Pedig valójában azok, csak ezt nem szabad kimondani. Tanítani, fejleszteni kell őket, sok-sok dicséret mellett, mind az óvodásokat. Aztán egyszer (talán) felnőnek. A skandinávoknál sikerült, kb 50 év kell hozzá.
Bárcsak. De nem az uniós politikájára, hanem Orbánra szavaztak. Azóta Orbán azt mondta: fujj Brüsszel, és a szavazók utálják von der Leyent. 90%-a nem tudja, ki az, nem baj, woke-t is legyőzte Orbán, mielőtt megtudhatták volna mi az. Orbán anno kiadta a gyűlölködési engedélyt, amit szavazói élveznek és csúcsra járatnak. Zseniálisan zongorázik az érzelmeiken, amire az ellenzéki válasz: egybitesek. Vagyis lekezeléssel akar a gyűlölettel szemben harcolni. Finoman szólva nem okos.
Ezt is érdemes olvasgatni: https://www.scribd.com/document/694721889/Fidesz-EP-Program2009-HU Ilyenek vannak benne: "Magyarországnaksohasem volt olyan rossz a megítélése az unióban, mint most. Brüsszeltitkos viszonyt, a közös energiapolitikából való „kifarolást” sejt az Oroszország-gal kötött, soha nyilvánosságra nem hozott megállapodások mögött. Egyszavahihetetlen, komolyan nem vehetô, különjátszmákat folytató, legitimációsválsággal küzdô kormányzatként tekintenek Magyarország mai vezetésére.Olyan állam lettünk, amelynek nem adnak a szavára" "szorgalmazni fogjuk, hogyBrüsszel szüntesse meg avízumkényszert Kínával szemben" "2002 óta a kormány a demokráciát játék-szerré alacsonyította, melyet csak akkor vesz tekintetbe, amikor érdekei úgykívánják. A szocialista–szabaddemokrata kormányok támadása az olyanfüggetlen intézmények és vezetôik ellen, mint a Magyar Nemzeti Bank vagy aPénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), komoly megütközést keltettekBrüsszelben és a nemzetközi pénzügyi világban" "A pol-gárokat folyamatosan megtévesztik, a tények szinte eltûntek a magyar politikaikommunikációból. A világgazdasági helyzet például mindig rosszul alakult azelmúlt években a mi szempontunkból. Az unió mint állandó bûnbak szerepel,ami miatt elvonásokat, adóemelést kell a magyar polgárok nyakába zúdítani." "Az európai társadalmi modell megvédése nemképzelhetô el anélkül, hogy értenénk, mik az integráció tartóoszlopai. A Fidesz-nek meggyôzôdése, hogyaz unió nemcsak érdek-, hanem értékközösség isegyben. Az unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, ademokrácia, az egyenlôség, a jogállamiság, valamint az emberi és kisebbségi jogok elismerésének értékein alapul. Tagállamainak közös értéke a pluralizmus,a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, a kul-turális sokszínûség, valamint a nôk és a férfiak közötti egyenlôség" "A Fidesznek ugyanakkor meggyôzôdése,hogyközös értékeink és elveink érvényre juttatását nem lehet mérlegeléstárgyává tenni. Fel kell tehát ruházni az Európai Uniót olyan eszközökkel, hogytagjait folyamatosan az értékek képviseletére és az alapelvek betartásárakésztesse; enélkül nincs erôs Európa. Az uniónak rendelkeznie kell emberi éskisebbségi jogi védelmi rendszerrel. Ellentmondás, ha elvárjuk az uniótól, hogyvegye rá a normakövetésre a tagállamok kormányait, de vonakodunk attól, hogy ehhez a szuverenitásunkat esetleg csorbító felhatalmazást adjunk." stb, stb. A fidesz ma tőkéletes ellentéte 2009-es önmagának, és többszörösen megvalóstotta, amivel akkor ráagalmazta az akkori kormányt. Aki 2009-ben fidesz szavazó volt, az ma nem lehet.
A mai sárvári beszédének a végén új elem került a stand up végén bemutatásra, mégpedig egy Orbán beszéd 2007-ből, ahol egy tv2-s interjúban arról beszél, hogy az emberek legalapvetőbb félelmeire kell hatnia egy politikusnak, mégpedig a biztonsagérzetre, és ha azzal vádolod az ellenfeleidet, hogyha ők rájuk szavazna a nép, akkor ez a biztonságérzet megszűnik. Ez a hülye 17 éve elmondta élő adásban hogyan kell és hogyan fogja manipulálni a saját népét. És ma ezt a felvételt lejátszották a sárvári embereknek. Remélem hasonló hazudozó felvételeket is előszednek még, és mindenhol bemutatják a feledékeny választópolgároknak az országjárás során.
"Vas megye, érkezünk. Ez a táj különösen közel áll a szívemhez. Édesapám szombathelyi, a gyerekkorom nyarainak jelentős részét ott töltöttem. Április 29. - Hétfő - 9:30 Vasvár, Kossuth Lajos u. 2. - Beszéd és kötetlen beszélgetések - 11:00 Körmend, Városi Piac (Bástya u. felőli oldal) - Beszéd, kötetlen beszélgetések és piaclátogatás - 13:30 Őriszentpéter, Helyi termelői piac - Beszéd és kötetlen beszélgetések - 15:00 Szentgotthárd, Széll Kálmán tér - Beszéd és kötetlen beszélgetések - 18:00 Szombathely, Fő tér - Beszéd és kötetlen beszélgetésekÁprilis 30. - Kedd - 9:00 Kőszeg, Fő tér - Beszéd és kötetlen beszélgetések - 11:00 Bük, Eötvös u. 8. - Beszéd és kötetlen beszélgetések - 14:00 Celldömölk, Hollósy tér (Posta tér) - Beszéd és kötetlen beszélgetések - 15:30 Jánosháza, Batthyány u. 1. - Beszéd és kötetlen beszélgetések - 18:00 Sárvár, Kossuth tér - Beszéd és kötetlen beszélgetésekMindenkit szeretettel várunk, beszélgessünk az új Magyarországról."
felétek járt mp, megnézhetted volna személyesen orbánverő pétert. :))
Propagandista! Az a helyzet, hogy zsinórban rúgjátok az öngólokat. Látszik, hogy nem találtok fogást Magyar Péteren. Szánalmas erőlködés, amit az összes pedofilfelmentő Pedofidesz rajongó propagandista csinál.
"Engem a Magyar Péter jelenségben az zavar, hogy magánéleti problémáit próbálja politikai célra felhasználni, " Cavintont tessék bevenni. Magánéletet nem Magyar teregette ki, hanem Varga figyelmen kívül hagyva a gyerekeik érdekeit igazi mintaanyaként viselkedve. Még a bulvár legaljához is elment bohóckodni, ahol profin manipulálták a birka módon vezényelhető nézőket. Lásd itt: https://www.youtube.com/watch?v=HqmHqJ2AXFQ Azóta pedig a Pedodiner véletlenül kirakta a jelentést, amiből szintén látszik, hogy épp olyan erőltetett, mint a manipulatív bulvár interjú.
Sajnos túl sokat hibázott, össze-vissza beszélt. Most viszont már profi, egyértelműen. Elég megnézni a vásárhelyi közvetítéseket. A helyi Pedofidesz erőlködik, ő pedig rendre profin helyre teszi őket. Így kellett volna 2022-ben is.
Úgy gondolod, hogy át tudja venni a DK, a Mi Hazánk, stb. szavazóit? Szerintem nem sokára Tiszavirág Párt lesz a neve. Emlékezzél majd úgy egy év múlva, vagy éppen az EP választás után arra, amit az előbb írtam! Engem a Magyar Péter jelenségben az zavar, hogy magánéleti problémáit próbálja politikai célra felhasználni, de - szerintem - ez bumeráng-effektus lesz. Persze, azt nem vitatom, hogy ütősebb, mint az ellenzék többi pártja együtt, azonban egy fecske nem csinál nyarat, mert ha valóban működik a pártja, akkor ott lesznek más vélemények, más akaratok, stb. - is, de csalódnék a Fideszben, ha nem tudná ezt a jelenséget kezelni.
Igazából neked mindegy, hogy a közmédiát, vagy Hirtévét, vagy az ATV Öt-öt nézed, mind ugyanazt a rogáni propagandát nyomja. Csak az ország értelmesebbik felének nem mindegy, hogy már nincs egyetlen független vitaműsor sem. Na jó, még a Csatt ilyen, kérdés, hogy Németh S. mikor unja meg....
Magyar Péter már a pártalapításon dolgozik (TISZA)