e.” Pintér is a gazdaság jó teljesítéséhez kötötte a tanároknak ígért megalázó 10 %-os emelést. Most azok lesznek az ellenségek akik nem szolidárisak a kormánnyal, (bocs, hazával), és ebben a helyzetben csak magukra gondolnak és képesek béremelést kérni. Nagy Márton is megmondta, hogy még az Aldinál is betiltaná, mert gerjeszti az inflációt. :)
A Pénzügyminisztérium megírta: háború van, ezért gyengül annyira a forint . Egy kérdés a hívekhez: ha Ukrajnában van a háború, akkor a forint miért gyengül sokkal jobban, mint az ukrán valuta?
Alkotmánybíróság: . “a sajtószabadság gyakorlása önmagában nem terjed ki a valótlanságok közzétételére, sőt az újságírók egyik fő felelőssége éppen a közölt hírek, információk hitelességének ellenőrzése.”
vajon melyik nertárs cége??? A sz@rt csak az oroszoknak lehet eladni, lehet ez volt a hiba !!! Ismerősöm dolgozott olyan cégnél, ahol 3 minőségi osztály volt. A silány szemét ment az oroszoknak, a közepes maradt itthon , a jó ment nyugatra... https://telex.hu/kulfold/2022/07/06/belgium-csokolade-szalmonella-ferrero-magyar-beszallito "Magyar beszállító terméke okozta a szalmonellafertőzést a világ legnagyobb csokoládégyárában
A magyar kormányt is tájékoztatták az ügyről."
Szerintem Orbán már olyan messze ment, ahonnan nincs visszatérés. Ki kellene békülni az unióval, új alapokra helyezni a pénzek elosztását és költését, függetleníteni az igazságszolgáltatást, médiaegyensúlyt csinálni. Egyik se fog menni mert mindegyik a rendszerének az alapját jelenti. Csak az unió impotenségében bízhat, meg abban, hogy Putyin győz Ukrajnában és dob neki időnként egy kis koncot. Ami veszélyes, hogy itthon be fog keményíteni. "Egyetlen valutánk a rend és a biztonság" - mint jelezte is a (rendőr)tisztavatáson
Elmennek a falig ez eddig ok megkapják a fejmosást majd felmérik mi az ország érdeke és viszakoznak kicsit ettöl nem lettek jobbak persze de a lengyel kormány figyelembe vette az emberek érdekét. Vitya leszar téged engem de az országot is. Csak a lopás csak a hatalom egy igazi hazaáruló!
ezeket már 310 és 320 és annak közelében is eljátszották, hogy jön az eus-pénz és majd erősödik a FO$rint!! Azután megérkezett az euro és semmi érdemi erősödés nem volt, mert nem úgy váltották le, hogy az erősödést hozzon. Most sztem ugyanezt játsszák megy a duma és lopnának mindent, mindig valami valaki a hibás a pénz meg eltűnik elértéktelenedik a nép koldusbotra jut!! Apjuk f@szát ennek a hazug f@sszopó tolvaj bandának!!
A lengyelekkel nem egyeztek ki. A lengyel törvények nem változtak. A lengyelek fegyverrel támogatják ukrajnát ezért cserébe megy a pénz. Nem véletlenül akartak bizalmatlansági indítványt Leyen ellen azok akiknek ez nem tetszik.
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!