Valószínűleg a közeljövő egy fontos kérdése lesz ez Magyarország és Európa számára.
Rengeteg bevándorló érte már el Európát és túlnyomó többségük háború sújtotta övezetből,országokból érkezett így kitoloncolásuk nem megoldható.
Európának közösen megoldást kell találnia a helyzetük rendezésére ahogyan arra is, hogyan "védjék" meg a 3 leginkább kitett schengeni határral rendelkező országot.
Rengeteg megoldásra váró feladat halmozódott fel az EU döntéshozóinak az asztalán.
ui: trollok, kötekedők,akadékoskodók,off-olók kíméljék meg azt a felületet!
Azokat várom a beszélgetésre akiket érdekel,és fontosnak tartják, hogy mielőbb megoldás szülessen a modern kori népvándorlás következményére.
Januárban tudták, hogy jönnek (Orbán nyilatkozta), júniusban döntöttek csak a kerítésről, és augusztusban kezdték építeni. Nem tudta megvédeni a határt, és kész.
"nem sikerült megvédeni Magyarországot, és 400.000 ellenőrizetlen migráns robogott át " ezt a csúsztatást hányszor írjátok mlg le? merthogy nem is lehett megvédeni, hiszen 3 nap alatt nem lehett felépíteni egy kb. 150 km hosszú kerítést, ezt te is jól tudod! amióta viszont áll a kerítés és figyelik, azóta a megvédés: kész tény! "nem került megmagyarázásra a kormány részéről, hogy a szerb határon ez hogy lehetséges " xxx alkalommal el lett magyarázva: úgy, hogy a görög (ál)baloldali kormáynon lévő elvtársaid a mai napig is leszarják a saját határuk megvédését (ezt persze szándékosan teszik, az EU pnzéért cserébe önként vállalták ezt) és engedik beözönleni a migránsokat - így történhetett meg hogy pl. Szerbiában is feltorlódott többezer ember. őket azserbek nem merik visszatoloncolni a görögöknek mert ők is be vannak tojva hogyha ezt tennék, akkor az EU csatlakozásukat nem enegdnék meg. így fordulhat elő, hogy ezen náluk élő párzeer migráns közül jónéhányan beadták hozzánk a menekültkérelmet és jópárnak el is fogadták, hiszen a mygar állam betartja nemzetközi humanitárius kötelezettségét azal, hogy a kérelmek beadását lehetővé teszi a tranzitzónában illene már befejeznetek a manipulációt és hangulatkeltést ezeken a fórumokn!!!
“"sanka354A kurmányod fogadott be idáig is migránst, látni kellene nem csak nézni!!" Mikor, hányat, kiket, minek, miért, mibe került és mitcsinálnak?” . Ukrán bűnözők, 20000 kötvényes migráns, 4000 döntően muzulmán országból befogadott “menekült”.
A kormány veszi egy kalap alá, ugyanis semmilyen migrációt nem támogat (szavak szintjén). Az illegális migrációt pedig MINDENKI ellenzi. Utóbbiban nincs is ellentmondás a kormány és bárki más között.
Továbbra sem értem miért kell egy kalap alá venni a migrációt és az illegális migrációt? . Csak így tudjátok bírálni a kormányt? Mert szerintem van bőven más terület ahol lehetne még bírálni a tevékenységét. . Pont az ILLEGÁLIS migráció elleni védekezés az amit nagyon jól, európai viszonylatban is kiemelkedően vezényel le!
Amugy szvsz pampa se floodol meglatasom szerint. Csak eppen amit o floodnak itelt meg es torolt sem az szerintem. Vagy akkor torolhetnenk a fel forumot mert ahova megyek mindig csak Soros meg migracio szovegeles megy.
Hazájukban többszörösen elítélt bűnözők is menedéket kértek Németországban
Gyilkosságért, drogkereskedelemért, nemi erőszakért és más súlyos
bűncselekményekért elítélt bűnözők is kaphattak menedékjogot
Németországban, írja a német Bild a Szövetségi Menekültügyi és Bevándorlási Hivatal (BAMF) belső levelezésére hivatkozva.
A lap birtokába olyan üzenetváltások jutottak, amelyekben a
menekültügyi kirendeltségek munkatársai tájékoztatták a BAMF nürnbergi
központját a benyújtott menedékkérelmekről. A Németországban védelmet
kérő menekültek több alkalommal számoltak be általuk elkövetett súlyos
bűncselekményekről hazájukban. A menedékkérőket ebben az esetben is
bizonyos fokú védelem illeti meg: amennyiben hazájukban halálbüntetés
vagy kínzás várna rájuk, a német hatóságok humanitárius okokból nem
küldhetik vissza őket hazájukba.
https://index.hu/kulfold/2018/06/21/hazajukban_tobbszorosen_elitelt_bunozok_is_menedeket_kertek_nemetorszagban/
Tipikus bolti tolvajt elkapjuk de ha Rogan Tonit ismered akkor 10 milliardos tetelben csinalhatod. Nem vagyok naiv tudom hogy ilyen is lesz mindig csak eppen en az ilyet nem vedenem es tapsolnek a szervezoknek es mondanam kozbe melldongetve hogy a magyar kormany egy migranst se enged be.
Erdekes velemeny a floodrol. Akkor ha te barhol leirod hogy "ki kell lepni az EU bol" az is floodnak szamit es totolheto barhonnan mert mar joparszor leirtad? Attol mert szamodra kenyelmetlen hogy ezerrel tolod a SEMMI MIGRANS mondandodat es nem tudsz mit kezdeni azzal a tennyel hogy a valosagban ez csak propaganda es ha az erdeke ugy hozza a kormany fogad be ( Helyesen ) menekultet is, ad allampolgatsagot 150.000 ukrannak ( kerdojeles ellenorzes mellett ) ugy hogy mar lassan tobben kaptak mint amennyire becsulik a magyar kissebbseget ott, valamint 20.000 penzes migranst is befogadot ( ezek pont tipikus migransok amugy ) ami meg rendben is lenne ha nem az allam lerablasara hasznalnak es az allam jarna jol ezen penzekkel nem OFFSHORE cegeken at a kormany baratai. Es ktt nem pitianer kozhivatalnok megvesztegetesrol beszelunk 100.000 forintos tetelben. Tobb 10.000.000.000 ft os tetelrol. Szoval ha ez kenyelmetlen attol meg nem jogos torolnod
"Azért mert egy terrorista megvesztegetett egy hivatalnokot és így illegálisan, jogosulatlanul jutott magyar igazolványhoz? " Itt az álhíred. Ezt próbáld igazolni.
"Hivatali vesztegetés elfogadása és hivatali visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt két nő és egy férfi ellen folyik eljárás Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Korrupciós Bűnözés Elleni Osztályán – közölte a hvg.hu-val az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata. A hvg.hu úgy tudja azt követően indult nyomozás a BRFK-n, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentést tett a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal egyik ügyintézőjével és több emberrel szemben. A BÁH munkatársa – információink szerint – szoros kapcsolatrendszert épített ki olyan idegenrendészeti ügyintézéssel foglalkozó civil személyekkel, akik külföldi állampolgárok bevándorlásának, egyszerűsített honosításának, menekültügyi- és tartózkodási ügyeinek intézésére szakosodtak. Úgy tudjuk, az ügyintéző több alkalommal anyagi ellenszolgáltatásért cserébe, a jogszabályi előírásoknak nem megfelelő, feltételhiányos egyszerűsített honosítási kérelmeket fogadott be. A dolgozót március 19-én pénzátvétel közben érték tetten a hatóság munkatársai. A rendőrség tájékoztatása szerint a bíróság az egyik nő előzetes letartóztatását elrendelte, két társa szabadlábon védekezhet. Ennél többet azonban, mivel az eljárás jelenleg is folyamatban van, nem tudtak az az üggyel kapcsolatban közölni."
Nem, EU elvárás..... Amennyiben nincsen egy országnak migrációs stratégiája hogyan tudna erre a célra lehívni EU pénzeket? . Igen lehívunk és segítjük az ide "MIGRÁLÓ" igazságtalan döntés következménye miatt határainkon kívül rekedt honfitársainkat!
Mármint a 2015 óta alkalmazott bevándorláspolitika mellett. Mert előtte pont éppen vonzó célpont akartunk lenni, kormányhatározatban kihirdetve. Szélkakas...
"Mikor, hányat, kiket, minek, miért, mibe került és mit csinálnak? " . Azon túl. ogy a kormány kommunikációja szerint mi nem fogadunk be senkit (aham...), ezen kérdések nagy részére megvan a válasz. Mikor, hányat: megvan a statisztika a Bevándorlási Hivatal honlapján, illetve kiadták a letelepedési kötvények statisztikáit is. Illetve ugye 2015-ben nem sikerült megvédeni Magyarországot, és 400.000 ellenőrizetlen migráns robogott át az országon. Minek, miért: a menekülteket, mert jár nekik státusz (az nem került megmagyarázásra a kormány részéről, hogy a szerb határon ez hogy lehetséges), a kötvényeseket azért, hogy a közvetítő cégek gennyesre keressék magukat, a 400.000 migránst pedig vagy szándékosan, vagy mert tényleg képtelenek voltunk feltartóztatni őket. mit csinálnak: a menekültek valahol el vannak szállásolva, a kötvényesekről pedig maga Pintér vallotta be, hogy nincs tudomása a hollétükről. Erről ennyit.
"sanka354A kurmányod fogadott be idáig is migránst, látni kellene nem csak nézni!!" Mikor, hányat, kiket, minek, miért, mibe került és mitcsinálnak? Persze ezek egy libsinél nem számítanak mert felsőbbrendű ertelmiségiek.
Akkor most hogyan is van? :))))) . Magyarország egy BEZÁRKÓZÓ ország.....aki elzárkózik a migráció elől....... . Kiabálták itt az okos ballib pónisimogatók ! :))) . van rajta sapka...nincsen rajta sapka ..... :))))
magányügy.... . Elég ha Orbán azon a véleményen van amin én. Ne legyünk bevándorló ország! Maradjunk meg az eddig alkalmazott bevándorláspolitika mellett! . Tömegével ne fogadjuk be más vallás és más etnikum tagjait.
Kaphatott ....és ezeknek a zöme "cigicsempész" szintű bűnöző! . .Akik a merkeli hívószóra jöttek...pedig terroristák akik az európai lakosok ellen akarnak elkövetni öngyilkos támadásokat !. . nem pitiáner cigicsempészek....
Mennyi honosítás történt ? Mennyinél derült ki hogy bűnöző aki nem lett volna jogosult? . A merkeli hívószóra érkező migránsok milyen átvilágításon mentek keresztül? . Akkor mennyi feltételezett terrorista juthatott be az EU területére?
Viszont ki is ütközik, hogy a honosításnál a máshol agyon hangoztatott biztonságra nem áldoztak oly sokat, megadták fűnek-fának. A szavazati jog volt a lényeg a fidesznek.
Bevándorlás társadalmi és gazdasági hatása.
Rengeteg bevándorló érte már el Európát és túlnyomó többségük háború sújtotta övezetből,országokból érkezett így kitoloncolásuk nem megoldható.
Európának közösen megoldást kell találnia a helyzetük rendezésére ahogyan arra is, hogyan "védjék" meg a 3 leginkább kitett schengeni határral rendelkező országot.
Rengeteg megoldásra váró feladat halmozódott fel az EU döntéshozóinak az asztalán.
ui: trollok, kötekedők,akadékoskodók,off-olók kíméljék meg azt a felületet!
Azokat várom a beszélgetésre akiket érdekel,és fontosnak tartják, hogy mielőbb megoldás szülessen a modern kori népvándorlás következményére.
Köszönöm!