Viccelsz, MPnek mi köze a Partizánhoz? Ezzel max.az a baj, hogy egy nagyon kicsi költségvetésű mérés, és ezért jó nagy hibahatárú. De a tendenciát mutathatja.
Partizán megbízásából. Tehát MP megbízta a kutatóintézetet hogy október 23.-ra hozzon ki egy ilyen eredményt. Ilyen alapon holnap az origó megbízásából is jöhet eredmény. Innentől majd jönnek felmérések a Fidesz megbízásáből is.
"Török szerint ugyanakkor a közvélemény-kutatások nem csak megmutatják a politikai valóságot, de bizony időnként alakítják is azt. – Amióta a Tisza egyértelmű erősödését lehetett látni a többi kutatásban, várható volt, hogy előbb-utóbb előkerül egy olyan eredmény, amelyet majd – 18 év után először – úgy lehet interpretálni, hogy „vezet a Tisza”. Ennek pedig politikai jelentősége van, befolyásolja a választók döntéseit, de még inkább a politikai szereplők gondolkodását, viselkedését. Érdekes az is, hogy éppen október 23-án láthattunk először egy ilyen kutatást... – jegyezte meg.Végül arra is kitért, nagyon tanulságosak a Fidesz-Tisza versenyben a nemekre, az életkorra, az iskolai végzettségre és a lakóhelyre vonatkozó számok. – Engem különösen a nemek közötti egyértelmű különbség lepett meg, a többi eddig is jellemző volt a Fidesz és ellenzéke közötti versenyben. A két Magyarország tisztán látható – tette hozzá"
Ezt a kormányt tüntetésekkel sem lehet megbuktatni. Egyszerűen lepereg róluk és ha erőszakba torkollik, még abból is ők jönnek ki jól. Mostanában minden MP által szervezett tüntetés előtt belengetik, hogy az ellenzék erőszakra készül, megpróbálják terroristának beállítani őket, mert a birka szavazóikat a félelemkeltéssel tudják uralni. Persze ha a franciák erőszakkal fejezik ki a véleményüket azt mindig támogatják, de a híveket ezzel nem lehet összezavarni. Egy országos sztrájk talán még működhetne, de az arra való hajlandóságot 15 év alatt már kiölték az emberekből. A taxisokat megvették, a többiek meg jobban félnek a munkahelyük elvesztésétől, mint a lassú, de biztos lecsúszástól. Furcsa módon a nyugati országokban minden évben szokásos szakszervezeti nyomásgyakorlásnak itthon nyoma sincsen. Persze végülis a MÁV-nál nem panaszkodhatnak, mert annyit állnak már a vonatok, hogy azt a vasutasok extra pihenőként élik meg.
Te úgy vagy nemfideszes, hogy kizárólag maffiaellenes felhasználókkal vitatkozol, miközben véletlenül folyamatosan a fidesz propagandát szövöd a "saját gondolataidba".
Legalább a látszatra adjatok egy kicsit.... Néha kezdj el a nettó 100%-os fideszpropaganda felmondásra iderendelt társaiddal is vitatkozni. Csak a látszat kedvéért. Hogy legalább minimális alapja legyen a nemvagyokfideszes benyögésnek. Te úgy nem vagy fideszes, hogy a nyiltan megafonos fost tolókkal nulla szóváltásba keveredsz. Megjegyzésed sincs hozzájuk. Azok mondandójában semmi megemlítésre érdemes problémát felfedezni nem tudsz. Ha egy nem belföldi téma előkerül, pl. a ruszkik gyilkolászása Ukrajnában, akkor is a fidesz propagandát újracsomagolva azokban keresel vitapartnert, akik nem a maffia propagandáját tolják.
Nem tudom, hogy ennyiből megértetted-e, hogy ti, nemvagyokfideszes fidesz aktivisták miért buktok le nagyon hamar. Persze, nem csak az ilyenek miatt, de legalább a látszatra próbálj már meg adni. Amúgy nálad a Colas felhasználónév mögé rendelt fidesz aktivista még amatőrebb.
Az itt irogató mp- sek nagy része is fidesz szavazó volt 2010- ben, sajnos nem láttátok orbán igazi arcát amit már az elsõ kurmányzása idején is megmutatta, bedõltetek a fidesz hazugságainak, elhittétek a kamut.
"Holnap mutassuk meg, hogy rengetegen vagyunk, nem hátrálunk és közösen, magyarok millióival építünk egy békés, európai, igazságos és élhető Magyarországot." Ha így van akkor mp miért is nem az utcai tüntetésekkel buktatja meg orbánt, szavazással nem fog menni, de ha több millióan kimennének az utcára akkor orbân rezsimnek vége lenne, ha a tūntike végén mindig menjünk haza, ezzel nem biztos, hogy egyben tudja tartani a táborát.
Akkor ennek megfelelően innentől kérlek PONT úgy kezeld mint a fideszt és pont ugyan annyi kritikát foglamaz meg felé is mint a Fidesz felé eddig. Köszönöm szépen :). . Ja és még ez is ezerszer megengedőbb hozzáállás részemről mert ugye Orbán 2/3-al teljhatalom mellett CSELEKSZIK dolgokat, MP meg még nulla parlamenti hatalommal BESZÉL dolgokról.
Persze... Egy szavazásból vagy épp néhány stílusbeli vagy tartalmi hasonlóságból arra következtetsz, hogy ők 100%-ban ugyanazok. Ne zavarjon, hogy nagyon sok dologban különböznek vagy különbözni fognak. Ez utóbbi csak akkor tud megmutatkozni, ha hatalomra kerül. Tehát mondjuk a 20-30 lényeges pontból 2-3-ban hasonlók, a többiben meg csak később tudhatunk bizonyosat, te állítod, ugyanolyanok. Erre azt lehet mondani, hogy ostobaság.
Magyar Péter már a pártalapításon dolgozik (TISZA)