Nem írtam, hogy a nullához fog konvergálni a profit. Gondolom Rwe-nél sem azt írták, hogy a következő évek csökkenése be van árazva és mást ezenkívül nem írtak.
Én ritkán látok olyan értékelést, hogy ez a cég a következő 5 évben a nullához fog konvergálni profit tekintetében, de a célár az adott napi érték 150%-a. Például az RWE esetében magas a célár, de egy csomó, a német gazdaság energetikai átalakulásából eredő problémával kell megküzdenie, amit az elemzők megpróbálnak beépíteni a célárba. Tehát csökken az árbevétel, de ez már be van árazva a megadott célárba. Persze ettől még lehet value trap a dolog, illetve lehet hogy van jövedelmezőbb trade-is ugyanazon az időtávon, de ettől még lehetnek olyan befektetők, akik 10 évben gondolkodnak és akkor most nagyon alacsony szinten szálltak be.
Félreértés ne essék. Ezeket amiket te meg Tibi is mond mind értem, nagyrészt egyet is értek vele de akkor úgy látszik félreérthető voltam. Önmagában egy ilyen megfogalmazás amit többször is olvasok, hogy a cég csökkenésre van beárazva az számomra értelmezhetetlen. Ha nincs hozzátéve, hogy most pár évig csökken de utána ……….. lehet számítani vagy valami hasonló, akkor az a cég zsugorodásra van ítélve. Akkor pedig ha a kilátásban semmi nem változik, az árfolyama csökkenni fog.
Értelmezhetetlen, de ezekszerint csak számodra értelmezhetetlen. A piac lehetőség szerint a növekedési és a csökkenési várakozásokat is beépíti a jelen árfolyamba. Ez olyan alapvető jelenség a tőzsdén, hogy felesleges bizonygatni, minden tőzsdei irodalomban le van már írva. Vagy nagyon félreértjük egymást.
A befektetési horizontja mindenkinek különböző. Lehet, hogy olcsón akar beszállni valaki, mert valami hosszú távon beérő sztorit lát az adott cégben. Lehetnek vállalatok, amelyek nagy beruházása van, ami pár évig negatívan befolyásolja a pénzügyi teljesítményét, utána pedig profitnövekedést hoz. Lehet, olyan hogy a többi piaci szereplő árazása teljesen elszalad mellette, és az 5.1 euro profitot csak sokkal nagyobb P/E mellett lehet megkapni. Lehet, hogy közben is stabil osztalékot fizet a cég, és nagyon kicsit a tőkevesztés esélye. Alapvetően, ha egy cég 12 eurot ér (ha feltételezzük, hogy a tőzsde hosszú távon pontosan áraz, rövid távon meg csapong) akkor egy idő után 12 euro lesz az ára.
Nem a konkrét szám a lényeg. 11€=110€ és máris életszerű. Az eredeti állításom az volt, hogy értelmezhetetlen az a kijelentés, hogy a következő évek csökkenése be van árazva.
A levezetésedben a tőzsde 3 szereplőből áll: az első szereplő te vagy, akit én, mint vevőjelöltet megkeresek, a második én vagyok, aki 11€-ért akarna eladni egy részvényt, ami 5.2€ profitot termel, a harmadik szereplő egy elemzőgárda, akik tévedhetetlen célárakat adnak. Egyik rész sem életszerű. A piac a vállalatok egy részét irreálisan magasra, egy másik halmazát nagyjából korrekt módon, míg a harmadik halmazát irreálisan alacsonyra árazza. Ezek folyamatosan változnak a hírek, az eredmények, a gazdaság változásai következtében. Győzködni nem akarlak, mert mind más stratégiát követünk. Te elégedett vagy a te módszereddel, én az enyémmel. Arra akartam felhívni a figyelmet, hogy a tőzsde nem egyetlen logika alapján működik.
A levezetéseddel az a gond, hogy túlzottan fix elméleti keretek között mozog, és arra épít, hogy mindenki pont ugyanúgy értékel mindent, ezért mindent előre ki lehet számítani. A piacok rövidtávon nem hatékonyak. Hosszútávon azok, de mutass egy elemzőt, aki képes 10 évre előre megjósolni az eredményeket. Ilyen nem létezik.
Nézzünk egy konkrét példát: egy cég következő 3 évének eredményeit az elemzők így várják: 5 euro, 4 euro és 3 euro/részvény az idei nyereség 6€. A csökkenést figyelembe véve a célárat 12€-ban határozzák meg. Megveszed 10€-ért 20% diszkonttal. Eltelik 1 év, az eredmény 5,2€ volt tehát ahogy te írtad kevésbé esett mint várták. El akarod nekem adni a részvényedet 11€-ért mondván, hogy kevesebbet esett mint várták 1 éve. Miért adnék érte többet a következő évi 4€ nyereségért ha előtte a piac 5€ nyereségnél 10€-ra értékelte a tészvényt?
Ez a levezetés így elég sarkított. Már önmagában attól is megindulhat az árfolyama valaminek, hogy nem hoz rosszabb eredményt, mint amit az elemzők várnak. Olyan gazdasági és hangulati folyamatokra is elindulhat, amiről látszik, hogy nincs is különösebb köze a céghez. Ez a lefelé irányra is igaz.
Nekem van EVN-em. Népszerűtlen, érdektelen cégekre vagyok ráállva. Nem 25%-ot, hanem annál jóval többet is emelkedhet az árfolyama, ha bármi miatt a céggel kapcsolatos attitűd változik. Könnyen tud meglepetést okozni egy cég, ha nem várnak tőle semmit.
“Szóval véleményem szerint a bevétel csökkenés már be lehet árazva” Na ez egy nagy kábítás a tőzsdéken. Egy bevétel és ebből gondolom eredmény csökkenés csak akkor lehet beárazva ha az átmeneti. Ahogy írod a következő 3 évben csökkenés várható. Megveszed a részvényt x euroért. A részvény ára csak akkor fog emelkedni ha vagy az eredmény (eps, fcf) vagy az értékeltségi szorzó nő. Ez pedig csak növekedés esetén lehetséges. Ha jövőre az eredmény esik akkor a részvény ára is esni fog. Mitől érne többet? Ezért nem igaz az, hogy a következő évek be vannak árazva.
Eurós részvények vitasarok