A rogáni propaganda utalás az pont arra vonatkozott, hogy én ezt megkaptam itt többször, többektől. Az említett rész szintén megkaphatná. A válaszod arra viszont stimmel, amit először írtam, azaz MP benne maradt a fideszes gazdasági kamu mantrában.
Nehéz elszakadni a korábbi agymosodától. Engem ez a brüsszelezés nem izgat, ha hatalomra kerül egyszer, akkor majd irányba fog állni. Ez egy látványos példája annak, hogy az agymosás még egy iskolázott embernél is mennyire működik.
Csak nekem van problémám az első 25 perc alapján ezzel a sok fideszes kamuval a gazdaság kapcsán? Én értem, hogy Puzsér ehhez kevés, pedig szépen tud színezni rádió adások közben, de amikor először előjött az elmúlt 16 év fideszes hazugságaira-csúsztatásaira felépített vonallal, több helyen korrigálták, helyre tették. Benne maradt a szerepben? Nem jut el hozzá releváns gazdasági info, visszajelzés?
A pedozás valóban nem változtat a tényeken, hogy magyarnét utasízotta a főnöke, hofy írja alá a pedofilmetegető k endre felmentését. Szerinted kinek volt hatalma utasítani az igazságügyi minisztert? Szerintem nem fogod tudni a választ. :))
Nem tetszik?! A Pedofidesz éppúgy rájuk égett, mint ahogy ti dollárbaloldaloztok mindenkit, aki nem a Putyin faló "rendszerváltó" kommunista párt mellett áll. Melyik párt is mosdatta a pedofilokat és segítőiket? Kaleta? K. Endre? + akikről nem tudunk, mert nem szivárgott ki... Megvan? Nem az ellenzék, hanem a Fidesz. Senki nem kíváncsi Varga-Magyar magánéletére, arra viszont hónapok óta igen, hogy kinek az utasítására kapott K. Endre kegyelmet.
Az, hogy mindent "pedozol", nem változtat a tényeken. De inkább Magyar Péter, mint Gyurcsány, bár a személyiségük nagyon is hasonló. Szerintem Magyar Péter olyan a Fidesznek, mint Pozsgai volt az MSZ(M)P-nek. Ha kormányváltás lesz valaha, akkor békés átmenettel .... :)
Még egyszer: nem a politikusok minösítik a szavzókat, hanem a kommentelök. Ehhez pedig teljes joguk van. Kicsit durvábban pedig a Bayer- és Bencsik-félék.
Magyar Péter már a pártalapításon dolgozik (TISZA)