Amúgy meg mellédumálsz. Lent azt írtad, hogy a Fidesz sose definiálta magát liberálisként. És ez ordas nagy kamu, én ezt igazoltam. Attól még, hogy észre sem veszed, attól még nagyon beégtél.
"Ilyenre ne emlékeznék, Philp egy milliónak nézte,"
----
Már a Te memóriád sem a régi:))
Az parancsot gondolkodás nélkül végre kell hajtani:))
-----
"Rákay Philip a kilenc évvel ezelőtti kétmilliós becsléséről is szólt: "rendezői utasításra mondtam, amit mondtam, de egyáltalán nem bánom. Ez a mondat ugyanis kifejez valamit egy visszahozhatatlan, ma már felfoghatatlan hangulatból, amit úgyis csak az ért meg, aki testben, vagy lélekben akkor ott volt a Kossuth téren"
Ezt ismerem, pampa is büszke az iskolázatlanságára.
A radikális jobbossághoz, meg nyugatellenességhez mindig is sejtettem, hogy kell a nagyfokú gazdasági tudatlanság, meg az egyéni életbeli sikertelenség. Ezt a sejtésemet nap-mint-nap igazoljátok itt jónéhányan.
A pedagógustüntetés azt mutatja, hogy betelt a pohár, és az embereknek elegük lett a megfélemlítettségből és a kiszolgáltatottságból.
Magyarország miniszterelnökének március 15-i „ünnepi” beszéde egy Európai Unió elleni uszítássá kerekedett. Orbán Viktor minden szava az idegenek gyűlöletéről szólt. S hogy kik azok az idegenek, akikre „az egész Európát és a nemzetünket fenyegető legújabb kori népvándorlás” hatásvadász rémképével manipuláló beszéd valójában utal, arra az Orbán által használt, ismert és egyszerű képletből lehet következtetni: mindenki idegen, aki nincs Orbánnal. Hiszen aki nincs vele, az ellene, s minthogy Orbán már legalább 2002 óta a magyar nemzettel azonosítja magát – „a haza nem lehet ellenzékben” –, így akik ellene, azok a nemzet és a haza ellen vannak, vagyis idegenek, ha másképp nem is, de a szívükben. Nem véletlen, hogy Orbán szerint – s ennek a beszédben nagy hangsúlyt is adott – éppen ők, ezek a szívbéli idegenek a politikai szálláscsinálói a máshonnan ideérkezetteknek is. link
Ezt üzeni Pukli az őt kinevető Orbán Viktornak
2016. március 17., csütörtök, 08:07
A március 15-i pedagógus tüntetésen Pukli István, bocsánatkérésre szólította fel Orbán Viktort aki erre tegnap úgy reagált Parlamentben, hogy azt hitte ez csak tréfa. De nem az és, hogy mennyire nem az, arról most Pukli maga számolt be.
Pukli István a pedagógustüntetés egy vezéralakja, a zuglói Teleki Blanka Gimnázium igazgatója, március 15-én a Kossuth téri tüntetésen szólította fel Orbán Viktort és Áder Jánost: kérjenek bocsánatot azoktól, akiket az elmúlt hat esztendőben megaláztak. Különben országos sztrájkot hirdetnek. A miniszterelnöknek szerdán erre az volt a reakciója: úgy vette, hogy az egész egy tréfa, számára ugyanis „viccesen hangzott."
Pukli a nol.hu-nak azt mondta: „Az, hogy a miniszterelnök viccesnek tartja a szavaimat, számomra elég komikusnak tűnik, és megerősít abban a véleményemben, hogy a kormánynak továbbra sincs stratégiája az oktatásról, nem tudnak mit válaszolni a tanárok jogos felvetéseire, nincs semmilyen elképzelésük arról, hogy ebben a helyzetben mit kellene tenniük. Ezért ütik el "tréfálkozással", félvállról vevéssel, lenéző gesztusokkal a tanárok, a szülők és a diákok komoly problémáit. Titokban talán arra számítanak, hogy az egész csak egy rossz álom, és amikor felébrednek, minden ugyanúgy lesz, mint annak előtte. De a valódi ébredésük fájdalmas lesz.”
Pukli azt mondja, hozzá is eljutott a hír, hogy sokan keveslik, hogy a bocsánatkérés hiányában csak egy órára akarnak sztrájkba lépni de felhívta a figyelmet arra hogy az egy órából először kettő lesz, aztán három, majd sok, és ha mások is melléjük állnak, úgy az egész országra kiterjedő általános sztrájk veheti kezdetét. Illetve azt mondta, soha nem látott még annyi mosolygó arcot és fülig érő szájat a tanárok és a diákok részéről, mint amikor a tüntetés másnapján, szerdán bement dolgozni az iskolába. Ez is megerősítette abban, hogy jó úton halad.
Pukli március 15-i követelései az alábbiak voltak:
1. március 23-ig Orbán Viktor és Áder János kérjen bocsánatot azoktól, akiket regnálásuk alatt megaláztak;
2. a hitelét vesztett Balog Zoltán miniszter és Palkovics László államtitkár vonuljon vissza, helyettük pedig értő kezekbe kerüljön az oktatás ügye;
3. Varga Mihály nemzetgazdasági és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter kapcsolódjon be az oktatás reformjáról szóló tárgyalásokba, a pénzcsapokat ugyanis ők kezelik, fajsúlyos kérdésekben nekik van valódi döntési jogkörük.
A Fidesz radikális, liberális és alternatív szervezet.
A Fidesz azért liberális, mert azt szeretné, hogy hosszú távon fennmaradjon a már megjelent civil kurázsi, s szélesedjen azok köre, akik kiszolgáltatott alattvalókból polgárokká válnak.
Ez a liberalizmus két dolgot jelent. Egyrészt értékrendet, toleráns vitakultúrát, szakszerűségre való törekvést és az emberi sokféleségből fakadó politikai sokszínűség természetesként való elfogadását; másrészt olyan elvek követését a gazdaság- és társadalompolitikában, amelyek a szabad polgárok megjelenéséhez szükségesek.
A történelem tanulsága szerint ennek leghatásosabb formái: az állami túlhatalom megszüntetése és a szólásszabadság biztosítása. A szabadság számunkra egyének szabadságát jelenti, nem pedig az attól elvonatkoztatott államét vagy társadalomét.
Nem lehet szabad az a társadalom, melynek polgárai nem szabadok. Az államnak nem engedélyeznie, hanem szolgálnia kell polgárai szabadságát."
"Megjegyzem a liberális mint párt szlogen nem volt"
Tudod, nem a szlogenek érdekeltek akkor sem, hanem az, hogy hogyan viselkednek, mit képviseltek.
"Mindenki demokrata akart lenni!"
Sőt, mindenki az volt, aki "redszerváltó" volt, vagy annak vallotta/vallja magát.
Gyurcsánnyal kapcsolatban meg nem arra utaltam, hogy mit csinált 98-ig, hanem arra, hogy az I. Orbán kormány működése (1998-2002) termelte ki az MSZP-ben az egyszemélyi vezetői igényt.
de azok fideszesek voltak, és sok jó fideszes kis helyen is elfér :)
tudományosan bizonyított tény, hogy tüntetéseken a fideszesek légkiszorítása csak századrésze a nemfideszesekének.
így tehát simán elfér 2 milla fideszes azon a téren, ahova amúgy csak 20 ezren férnek be :DDD
sőt, ha mindenki hoz magával még egy embert, elfér 4 milla is.
Ilyenre ne emlékeznék, Philp egy milliónak nézte, meg 89-ben 100ezres szdsz Kossuth térre!A Hősök terén volt először és utoljára majdnem 100 ezer amikor az 56-os újra temetés volt!
Megtanultam számolni az ilyen helyeken!
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!