Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Oh, hogy az Egbolt nem szakad rad, vagy a fold nem nyilik meg alattad! Megis mi a rossebbel kellene titeket megtamogatni? Mialatt a tobbiek ovodaba es iskolaba hordjak a gyerekeiket. Meselj kerlek...
Ma egy ablakos egy törött öntött vas (kb 4cm hosszú) cseréjére 60 ezer ft-os telefonos árat jelentett be. Mert hogy maga a munka az lehet hogy csak 1 óra, (nemigaz, félóra) de a törött alkatrészt leszedni, elmenni az anyagért és visszajőve beszerelni, az fél nap. Amikor mondtam neki, hogy a törött öntvényről a fényképet el tudom küldeni a SOFA vasalatstámával, ami alapján meg lehet venni, akkor erre meg sem rezdült. Nem tünt nagyon kétségbeesettnek. Ha tudnám hol vannak ilyen régi vasalatok akkor nekem elhozni beszerelni egyedül (!) kb 2 óra. Apropó! Tud valaki segiteni, hogy hol lehet régi ablakvasalatokat kapni Budapesten? (A házat ezzel a hibajavitással kell átadnom novemberben.)
"Az egyedülálló 30 év alattiak ismét mindenből kimaradnak. :(" A szinglihordák soha nem voltak ennek a bandának a kedvencei. Most az építőipar rárepül a csókosokra, mert eddig kaptak ugye -22% Áfát, de azt étrelemszerűen a vállalkozó a magáéve tette. Gy gondolkodhotnak, hogy a csókos p.rasztnak így is marad 5% előnye, elégedjen meg annyival és most meg az illetékmentesség. Ennek is egy része megjelenik vállalkozói oldalon mint "tapogatódzó" áremelés. Azaz ha jön a balek és megveszik ,akkor öröm van és bódogság, ha mégsem, akkor majd áthúzzák az új árat és árulják a régi áron, amibe természetesen az Áfát már lenyelték. Jött egy kazánszerelő a szomszédomhoz a hétvégén és mondja a szaki, hogy lementek az építkezések és elfogyott ám a meló. Most már hajlandó kisebb munkákat is bevállalni. Nem tudom mennyire lesz tartós ez az állapot, de én csak sirás rívást hallok a szakiktól. Persze ők mindig sírtak, de most pl már kijönnek kis munkákra is, tehát nem csak színlelt sírás ez.
Nekem is van olyan kiszemelt ingatlan, ahol 40M áresésnél már érdekelne. Eddig 10-et esett az ár, de ha még esik 20-at, és én alkudok 10-et, akkor pont annyiba kerülne, amennyit adnék érte. No ez még most is 9 jegyűért van, de én ráérek. Egy másik ejtett már 10%-ot, de innen még 25%-ot kellene alkudni, ennyivel még nem keresem meg. Na meg közeleg a tél, és egy nem lakott ház, úgyhogy várok még vele, hogy motiváltabb legyen az eladó.
a hozzászólás se rossz:"akinek nincs gyereke az fogja fizetni a CSOK-ot felvettek támogatását Minden egyes szingli ember kifizet 10 MFt-t + egyéb támogatásokat…Amúgy is már régóta gondolkozom azon, hogy örökbe fogadok három 17 éves tájföldi lányt és felveszem a CSOK-ot, így meg lesz a szórakozásom és lesz egy szép új házam is ;))"👍
Egyébként jobban megnézve a dolgokat, most nagyon durva pénzesőt jelentettek ezzel be. Még nem tudom, hogy az illetékmentesség kapcsán van-e bármilyen felső határ vagy maximális összeg, de ha 1 gyerek esetén is jár a teljes illetékmentesség ÉS az 5%-os ÁFA-visszatérítés, az már tényleg csodajó, ingyen pénz a javából. Egyszerűen hihetetlen, elképesztően dilettáns módon nyúlnak bele az egész piacba. Az új lakások kapcsán minimum 10%-os drágulás (növelt profit) várható. Nice one, guys.
2021. 01. 01-ig ❄️🌬️❄️❄️ Én már csak kapkodom a fejemet, ettől a sok kedvezmenytol . Hogy a cehet ki fogja állni, erre már nem gondolnak. Mondjuk államadósságot vissza lehet növelni 83-85 %-ra. Ez már legyen majd a jövőbeni valamelyik kormány problémája. És még nincs vége a bejelentésének.. 🌁🌬️❄️❄️❄️
Hasonló cipőben járok, 2021Q1-et még talán megvárom, van jó néhány indikátor-, vagy lehetséges ingatlan, én is majd dobom az infókat. Amúgy továbbra is tartom, hogy komolytalan tranzakciószámok lesznek, az ingyenpénzektől függetlenül.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link