Jah ráadásul robotokkal kereskednek, a programjaikat mindig fejlesztik, olyan optikai szálon bekötve, hogy egy sima ügyfél sohasem lesz olyan gyors mint azok... szépen, folyamatosan skalpolnak.
Van egy ismerősöm, akinek az ismerőse (indiai faszi) "market maker" területen volt valamelyik nagy brokinál.. Azt mondta, hogy a többséget úgy kiszopatják, mint a fene. Stoppokat kiütik, ellened fogadnak, de nem ám a saját pénzükkel, hanem valamelyik ügyféltől kölcsönvett pakkot bedobja ütnek ki, aztán visszaveszik... Főleg, ha tőkeáttétes fedezetes ügyletek, akkor már pláne.
Nem vagyok nagy tőzsdebubus, a felét nem értettem annak, amit mondott, lehet nem is jól írtam le mindent, de azt értettem, hogy legtöbbször a "bank" nyer :)
A gáz is esik :D
Gondolom ott meg az a sztori, hogy ugyan leállt egy időre a gáz kitermelés, és már újraindult, de nem tudják exportálni, mert az még áll, és ezért esik az ára, mert sok a gáz :D
"A Harvey hurrikán
miatt az Egyesült Államok olajfinomítóinak egy-ötödének le kellett
állnia, ezért csökkent a kereslet a nyersolaj iránt,
amely látszik az API tegnap közzétett adataiból is. A jelentés szerint a
nyersolajkészletek 5,78 millió hordóval csökkentek a múlt héten. Az EIA ma
délután teszi közzé az Egyesült Államok heti nyersolaj változási adatait,
amit érdemes figyelni az olaj további mozgása szempontjából. A hét folyamán
eddig 3,3 százalékot esett a nyersanyag árfolyama, így a WTI jelenlegi
hordónkénti ára 46,35, míg a Brent 51,8 dollár."
amúgy meg ez is merő butaság, manipuláció, mert simán csökkenteni kéne a kitermelést, ha a hurikán miatt nem tudják feldolgozni, egy ilyen váratlan helyzetben...igazodva a váratlanhoz, elképesztő, ez az egész, minden hír rossz a pozimnak február óta, a jó is rossz...hihetetlen...
elolvastam, nézd piszkosul megszívtam, számomra jó hírt vártam és egy brutál váratlan rossz jött, próbálok óvatosan bővíteni illetve bízok az opimusban h olyan nyerőt hoz össze, ami ellensúlyozza a decemberben lejáró bukóját, aztán egy részét átkötöm, meglátom decemberben majd, a 2019-ben lejárót meg tartom, valószínű oda kötöm majd át a decemberit is...nagy pszichés harc lesz ez, ami könnyen lehet h el fog húzódni, akár 2019 decemberéig is v valahol, valamikor pozitívan úgy alakul h eladom v valamikor úgy alakul h feladom...
Gizike meg "be fog robbanni"...Már vannak elemzések, hogy történelmi minimumon lesznek a készletek a tél végére... még egy 4.000 fölötti árat is meg merek kockáztatni 2017.év végére..
253.84 most a forint dollár 290-nél volt 53 kb ott vettem javát, képzelhetitek, na most gyakorlatilag azóta az olaj is esik, ez tőzsdei nonszensz, ilyen nincs h a dollárral együtt ilyen mértékben esik az olaj...lehetetlen és mégis ez van, ami nekem a létező legrosszabb, dollárról is azt gondoltam h 300 lesz (volt is)
Én gizibe ragadtam :) 3.020 körül vagyok nullás. De nem sima certi, hanem turbó :D
Ami ebben is zajlik.. vicc.. Leállt a termelés egy már számottevő része a hurrikán miatt, és ez ugye "USA termék", erre napközben lefelé verték! Sőt még USA premarket is!Azt hittem kitépem a hajamat.. Aztán egyszer csak hopp, 2.890 környékéről felszáguldott majdnem 3.000-ig...
Manipulálják ezeket rendesen, főleg gizit..
Viszont az, hogy nem mersz lépni, nagy ellenség. Persze érthető, ha össze van zavarodva ezek után az ember, nem csoda, ellene megy az észérveknek.Viszont a helyedben lehet megpróbálnék (nem ismerem a tőkehelyzetedet csak mondok egy számot) pl. 500ezer Ft-al turbó certizni...Egy totál "faék" módszerrel.. 5 órás MACD ha fent van és kezd laposodni, és metszi egymást a két szalagja, és konyul le, akkor short, ha lent van és kezd felfelé konyulni, és metszi egymást a két szalagja, akkor long...De ez nem ajánlás, csak amit én próbálnék..
Persze sokszor én sem merek lépni ezeknél a certiknél, párszor már kibattak... :)
most emlékeztesselek a mol-al történt kínlódásodra? :) azt is temette már mindenki, aztán csak elindult, és lám, ami 12-ért senkinek nem kellett, most majd' 24.maga a cég azért kb ugyanaz, mint 2 évvel ezelőtt, nem? és mégis.
ja, igen, az tényleg kérdés, hogy mennyit kell még türelemmel lenned. de messze nem reménytelen a pozid.
már én sem lépnék. Én sem tudnék jobbat mint várni mostmár. 40 alatt alá vettem volna előzőleg (írtam is Neked), de nem ment le addig, így csak ülnék. Lefele mozdult ki de erre még jelen gyertya alapján kell egy erősítés alcsaonyabb napos záróval. Holnap még Up-olhat is erre és azzal már up lenne.
Az olaj csapkodasa minden jozan varakozast tullep. Most, ha megprobalom a szabalyos Elliott alapon nezni, akkor valami ilyesmi jonne ki. Ritka ronda chart, es nem talalok jobb szamozast hozza.
link
nem igen merek lépni semmit, nem érzem, elment az önbizalmam, 2019 lejáratúból veszegettem, a decemberi lejáratúból már nem is merek venni, vettem picit nem rég, az is full bukó mára....a legjobban attól félek h esetleg bármit lépek még rosszabb lesz...
várd meg, amíg változik a sentiment (és az változik, semmi nem megy örökké egy irányba), és meglátod, ugyanaz a piac ugyanaznk szereplőkkel és fundamentumokkal hogyan fordul 180 fokot.80 körül lennél beragadva, azt mondanám, hogy hát igen, necces, lesz e annyi mostanában.na de 60... egy hét alatt felugrik oda, ha a big boyok úgy akarják. de ezt annyiszor írtam már neked itt.
nem akarok utólagos okoskodónak feltünni, de én anno is elleneztem hogy betoltál mindent erre a szintre, egy olyan szintre amire felmászott majd kioldalazott, /tehát nem esésben kerestél beszállót/ bízva a nagy kitörésben. De van egy stratom, ha meg is veszel ilyen szintet 1 lehetőséget adj neki nem többet. Érsd, irányodba mozdul e ki az árfolyam. Ha nem, az első adandó alkalommal adj el belőle egy visszatesztnél (ami várható az ellenállásoktól való letöréseknél (de sajnos van hogy elmarad vagy karcsu lesz) hogy ha netán tovább is megy a maradékkal már csak "egyenesbe hozd magad"-ban gondolkodj ( egy közeli célárat nézz ki) és ird le hogy nem jött be. Ilyen kockázat mellett full tőke, nem szabad szerintem bizakodót játszani, ha azt látod nem arra mozdult ki szemmel láthatóan (hetes gyertya) amerre vártad. Ez elég sokszor jó taktika ahogy én chartokon megfigyeltem. De ez leginkább nagy kockázat vállalásnál ildomos. (az én könyvemben)
hm, na ja, de azért itt ez így nagyon necces, én megvallom nem voltam vele tisztába h egy ilyen szövevényes, elképesztően nehéz terep az olaj, tele ellentmondással, ha megtartom a tavalyi kereskedési technikám akkor minden oké lenne, változtattam, kár volt, itt hibáztam, meg ott hogy elhittem h az opec hatására idén elmegy 60-70 közé...
Jah, kuvait is visszatért a termelésbe miután 91-ben a legtöbb olajkutját fejgyújtották, csak 2 évbe telt meg, 15 milliárd dollárba :F
Oroszországnak pl. nincs elég tárolókapacitása egy ilyen trükkhöz, ezért sem osztják ezt a nézetet.
Már mások is rájöttek erre amit mondasz, de nem működne, mert csak 1 hiányozzon vagy rúgja fel a konszenzust, mindenki onnan fog venni ebből meg könnyen dollármilliárdok vannak..és hát úgye inkább pluszba legyen valakinek mint minuszba. De pl vedd rá Venezuellát jelene esetben hogy ne termeljen ki.. vagy csak csökkentesen... kb lehetetlen.. Hát még egy kisebb de átfogó OPEC kitermeléscsökkentésre is sorra rugdalják fel a megállapodásokat, nemhogy egy drasztikusnál..
Itt úgy megy hogy aki lemarad az kimarad ;)
Szia Balu, nézd a másik oldalról a dolgokat. Esnek a készletek és nem nő az ár, a dollár is esik, és most ez a hurrikán. Erre leverik megint. Ez az egész nekem erős short jelzés. Meg is dupláztam ma a shortjaim. Ha azt nézem, hogy az erste long certit 38-nal ütik ki, az 25 % le. Én azt mondanám ne bánkodj hanem bővitsd a longjaid lentebb, ha fordul, vagy fedezd addig is a longjaid short-tal.
nem vagyok olajmérnök de ismerek egyet meg is fogom kérdezni:)
egy biztos: a szétlőtt irak, líbia is simán visszatért a bizniszbe
ha nem is leállítják, de visszafoghatják a termelést, vagy nem adják el egyszerűen stb. stb. ezer módja van az ár manipulálásának a termelői oldalról
senki más nem tudja hosszú távon befolyásolni a termelést, csak az, aki termel
tegyük fel, 3 hónapra befagyasztják a teljes kitermelést
az olajországoknak lesz nagyobb a kára vagy a többieknek?
stratégiai készleteket fel kell tölteni, az nem ér
de ez szinte lehetetlen, dollárral együtt esik plusz, hónapok óta csökken a kereslet, itt elvileg a világ olaja mozog....plusz Venezuelára is inkább nőnie kéne....át vagyok verve rendesen....
az olaj már régen nem kereslet/kínálat alapján müködik, ez is egy jó példa erre
a múltkor mikor megállapodtak a kitermelés további befagyasztásáról, 52-röl 46-ig esett 3 héten belül...
Trump féle elnyomós politika része, most épp Venezuelát akarják kivéreztetni
link
Beszakadt az olaj
Úgy tűnik a befektetőkben is realizálódtak a Harvey hurrikán mexikói-öböl menti pusztításának hatásai, miután a vihar miatt számos finomító és olajfúró kút esett ki a termelésből. Texas állam finomítói kapacitása napi 5,6 millió hordó, Louisianáé 3,3 millió hordó, míg a vihar következtében napi mintegy 2 millió hordónyi kapacitás esett ki. Mindezek hatására a WTI típusú olaj ára 2,4 százalékot, míg a WBS 2,6 százalékot esett.
Ha kiesik a termelés akkor hogy a faxba van hogy beszakad az olaj? :D ez már tényleg röhej. Ha valamiből kevesebb van akkor annak emelkedik az ára, nem csökken
Ez azért nem egészen igy megy, egy olajkúton leállitani a termelést nem olyan mint elzárni egy csapot, hanem eléggé macerás és drága buli, ráadásul benne van a veszély hogy utána "befagy" a pics@ba az egész, azt akkor jóccakát..Ezért inkább azt szokták hogy nem nyitnak meg új mezőket és nem inditanak új beruházásokat amig nem kedvezőek (pl. az anyagi) feltételek. De ebben meg benne van a riszk, hogy a többiek átveszik azt a piaci részesedést, igy egy ország sem akarja kockáztatni önszántából.
Felre ertetted amit mondtam. Bluebalu azt allitja hogy a hirek ellenere a spekik befolyasoljak az arat. Egyertelmu hogy a keresleti es kinalati oldal tudja befolyasolni, hisz ez nyersanyag. Foleg ugy hogy kartellbe vannak tomorulve. Velemenyem az hogy a jelenlegi olaj ar is gazdasagi es politikai harcok miatt all ahol all.
ne viccelj, az olaj az egyik legmanipulálhatóbb szektor
holnap gondolnak egyet, és tényleg leállítják a kitermelést
na, akkor nézegetheted az elemzéseket
vagy éppen ellenkezőleg: mindent felpörgetnek
az olaj nem gazdasági, technológiai kérdés, hanem politikai
és éppen ezért, úgy alakítják, ahogy akarják
erre esik az olaj, teljesen igazságos:
A hétvége fő olajipari híre a Harvey hurrikán pusztítása volt, mely Texas egy részét sújtotta. A WTI ára a legközelebbi határidőre alig változott, továbbra is 47,7 dollár volt, miközben a távolabbi határidőkre némi emelkedés volt tapasztalható. Másik oldalról a Brent típusú olaj árfolyama tovább nőtt és a WTI-Brent spread is jelentősen, 2 éves csúcsra emelkedett közel 5 dolláros értékével. A hurrikánnak két jelentős hatása van: egyrészt 2,6 millió hordó USA finomítói kapacitást kellett lekapcsolni a Mexikói öböl partján, másrészt napi 675 ezer hordó termelést is le kellett állítani a Mexikói öbölben és a Ford Eagle palaolaj mezőn. Mivel erősebb a hatás a finomítói piacra, ezért az olaj árára a közeli határidőkre inkább lefelé irányuló nyomás volt, míg a késztermékek, például a benzin ára kilőtt. Ez jelentősen segíti az európai finomítói szektort.
én tényekre hivatkoztam, vagyis hónapok óta csökkenek a készletek, elképesztő, hihetetlen nagyot esett a dollár, ezek tények, plusz Venezuela, Opec, és most a Hurikán ezek nélkül 290-es dollárnál is volt az olaj pl decemberben 53 v januárban, számomra ez felettébb furcsa és manipulatív, nyilván elég durván érintve is vagyok...de tényekre hivatkoztam...
Honnan veszed hogy manipulacio?? Azert mert nem a neked megfelelo iranyba megy az ara? 50 felett kene lennie szerinted. Azert mert te elolvasol 3-4 gazdasagi portalt es ugy gondolod hogy minden informaciot ismersz? Csinaltal valaha egy chart elemzest, vagy legalabb raneztel a charta? Hidd el azok akik sokkal nagyobba jatszanak sokkal tobb informaciot tudnak es sokkal hamarabb mint te. Semmi ertelme az ilyen kommenteknek
Bár a novemberi szokásos OPEC ülés még távolinak mondható, azonban a
legfrissebb piaci információk szerint már szeptember 22-én újra
tárgyalóasztalhoz ülhetnek az OPEC és nem OPEC tagok. Az RBC Capital
Markets ennél nagyobb horderejű eseményekre is számít: a nyersanyagpiaci
szakértők szerint közel lehet a venezuelai olajóriás, a Petroleos de
Venezuela SA csődje.link
mi van az olajjal...??? kijött ez a hurikános hír és meg sem mozdul a WTI...ez már olyan szintű manipuláció, mi folyik itt...??? h nincsenek szavak...hónapok óta drasztikusan csökkenek a tartalékok és semmire nem megy, ez már a befektető becsapása, én azért vettem h ha nekem kedvező hírek jönnek nyerek, ha nem vesztek, jönnek a kedvező hírek és semmi ez így esélytelen...ilyen hírre már rég ötven felett kéne járnia, vicc....
Én gáz certivel szopózok, az ERSTE folyamatosan csal az árral.. Figyelem most már régóta, és nem a dollár, meg rollover, egyéb dolgok miatt, hanem azon felül 2-3 Ft-okkal!
Plusz az alap 3Ft-os spread.. szép kis 5%-os spread-eket tud kihozni a bank :)
ugyan, ez nem hír :) ez csak egy érdekesség.
szovjet tudósok űrszondát indítottak a marsra.
a szonda még útközben járt, amikor küldtek neki egy üzenetet, hogy fordítsa félre a parabolaantennáit. azóta nem válaszol.
Ha 42$ ala esik utana gyors zuhanas johet...es lehet hogy meg sem all 30$-ig, persze eszak korea bekavarhat,de en 35$ folott nem longolnam az olajat meg mas penzevel sem!!!
a pénteki emelkedéskor semmit nem írt a portfolio, most ír....vicc az egész....meg az egész olaj is...hányadszor félnek h nem tartják be a megállapodást, ezredszer, gondolom sokan attól is félnek h betartják...
nekik nem az árcsökkenés lenne az érdekük, hanem hogy mérsékelni tudják a kitermelési költségeiket, amely mostanában már közelebb jár a 30 dollárhoz mint a 20-hoz, és ahogy egyre északabbi mezőkön kell megkezdeni a kitermelést, ez a helyzet nem fog javulni.
Forradalmi változást ígér az olajkitermelésben egy új orosz technológia2017. augusztus 21. 12:57 Állításuk szerint a nem konvencionális olajkitermelést forradalmasító technológiát fejlesztettek ki orosz tudósok és olajipari vállalatok. Az új termokémiai repesztéses eljárás - amely a fejlesztők szerint jó alternatívát kínálhat a hidraulikus repesztéses eljárással szemben - alkalmazásától nem kevesebbet várnak, mint hogy ezáltal a korábbiakhoz képest a kitermelt olaj mennyisége 1,7-6-szorosára emelkedhet.
.Az eljárás alkalmazását követően az olajkutak termelékenysége 300-1000 napig meghaladhatja a megszokottat, méghozzá a lenyűgöző 1,7-6-szoros mértékben, de a tudósoknak közlésük szerint a tesztek során sikerült 10-20-szoros kitermelés-bővülést is regisztrálniuk a kezdeti értékekhez képest.még olcsóbb lehet az olaj akkor??
Ha felmegy 60 körüliig,akkor biztos.Feltéve,hogy addig nem oldódik meg az orosz helyzet.Ezt a cikket csak azért linkeltem,hogy milyen szépen bejött a jóslatuk... :-))
Olaj és Gáz
Ugyanakkor elég jó kis forgalom megy bennük, certiben is és forexen is és jók a lehetőségek is benne (nyerni is és veszteni is.) :)
Lehet a kutya sem jön be, meg látjuk.