bezuhant a 200 negyedéves mozgóátlaga alá, ilyet utoljára 2016-ban és 1998-ban csinált és mindkét esetben viszonylag gyorsan ki is jött onnan az utóbbi 100 évben csak a nagy gazdasági világválság ideje alatt tudott tartósan a 200 negyedéves mozgóátlag alatt maradni
hat ja nem lehet eltalálni az alját kívárok , mert ilyen napos rest nem hagy. Amikor hasonló volt iráni rakéták miatt felfelé , egy nap alatt betöltötte
Remélem a szemedet is jól becsuktad és nem látod ezt a további 10 %-ot amit éjfél óta produkált az olaj. Most már csak azért is kitartok. Energiát nem adnak ingyen. Ha fél év kell hát kivárjuk. Csak azt bánom, gondolom bánjuk, hogy nem aludtunk el korábban. Akkor most kezdhetnénk.
Legrosszabb esetben egy kis csetepaté, valahol az arab területek környékén. Persze Ők csak valakinek majd segítenek, vagy vegyi fegyver netán vírus, vagy atomfegyver gyártót keresnek. Láttunk már sokféle forgatókönyvet.
Az ábrával az a baj, hogy 2014-es. Azóta a termelési költségek mindenhol emelkedtek. Természetesen az arab világ és az orosz plusz volt tagállamok, ahol hagyományos termelés a döntő, megtartották a listán a pozíciójukat. Az USA viszont sokkal feljebb került. Lényegesen nőtt a szénhidrogén termelése, de a növekmény nagyrészt az úgynevezett palaolaj, palagáztermelés. Az egy más "piskóta". Nagyságrendekkel magasabb termelésbe állítási költségek vannak. 30 dolláros WTI és 1,60-as gázár mellett nem sok új kutat fognak kiképezni. Sőt a palások nem fogják tudni visszafizetni a hiteleiket. Ez most az amerikaiaknak fáj majd a legjobban. A tőzsde is egy leütésen túl van, KO szaga van. Szerintem Trump lépni fog.
Olaj és Gáz
Ugyanakkor elég jó kis forgalom megy bennük, certiben is és forexen is és jók a lehetőségek is benne (nyerni is és veszteni is.) :)
Lehet a kutya sem jön be, meg látjuk.