Az Ex- Freesoft most már több éve 4IG néven futó részvénynek nincs saját topikja, ami tűrhetetlen a mai virtuális világban...
Javaslom tulajdonos társainknak, hogy itt folytassuk a diskurzust a papírról.
A mai 50 milliós forgalom szerintem csak átkötés lehetett...De majd meglátjuk, van itt sztori lehetőség bőven...
Nem számoltál a csillagok egybeállásával. A Hold meglévő erejével, a pályával amin mozgunk, illetve a Jupiter-Vénusz egymásra ható kölcsönös mágneses energiaátvitelével. Ez+200-at tesz az árfolyamhoz. 5000. A jósnőm megerősítette.
"A legmagasabb kormányzati körök képviselői is helyet kaptak abban a vállalatban, amelyet most alapított az állam az informatikai közbeszerzések lebonyolítására. Az 50 millió forintos alaptőkével létrehozott Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. igazgatóságának elnöke Siroki Attila, aki a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal bizalmasával, Kertész Balázzsal ül együtt a Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságában. Az ügynökség irányításában részt vesz Takács József is, aki a Magyar Telekom cégének, a T-Systemsnek az informatikai biztonságért felelős igazgatója volt, amikor 2017 nyarán hackertámadás érte a BKK új, a T-Systems által kiépített online bérlet- és jegyvásárlási rendszerét. A közbeszerzések egyik legnagyobb beszállítójára, a T-Systemsre szemet vetett Orbán Viktor barátjának, Mészáros Lőrincnek az egyik cége, a 4iG, amelyben a kormányfői vő, Tiborcz István üzleti körei is szerepet kaptak. Az új ügynökség felügyelőbizottságának tagja Nagy Béla, aki márciusig benne volt a déli határkerítés kiépítésében részt vevő Metalcom vezetőségében. Fb-tag lett Gulyás Kovács Gergely is, aki már az első Orbán-kormánynak is tanácsokat adott, majd a csődbe ment Quaestor-cégcsoportnál stratégiai igazgató volt. Újjáalakult a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács is, amelynek elnöke továbbra is Vágujhelyi Ferenc, aki Tiborcz testvérének a főnöke volt az adóhivatalnál, tagja pedig Fauszt Zoltán, aki Palkovics László innovációs miniszterrel közösen tulajdonolta az Informin' Kft.-t, valamint Felső Gábor, aki augusztusig a 4iG vezérigazgatója volt, és jelenleg is a Fidesz XII. kerületi önkormányzati képviselője."
Azt mondja, hogy mára a számmisztika 4800-at jósol. 2019.04.24 van, 2+0+1+9=12, ami a 12 hónapot szimbolizálja. A 4 az évszakokat, azaz 12 szer 4 évszak = 48, ha árfolyamra fordítjuk 4800. A 48 fele 24, ami a mai napot adja. Ez visszaigazolja, hogy 4800ra ugrik hamarosan, ha a spekulánsok nem indítanak támadást, a célunk fele vezető úton :))))))
4IG részvény
Javaslom tulajdonos társainknak, hogy itt folytassuk a diskurzust a papírról.
A mai 50 milliós forgalom szerintem csak átkötés lehetett...De majd meglátjuk, van itt sztori lehetőség bőven...