Szép es diszkrét bája van, amikor már Körmös Bauer fiacskája a politikai iránytű a fityeszes szavazók számára...:-) Bayer Zsóti ehhez vajon mit szól most?
Bauer Tamás szerint Magyar minden szavából érezhető a zsigeri gyűlölet. De akárhogy perlekednek, végül mindig összeállnak. „A Klikk TV Tíz című műsorának Bauer Tamás volt a vendége. Az egykori SZDSZ-es, majd DK-s politikus kemény kritikát fogalmazott meg Magyar Péterről. A közgazdász úgy fogalmazott, hogy a Tisza Párt elnökének alapvető »politikai élménye« a kommunisták, a baloldal és a liberálisok iránt érzett gyűlölet. Szerinte nem taktikai szempont, hogy nem hajlandó senkivel együttműködni, ez mélyen benne van a lelkében. Majd hozzátette: minden szavából érezhető a zsigeri gyűlölet. Bauer természetesen még fényezte Gyurcsány Ferencet is, hogy szerinte ő az igazi ellenzéki, ő az egyetlen, aki ténylegesen szembe mer fordulni Orbán Viktorral.
Ceglédi és Hont a fidesz kapcarongyai, véleményük, vagy közös műsoruk bármelyik megafon csatornán nagy népszerűségnek örvend. Magyar Péter pedig nem liberális. Ha az lenne, az sem lenne baj, és mindig sokkal jobb helyzet lenne, mintha pedofideszes álkeresztény antilop kilövő hazug tolvaj lenne.
Körberöhögték Magyar Pétert, avagy: Ceglédi és Hont szétzúzta a
liberális politikus legnagyobb vágyálmát........ Ceglédi Zoltán Facebook-oldalán Magyar Péter egyik követelését vette górcső alá, pusztán a józan ész segítségével. „Durva belegondolni, hogy bő két hónap múlva, április elején
jön az előrehozott országgyűlési választás, és vége az Orbán-rendszernek” –
írta Ceglédi. Mint
emlékezetes, január elején a Tisza Párt elnöke előrehozott választást követelt. „Szerintem helyesen
teszi Magyar Péter, hogy már egy ideje nem beszél erről, csak altat, altat,
aztán BUMM, pár hét múlva előtör és a 106 tiszás jelölttel meg a
Tiszta-listával a váratlan voksoláson leveri Orbánt. Történelmi idők, barátaim!
Azt javaslom az ellenzéki sajtónak, ne is kérdezze erről, ne rontsák ilyetén
módon a kormányváltás esélyét” – jegyezte meg ironikusan a politikai elemző. Majd Ceglédi hamarosan választ is kapott a felvetésére: „Nem tudom, miről beszélsz, - nincs szükség előrehozott választásra, mivel
a kormány majdnem egy éve elmenekült” – jegyezte meg a bejegyzés alatt viccesen
Hont András.
Még két ellenzéki tévhit https://parameter.sk/1200431/meg-ket-ellenzeki-tevhit/ "A politizáló közönséget most többek között az tartja izgalomban, hogy az eredetileg is kicsi vagy közepes méretűből kicsivé lett ellenzéki pártok sorra jelentik be, önállóan akarnak indulni a 2026-os választásokon, nem pedig visszalépni a Tisza Párt javára. Az egyetlen lehetséges(nek tartott) logikus (vagy annak vélt) következtetés az, hogy ezzel rontják a Tisza Párt esélyeit. ... Ha tehát az ellenzéki szavazó számára a fő indíték a kormány megbuktatása, akkor meg tudja hozni azt az áldozatot, hogy egyéniben a legesélyesebb jelöltre szavaz, akármilyen szimpatikus a saját pártjnak jelöltje. Ha nem olyan erős ez a motíváció, s nem rokonszenvesebb a saját jelölt, akkor meg úgyis mindegy. ... Most nézzük a kis baloldali pártok érvelését, hogy miért is kell indulniuk mindenképpen. Nos, azért van helyük a parlamentben, hogy képviseletük legyen a baloldali és liberális eszméknek, azokat pedig Magyar Péter és hívei nem képviselik. ... Magyarországon nincs egyetemes értelemben vett bal- és jobboldal. ... A bal- és jobboldal megkülönböztetésének helyébe az lépett, hogy az egyik oldalt (jelenleg hatalmon) a Trianon-fókuszú nacionalizmus vezérli, a másik számára ez nem központi szenvedély. ... az állampolgárok nem ideológiákra szavaznak, mondjuk liberalizmusra, szocializmusra vagy keresztény konzervativizmusra, hanem a választásokon az érdekeiket követik és szenvedélyeikre hallgatnak. ... Ami az érdekeket illeti, a kormány most bajban van, mert rossz vagy nem javul a családok anyagi helyzete ... A politikatechnikai szempontból leghasznosabb szenvedély ugyanis a gyűlölet, a közösségi média korában még inkább így van. A Nyugat- és szomszédellenes sérelmi nacionalizmust a Várszínházban roppant alkotókedvvel variálják nemzeti konzultációról nemzeti konzultációra, beszédről beszédre, kormányreklámról kormányreklámra, nem lehet elbújni előle. És az ellenzék csak egy másik szenvedélyt tud szembeállítani vele: az Orbán-gyűlöletet, ami szintén nem egy rokokó intellektuális trilla, és alapvető politikaelméleti ismeretek sem kellenek hozzá. ... ugyanazok féltik az „egyeduralomra” törő Magyar Pétertől az ellenzék pluralitását és a pártok saját arcának láthatóságát, akik az előző három választás előtt mindent megtettek azért, hogy az ellenzék – Orbán kívánalmainak megfelelően – „összefogjon”, és egyetlen, ideológiai arculat nélküli pártként viselkedjék. A legjobban 2022-ben sikerült nekik, közös listával, közös egyéni jelöltekkel, közös programmal és közös miniszterelnök-jelölttel. Akkor bukták a legnagyobbat. Dehát a magyar ellenzéki pártpolitikusok túltesznek a Bourbonokon: semmit sem tanulnak, és lehetőleg minden felejtenek. Magyar Péternek egy előnye van ebből a szempontból: nincs mit felejtenie. Hogy tanul-e? Nem akarom senkitől elvenni a reményt."
Csibi Krisztina: "teljesen mindegy, hogy mit üzentek „a brüsszeli pezsgőspoharak mellől”, Tolna megye 2-es számú választókörzetében élők megüzenték Brüsszelnek, hogy a folytatásra szavaznak, Potápi Árpád János munkájának folytatására." Menczer Tamás: "ha úgy tetszik, megvolt az előrehozott választás: 64 százalék Fidesz-KDNP" Deák Dániel: Csibi Krisztina 64 százalék körüli eredménnyel nyert, szerinte ellentétben áll az ellenzéki közvélemény-kutatók méréseivel, amelyek a biztos pártválasztók körében országosan majdnem 10 százalékpontos csökkenést jeleztek a kormányoldalon. Dúró Dóra: A Mi Hazánk a legerősebb ellenzéki párttá vált az időközi választáson DK: "Ha itt, a jobboldal fellegvárában erre vagyunk képesek, akkor mérget vehetnek rá, hogy a kormányváltás kiharcolásához elengedhetetlen politikai erőként kell velünk számolni.” MP: "Hiába volt ott a teljes Fidesz frakció, hiába fizetnek 500 idegen légióst és hiába ígérgetnek több ezer forintot egy-egy szavazatért 3 emberből 2 az otthonmaradással mondta el a véleményét erről a színházról” __________ elhanyagolták ___________ Mindegyik nyilatkozatban elhanyagolták (illetve MP túlbecsülte) azt a tényt, hogy a tisza nem állított jelöltet. Deák Dániel bizonyára jól tudja, hogy egy jobboldali fellegvár országos szempontból ugyanúgy nem számít reprezentatív mintának, mint ahogyan a fővárosi ellenzéki választókörzetek sem. Az időközi választás eredményeit elnézve, nem mernék Brüsszelben pezsgőzni, mert rászáradna a torkomra.
Lényegesen kevesebben mentek el, mint arányaiban az országgyűlési időközi választásokon szoktak. Már csak az a kérdés, hogy a Fidesz jelöltje tudja-emhozni a kb. elvárható 17.000 szavazatot. Hozzáteszem, a Fidesz mindent beleadott, minden településen full-ban nyomta a kampányt, mindenhol gyűltek, mindenhova hívták az országosan ismert fideszes vezetőket.
A középosztály már nem támogatja, pénzügyi döntéseivel mégis fenntartja az Orbán-rendszert https://telex.hu/velemeny/2025/01/04/a-kozeposztaly-mar-nem-tamogatja-penzugyi-donteseivel-megis-fenntartja-az-orban-rendszert-allampapir-kamatok-fogyasztas-koltsegvetes-valasztasi-osztogatas "Az Orbán-rendszer csak addig számíthat arra, hogy a hazai intézményi befektetők kényszerből vagy önként, de felszívják az általuk kibocsátott adósságot, amíg az intézményi befektetők mögött ott van a magánbefektetők bizalma. Ez pedig már elkezdett csökkenni, és a folyamat akármikor felgyorsulhat." ... "Egy 2025-ben fennálló, kifeszített költségvetési helyzetben a fogyasztási típusú adóknak való magas kitettség, és még inkább a magas középosztályi kézben lévő államadósság-arány két olyan politikai adu lehet e csoport kezében, amely hazai specialitás, így együtt egyetlen más társadalomban sem adott. Már amennyiben a középosztály hajlandó politikai akaratát, a rendszerrel való elégedetlenségét nem hagyományos, ámde hatásos módokon kifejezésre juttatni. Ehhez csak annyi kell, hogy fogyasztási, befektetési döntéseinél figyelembe vegye azt is, közvetve mit támogat ezekkel. Az országért és saját gyermekei jövőjéért felelősséget érző társadalmi csoportok a magyar történelemben már többször éltek azzal az eszközzel, hogy gazdasági erőforrásaik államtól való megvonásával idézzenek elő politikai változást." __________ szavazz a pénzeddel! ____________ Ha nem gondolod végig, akkor is a pénzeddel szavazol akár fogyasztasz, akár megtakarítasz. Ha végiggondolod, akkor viszont tudatosan szavazhatsz a pénzeddel a kormányra vagy a kormányváltásra.
Jobban érhetően, hogy miért nem mennék el: alapvetően azért, mert a jelen időközi választás ezzel a felhozatallal számomra csak annyi érdekességet hordoz, hogy a fideszes jelöltre hány szavazat fog érkezni. Nem érdekel, hogy ki nyer, nem érdekel, hogy a többi jelöltre hányan szavaznak, nem érdekel, hogy hányan mennek majd el szavazni. Ehhez meg nem kell az én szavazatom, lévén a fideszesre se szavaznék, azaz az egyedüli érdekességet nem befolyásolnám. És ez a választás a jelenlegi Országgyűlésben semmin se fog változtatni, bármi is legyen az eredménye. Ha lenne Tisza jelölt is, akkor más lenne a felállás, mert akkor egy komoly erőfelmérés terepe lehetne a fidesz és a tisza között, és abban részt vennék, ha ott élnék. De ez nincs. Hozzáteszem, szerintem helyesen járt el a Tisza, hogy nem indult el, nem vesz részt a múlt utóharcainak egyikében.
Ez okés, ha egy rendes választásról lenne szó. De itt a 199 fős focicsapat egyik játékosának lecseréléséről megy a vita. Én a 199 fős focicsapattal nem vagyok megelégedve, magasról teszek arra, hogy ki a 199. szereplő, ha a másik 198 marad a régi. Ez az időközi egy olyan Országgyűlés egyik szereplőjéről szól, amely Országgyűlésnek semmi köze a jelenlegi népakarathoz. Bármi is legyen a választás eredménye, annak továbbra se lesz semmi köze a valós viszonyokhoz. Így számomra érdektelen, hogy ki nyeri. Egy valami érdekel, az, hogy a fideszes jelölt mennyi szavazatot kap.
"Persze, de az is egy véleménynyilvánítás, ha nem akarok egy bohózaton statisztaként se részt venni." . Aki nem szavaz, az nem tiltakozik, hanem elfogadja/beletörődik a szavazók döntésébe. Tiltakozni pont az érvénytelen szavazat leadásával lehet, mert nyoma van, hogy számodra nincs megfelelő jelölt a választékból.
Persze, de az is egy véleménynyilvánítás, ha nem akarok egy bohózaton statisztaként se részt venni.
Tét szerintem a Fidesz oldalon van, és nem is kicsi, és ezért fogja a Fidesz a tétnélküliség ellenére komolyan venni a válsztást. Persze, nyerni fognak, sőt, %-ban nézve talán jobb eredményükmlesz, mint amit Potápi elért. A kérdés, hogy a szavazóik megvannak-e még. Időközi választás, nem Potápi szavazatszámát kell hozni, hanem egy ilyenkor elvárhatót. Ennek megítélésére jó a Koncz féle időközi. Azaz véleményen szerint 17e szavazat az, amit most össze kellene kaparjon a fideszes jelölt. Január 12-én kiderül, hogy ehhez képest mi van.
A Tisza esetében szerintem érthető az ok. A jelenlegi Országgyűlésnek, annak összetételének semmi köze sincs a valós, aktuális népakarathoz. A népakarat jelenleg teljesen más, és ezt csak egy teljes választáson lehetne érvényre juttani. Az egy mandátumra korlátozódó időközi választásnak csak egy tétje van: a Fidesz tudja-e hozni azt, amit ebben a szituban hoznia kell. Semmi más, attól függetlenül, hogy kik indulnak vagy nem indulnak vele szemben. És itt most nem a fideszes győzelemre gondolok, hanem hogy a szavazói megvannak-e még, hajlandóak-e elmenni a választáson. Függetlenül attól, hogy nyer-e a fideszes, vagy veszít, a jelenlegi Országgyűlés összetételére, a fidesz 2/3-ára semmi begolyással nem bír. Namost a Tisza miért vegyen részt egy ilyen "játékban"? Ha nyerne a tiszás jelölt, akkor mi lenne? Beülhentne egy olyan Országgyűlésbe, ami ilyen formán nem legitim? Értem ez alatt, hogy a Tisza előtti időszak határozza azt meg 99,5%-ban. Semmi érdemi munkát végezni nem tudna, nem szólalhatna fel, nem lenne sehol bizottsági tag, nem tudná érvényesíteni azt az erőt, ami országosan a párt mögött van. Legitimálná azt az állapotot, ami jelenleg van. Előny nulla, csak támadási célpont lenne a szerepköre.
Miért rossz irány, mert ha csendben marad, akkor Dori nyerhet? Ha Pesten csak hallgatott volna, akkor Karácsony egyértelműbben nyer. Igen, a pestieknek jobb Karácsony.
Van ilyen lehetőség. Többször adtam már le szándékosan érvénytelen szavazatot országgyűlési vagy önkormányzati választáson és népszavazásokon is. Ennek az időközinek nincs különösebb tétje, hacsak az nem, hogy az óellenzék megint fitogtathatja az alkalmatlanságát.
Mi volt az ok? Sztem ez rossz irány, hogy MP arra buzdít, hogy ne szavazzunk itt. Ugyanezt eljátszotta Pesten is, pedig ha csak csendbe marad, Karácsony veszít. Most így jobb a Pestieknek? Néha félre kéne ám tenni az egót az emberek érdekében Péternek is. Én elmegyek szavazni, és mivel Dóra földim és gyerek kora óta ismerem, rájuk fogok szavazni.
2026-os Országgyűlési választás