Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Azt azért tisztázzuk, hogy az állampapír magas hozama nem erősíti a forintot és egyébként inflációt okoz maga a kamat.. A forintot csak az erősíti, ha devizát váltanak forintra, de persze az a forint és kamata a nyakunkban lesz, mert ezek visszaváltják és elmennek és akkor gyengülni fog a forint.
szerintem fogyasztás két dolog miatt csökken.. a rezsiárak emelkedése és a környezettudatos gondolatok miatt az emberek már csak azt veszik amire szükségük van..a gáz és villanyfogyasztásra is odafigyelnek..ez is esett 20%ot.. és rájöttek igy még megtakaritásuk is lesz.. ettöl még ha kirándulnak akkor megveszik gyereknek a 2000es lángost..és elmennek nyaralni.. ahol elengedik magukat.. Másrészt büntetik a pofátlan kereskedöket..akik csak azért emeltek mert mert lehet.. megvehetnék de nem veszik.. Régebben vásároltam a kinai/vietnámi boltokban.. gyorsan megemelték az árakat a bolti árak szintjére..most már panaszkodnak.. most csak azokhoz megyek be akik tartották a szokásos haszonkulcsukat.. majd most kiderül a kereskedö cégek mérlegéböl..
"..A külföldiek tudják csak a forintot venni.." dehogy.. a párnacihában nem forintot hanem valutát tartottak az emberek..ezt forintra váltották.... és azt sem zárhatjuk ki a külföldi rokonok magyar rokon keresztül vetettek magyar állampapirt.. ők is valutát adtak amit átváltottak.. másrészt vannak papirok amik forintosak és cégek is vehetik.. ezt is vehették a valutaszámlás cégek.. stb stb..
Mato egy zseni.. meg kellett menteni a népeket..de mivel az adósságállomány rossz összetételü volt.ezzel a forintositással nagyot húzott..plusz a manyup.. magas kamatokat ad a forintos állampapirokra.. az is az embereknél marad.. erösiti a forintot.. és megoldja a finanszirozást.. a kamatokkal be tudja állitani mikor vegyék ki az emberek.. ami majd rászabadul a gazdaságra.. amikor majd kell.. exportorientáció a lényeg.. a belsö fogyasztás a tartalék.. Éééés.. a webkincstáros számlákkal kaptak egy fricskát a bankok.. és megindult a betétkivonás is tölük..a külföldre menö nyereségük is csökken.. mato kérte anno vigyék le a hitelkamatokat..nem tették.. utána a kormány vitte le 2,5%ra a kamatokat..a bankok 8-14%on tartották volna..kartelleztek..miközben ugyanezen bankok külföldi fiókjaik sokkal olcsóbb hiteleket adtak..
"magas kamatokat ad a forintos állampapirokra.. az is az embereknél marad.. erösiti a forintot." Ez miért erősíti a forintot? A külföldiek tudják csak a forintot venni és ezzel erősíteni. De egyszer el is mennek, mert nekik forint nem kell.
Gratulalok! Nem is tudom merre lehet hirtelen ilyen epulet ami akkor epult de nem is ertem a Kinizsi ltp-t is neztetek, annyira bejott volna? Onnan konkretan minden messze van, semmi sincs kozel, meg a boltok sem. Gondolod megerte Kaposvaron vasarolni?
a harmadik: az emberek jól élnek.. félelmetesen növekednek a megtakaritások, nyargalt az ingatlanpiac.. és csúcson voltak az éttermek és utazási irodák a szállodák.. na de mibőől.. Egyrészt az alacsony kamatok..a szabadon felhasználható hitelek... a magas belföldi munkabér növekedések.. a jó munkerő hiány felnyomta az árakat.. sokan mentek külföldre keresni.. ésss itt volt a covid.. az emberek kiszabadultak.. ok de akkor miből? ez is a covid..sok idösebb meghalt... most van az elsö olyan generáció akik már vagyont vagyonelemeket tudnak szüleitöl nagyszüleitöl örökölni.. megtakaritások.. az ingatlant kiadták..eladták..de nyilván az élet nem igazságos.. ez nem mindenkinek adatik meg.. most alakul a valódi középréteg.. sajnos van aki lecsúszik van aki feljebb lép.. Mato egy zseni.. meg kellett menteni a népeket..de mivel az adósságállomány rossz összetételü volt.ezzel a forintositással nagyot húzott..plusz a manyup.. magas kamatokat ad a forintos állampapirokra.. az is az embereknél marad.. erösiti a forintot.. és megoldja a finanszirozást.. a kamatokkal be tudja állitani mikor vegyék ki az emberek.. ami majd rászabadul a gazdaságra.. amikor majd kell.. exportorientáció a lényeg.. a belsö fogyasztás a tartalék.. Minden mindennel összefügg.
a keresetek a hitelkamatok.. az önrész mértéke..az idióta kormányzati támogatások..(ezt úgy veszik az emberek ez nem saját pén)..ez nem számit.)... a generációs hullámok határozzák meg a keresletet és az pedig árakat + az időleges hullámok.. airbnb.. turista dömping (sexi lesz egy ország de ez gyorsan elmúlik) 50milka alatti lakások nm ára sokkal magasabb..mert ezt meg tudják fizetni a népek.. egy 34nm-es garzon nm ára 1milka felett.. mig ugyanitt egy 100nm-es már csak 850.. Most a többség 2-3évre berakja a pénzt a PMAP-ra..ha utána nem lesz jobb ezek a friss pénzek mennek és keresik a helyüket.. ingatlan részvények..deviza..külföld.. Szerintem -20% ingatlan áresés még nem inditja be a piacot.. mert ezek alapja az idióta kormányzati támogatások.. ha nincs akkor ugyanennyi saját pénz.. Fentieket igazolja: akármelyik ország ahol jól keresnek ott arányosan ugyanennyit kell dolgozniuk a lakásért.. svájcban minden annyival drágább mint amennyivel többet keresnek.. A gazdag országokban megvan a három +1 ütemezés.. a keresetek elegendöek a lakhatásra- a rezsire- megélhetésre.. + a megtakaritás..10-20% de ha teljes életet élsz..étterem..szinház..mozi évi 1-2 nyaralás.. akkor löttek a megtakaritásnak. A magyar fiatalok egy része haza fog jönni.. hozzák a külföldi szokásokat.. nem kell nekik saját lakás.. képesek messzebbről is bejárni.. talán ez is befolyásolja a piaci szokásokat.
nem kell túlkomplikálni túlagyalni. Ha akarsz venni vegyél.. annyit ér egy ingatlan amennyit neked megér.. utána már mindegy mennyit megy le az ára..ha ingatlanból ingatlanba akarsz menni.. Ha veszel 100ért..és lemegy az ára 60ra..akkro ennyivel olcsóbb az is amit venni akarsz helyette.. Ha befektetésnek veszed az más..akkor megtérülés..jelen jövöérték..és mintha bankszámla lenne és simán kamatnak számolod a hozamot.. ha 15évnél több akkor szar..ha van jobb oda teszed a zsetont.. ha befektetés akkor úgy veszed mint a részvényt.. mennyi volt az alja és csúcsa.. 450e- 1200e között? és most...
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link