hogy valaha is lemondana, azt kétlem még a legnagyobb káoszt is elhazudná mindenféle Soros, brüsszel, Gyurcsány szöveggel vannak ilyen országok, amik hasonlóan sikeresen müködnek: Brazilia, Venezuela, Törökország, Oroszország
És sajnos az berek jó része ezt beszopva szavaz le a fideszre. Pwdig sok szempontból rosszabb helyzetben vagyunk mint akár 2010-ben (van olyan terület is, ahol jobban állunk). A fidesz ésédiája az ellemzeki politikusokról is folyamatosan hazudik. Csak higybtisztázzuk. A fidesz aljas, tisztességtelen, rendkívüli módon kisajátította hatalmat, gatlastalanul lop, hazudozik, mocskolódik. Pl azt is hazudja, hogy nekik Magyarország az alső, higybkerwsztények, hogy nemzetiek, meg ilyeneket. Remélem, nem dőlsz be ezeknek,ert a tevékenységük ennek az ellenkezőjét mutatják.
Hát ez csőd, a fidesznyiknek még most sem fog leesni, hogy a fidesz támogatásával maga alatt vágta el a fát és sajnos velünk nem fideszesdel is kibasztak, ez egy elveszett ország, orbánék kivégeuték, elloptak mindent.
Mondjuk Szerbia teljesen irreleváns kérdésnitt. Lwnt mar levezettem, hogy miért ujabb bődületesnhazugság a háborúra fogni az inflációt. Már a háború előtt 8% volt, a legtöbb commodity ára pedig jelentősen csökkent az elmúlt 1 hónapban. Figyu, Orbán, a fidesz, és mindent behálózó pinncsimédiájuk folyamatosan es aljasan hazudik, rágalmaz.
tudnak, ill. szabad olvasni?... izé 'főnök' belenéz a 'varázsgömbjébe' és már mondja is a tutit...ez nem elég?... jön hamarosan a tusnádfűrdői 'sámánmustra' - ott majd elecseteli lázálmait bégetőinek(?) szvsz
Törölt felhasználó2022. 06. 30. 23:28
#75449
Nagy Márton: Az árstop nem jó dolog, ki kell jönni belőle Úgylátszik odaért a tankönyv a ryanairtől :DDD
vazzeg...a magyar vállalkozások lehet 80%-ának (is) recesszió van már ~10éve... mindent munkát pénzt, paripát is a lölö és társai ill. a fülkés hakapeszi f@xop@k kaptak/nyertek... nekik (is) jön most a 'recesszió'... ezért van a hiszti(?), elég gáz...nem hajlandók az eu adófizetői tovább tömni a feneketlen zsebeiket (?) szvsz
Törölt felhasználó2022. 06. 30. 23:26
#75447
Rezsicsökkentés, háborús infláció, soros! Na most szépen bégesse vissza mindenki!
"Viszont itthon a fiskális politika marad szigorú, a legfontosabb feladat a rezsicsökkentés, a nyugdíjak, a családtámogatás és munkahelyek védelme lesz." Tehát a szigorú fiskális politika jegyében tovább szórják a pénzt. Értem. Azaz, érti a fene. Szigorúan fedezet nélkül fognak pénzt költeni.
"AZ ÍGÉRET FÖLDJE A népbutítás mára olyan méreteket ölt hazánkban, hogy egy sci-fi író is megirigyelhetné. Miért ne hazudnának a hatalomban lévők, ha az emberek mindent elhisznek, amit Magyarország kormánya ír és mond? Valahol mindez a nép tűréshatárának tesztelése. Vajon mennyit bír - és tűr - a magyar? Mikor mondja, hogy elég? Mi kell ahhoz, hogy az emberek fejében világosság gyúljon, hogy rádöbbenjenek arra, évek óta folyamatosan átverik őket? Magyarország nem előre megy hanem hátra! VAJON MILYEN JÖVŐKÉPE LEHET MA EGY MAGYARNAK? A mi hazánk egy olyan ország, amelyikben: - olyan emberrel íratják az alaptörvényt, aki droggal tömött hátizsákkal a hátán, ereszcsatornán lecsúszva menekül egy melegbuliból; - egy gázszerelő, nem mellékesen a miniszterelnök gyerekkori barátja, állami megbízások tucatjait nyerve el, EU-s támogatásokból és túlárazásokkal olyan mennyiségű vagyont halmozhat fel, ami elég lenne egy kisebb ország válságkezelésére; - a miniszterelnök katonai gépen repül külföldre hivatalos és magánútjaira, az állami megrendelésekből meggazdagodott üzletemberek magángépein pedig meccsekre - és amikor ezért kérdőre vonják, azt feleli: "Eddig is így utaztam, ezután is így fogok"; - egy, az országot képviselő diplomata számítógépén 19 000 pedofil fotó landolhat, és ezért csak felfüggesztett börtönbüntetést és félmilliós bírságot kap; - a kormánypárt a fővárost próbálja ellehetetleníteni, mert a választók akaratából ellenzéki vezetésű az önkormányzata; - a parlamenti bizottsági szavazáson, a távollévők nevében is, két kézzel lehet szavazni egy antiallergikum - tehát életmentő - injekció támogatása ELLEN; - sógoroké, komáké, haveroké lett az ország vagyona, a gazdaság összes nyereségtermelő ágazata, a Balaton és az összes étterem, strand, jachtkikötő, a bankok többsége; - a miniszterelnök egymagában, még csak parlamenti hozzájárulást sem kérve, megvétózhat olyan uniós szankciókat, amelyek az Európában (!) zajló háború mielőbbi befejezését célozzák és rajtunk kívül 26 EU-tagállam sorsát közvetlenül érintik; - a jelenlegi kormányfő tizennégy évvel ezelőtti beszédében elhangzott, hogy ha 300 forint fölé erősödik az euró árfolyama, a miniszterelnök mondjon le - ma, noha az árfolyam 400 forint felett mozog, neki esze ágában sincs lemondania; - részletes kormányprogram helyett egy 13 éve lemondott miniszterelnök ellehetetlenítésére épìtik a komplett választási kampányt és az ő személye, valamint egy 92 éves (!), a rendszerváltás előtt a fideszeseket is finanszírozó magyar származású amerikai üzletember elleni gyűlöletpropagandára alapul minden egyes parlamenti kormányzati felszólalás és válasz; - bekebelezik a média túlnyomó többségét, beleértve a közmédiát is, megvonva az ellenzéktől az országos szereplések és ezzel a vélemény- és programismertetés elsődleges lehetőségét, kritikai megjegyzéseiket az országgyűlés elnöke egyre nagyobb pénzbírsággal, újabban pedig fizetéscsökkentéssel sújtja; - a vármegyéket és a feudális rendszert akarják visszaállítani, szétverve az önkormányzatiságot; - járvány idején kötelezővé teszik a maszkhasználatot, de nem állami cégek importálják, hanem az állam megbízásából kormányközeli magáncégekkel hozatják be azokat, és az eredeti ár sokszorosáért dobják piacra; - a szükséges mennyiség tízszeresét szerzik be lélegeztetőgépekből, az ezzel megbízott addig ismeretlen külföldi cég(ek) a túlárazással milliárdos haszonra tesz(nek) szert, a magyar vállalkozásokat pedig, a hasznot kisíbolva, felszámolják, a lélegeztetőgépek jelentős hányada amúgy használhatatlan, a tárolásukra raktárházat kell építeni, az éves őrzésük költsége több tízmillióra rúg; - zsigerből gyűlölendő a másság, a másként gondolkodás, állami szintre emelkedik a származási, világnézeti, vallásiorientáció-alapú diszkrimináció; - ma, a 21. században, napokig díszeleghet egy belvárosi házfalon egy zsidózó felírat;"
Van két nagy folyónk, az ország területének 40 %-a kavicságyon fekszik, 20 m-t sem kell lefúrni és ott az állandó hőmérsékletű talajvíz. Van bőven melegvizünk is, geotermikus nagyhatalom vagyunk, de mi orosz gázzal fűtünk. Magyarországon az orosz gáz helyett a talaj hőjével könnyen lehetne fűteni
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!