Ha mégsem így lenne, akkor csalás lesz. Tudom ezt már Szél és Hadházy is beharangozta jó előre. Inflációról beszéltünk és ennek kapcsán te jöttél elő a 800 forintos kenyér árral, meg hogy a 2-3 milliós kocsi most 8-ba kerül. melyik kijelentésemet nem vállalom? Te nem fogadod el a tényeket az inflációval kapcsolatban sem, jössz itt a 800 forintos kenyérrel. Nem baj gondolom, majd azt gondolod, ha jönnek újra az aranyemberek újra 3,60 lesz a kenyér, mint 1994-ben gondolták sokan :) 2018-ban is arról volt szó, hogy bukik a Fidesz, öröm volt nézni Kálmán Olgát, Kérit meg a többi nagytudásút, akik 7-kor már pezsgőt bontottak azt gondolván, hogy a magas részvételi arány azt jelenti, hogy megy a Fidesz. Aztán kiderült, hogy nem ezt jelenti, hanem ugyanazt, mint az elöző két választáson, elég hamar az arcukra is fagyott a mosoly?
Fekete-Győr nagyapjáról én nem beszéltem. Igen, szerintem az a komcsi, aki egy komcsi utódpárt tagja. Ez a DK és az MSZP. Szerinted a Fidesz a kommunista utód párt. Ne vicceljünk már. Igen, szerintem az komcsi, aki egy olyan villában lakik a mai napig, amit a nagyapja kapott, az 56-os forradalom utáni munkájának elismerése végett. Nem mellesleg ezt egy zsidó családtól vették el. A Scmitt nem komcsi, mert az OTSH elnöke volt, de egyébként meg egy gerinctelen embernek tartom, baromira örltem amikor lemondott. Az esetében nem az lenne a legnagyobb baj, ha komcsi lenne. Szili Katalin gáz, hogy a Fidesz bevette, Csintalannál ugyanez volt a véleményem. Ahogy Mécs Imrénél is baromi gáznak tartottam, hogy annak a pártnak az utódpártjába könyörögte be magát, akik majdnem felakasztották 56-ban. Én is voltam úttörő, rajtitkár, sőt kisdobos is, ettől még nem gondolom, hogy komcsi lennék. Szóval nem Gyurcsány KISZ titkársággal van bajom, hanem azzal amit fentebb leírtam.
Valójában a 800-zal rendesen alá is becsültem, és nem az volt a téma egy pillanatra se hogy mennyi az átlagos kenyérár. Gondolom, az albánnál lehet 500-ért is kapni, egye akinek megfelel. Nagyon nem vállalod a saját korábbi kijelentéseidet. A többit beszéld meg másokkal, nem képviselem őket. Ja és jövőre szerintem csont nélkül nyer az ellenzéki koala ha nem lesz 22-ben is választási rendszer leállás, ha már szóba hoztad.
Kásler: "Úgy vélte, nem is lesz semmi baj a magyar kórházakban, amelyek szerinte felszereltségben és struktúrában Európa legjobbjai között vannak" Egy őrült ma lehet miniszter is Magyarországon. Hát ha ez kell...
Ne legyenek illúzióid, hamarosan be se mondják a halálos áldozatokat, mert nem fér bele a propagandájukba. Ocsmány Viktoréknál ez ilyen egyszerűen működik! Mélyen elhallgatják, hogy Világ Top 2 vagyunk a halálozásban!
Nem gondolom, hogy abban igazad lenne 800 forint egy kiló kenyér. Azért, mert lehet ennyiért is kapni, az nem ezt jelenti, hogy ma Magyarországon 800 forint lenne az átlagos kenyérár, csak te szeretnéd így beállítani, azt bizonyítandóan, hogy milyen őrült magas az infláció. Ez ferdítés szokás szerint a részedről Szerintem meg nem rám jellemző a suttyóskodás, olvasd már végig a hasonszőrű haverjaid hozzászólását. Ajánlom elsősorban sankát, akinek gyakorlatilag értelmezhető hozzászólása nincs a fórumon. Az az ember sem kért még elnézést, aki azt állította, hogy a Fidesz vezette be a szuperbruttósítást. Az igazság ezzel szemben az, hogy ők törölték el. Az a problémám, hogy folyamatosan valótlanságokat állítotok, ez a baloldali agymosás teljes sikerrel járt nálatok. Azon kívül, hogy egy O1G kb. ennyi amit tudtok szajkózni. Most kapóra jött a koronavírus is, nyilván emiatt is lehet ekézni a kormányt, mert ha szigorítanak azért, ha nem szigortanak akkor azért. A legjobb példa erre Kunhalmi, aki kb. 1 hónapja nyitásért sivalkodott, amikor meg szembestették ezzel, azt mondja, hát ezt ők nem is úgy gondolták. Logikus nem:) Ha most nem tud nyerni ez a szerencsétlen ellenzék jövőre, akkor mikor? Koronavírus előtt milyen intézkedésbe tudtak belekötni, Kb. semmibe. Ezért maradt, hogy O1G, meg mocskos Fidesz, meg mindenki lo, aki fideszes, ugye?:)
Az egészségügyet itt senki sem rágalmazza ! Ott olyan emberek dolgoznak akik megérdemlik a tiszteletet ! Ne sarkíts ! A kormány járványkezelését viszont érheti kritika, mert a helyzet tragikus !
Amúgy csak szólok Gyurcsány az előző rendszerben sima Kisz-es volt pont mint a sok Fideszes potentát ( a Demiszben pl ő és Kövér voltak közösen alelnökök :) ). . Még MSZMP tag se volt ( koránál fogva persze simán kinézem belőle hogy ha 10 évvel korábban születik akkor Pintér, Matolcsy és a többi útját bejárva MSZMP tag lett volna. . Szóval ha Gyurcsányt lehet komcsini akkor minden volt KISZ embert lehet? Vagy csak olyat aki gazdasági hasznot húzott a rendszerváltás elötti kapcsolataiból? Akkor Orbán Győző is ebbe a kategóriába esik? . Kérlek szeretném tudni mik a komcsik definiciója mert akármelyik emberre mutatsz rá hogy ő komcsi mert mindig leheet találni egy Fideszest akire mégjobban ráillik de szerinted nem az. Nekem hótmindegy de pl Szili Katalin akkor komcsi? vagy csak addig volt amig MSZP-s volt? Schmidt komcsi volt amikor MSZP szinekben akart indulni polgármesternek és nem az amikor a Fidesz köztársasági elnöke lett? Ott számít az 5 év miniszterhelyettesi poszt? Vagy csak a Gyurcsány KISZ titkársága számít? meg a Fekete Győr nagyapja?
Már csak 12 óra után sikerült feltölteni a járványügyi adatokat, ahol a főcímben a beoltottak száma szerepel és csak a "sorok között" lehet elolvasni, hogy ma 274-en haltak meg, 12553-an vannak kórházban és 1529-en vannak lélegeztőgépen. Az adatok elkeserítőek. https://koronavirus.gov.hu/
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!