“De mi közünk nekünk, magyaroknak a felélesztett, egyébként őrült hagyományhoz? Még a magyar politikai ellenzék is azt mondja, ne kövessük Oroszországot, sőt ne is érintkezzünk velük semmilyen módon. Akkor miért támogatják ők is az agyament bürokraták ötletét, hogy az illegálisan Európába érkező migránsok közül fogadjunk be meghatározott számú kontingenst? Ráadásul alkotmányellenesen hozták a tagországokra kötelező rendelkezést, megsértve az országok önrendelkezési jogát, ami egyébiránt a nemzetközi térben a legerősebb értékrend. Gondoljunk arra: a történelemben mindig háborúhoz vezetett bármiféle nemzeti érdek sérelmére elkövetett intézkedés, akció. Mivel Magyarország tiltakozott és ellene szavazott a rendelkezésnek, igaz a mondás: „Látja? Nem látja? Na látja!” Mert vagy beengedjük a nem kívánt leendő lakótársakat, vagy fejkvótát fizetünk. Akkor viszont hol a logika?Azt mondják, az átirányításra azért van szükség, mert már nem férnek el az érkeztetett országokban. Ha mi, józan országok fizetünk, akkor viszont elférnek? Szerencsére itt Magyarországon ismét sikerülhet megtalálnunk a menekülés útját. Semmi mást nem kell tenni, mint az illetékes kormányszerveinknek akkurátusan összeszámolni, hogy az elmúlt években hány holland, német, osztrák, svéd és más uniós állampolgár menekült (!) Magyarországra. Több megyében egész falvakat népesítettek be, mert úgy érezték, saját nyugat-európai otthonuk élhetetlen lett az új hazát foglalók arroganciája vagy éppen idegen mentalitása miatt.Eme tények és statisztikai adatok birtokában elmondhatjuk: nálunk már jó előre betelt a nekünk meghatározott menekültkvóta.” (Földi László - aki Iskolájában úttörővezető, majd gimnáziumi, főiskolai (Ho Si Minh Főiskola) KISZ-bizottsági vezető volt. Utóbbi posztján jó barátja, Csintalan Sándor
volt az utódja. Magyar-történelem szakos tanári diplomájának
megszerzése után a Belügyminisztérium hírszerzéséhez (III/I
csoportfőnökség) került, ahol az MSZMP tagja, majd alapszervezeti titkár
lett. 1996 őszén azonban a Nyírfa-ügy
miatt a baloldali kormány eltávolította Kocsis Kálmánt az IH éléről és
hamarosan, 1997 tavaszán Földi Lászlónak is távoznia kellett. Az MSZP
értékelése szerint ugyanis az IH belföldön is folytatott hírszerző
tevékenységet, állítása szerint az orosz maffia ellen, és ennek során
adatokat gyűjtöttek az MSZP, mint akkori kormánypárt egy sor
képviselőjéről." (Wikipédia)
OROSZ-UKRÁN háború