Optimista vagy Kata! Én szerintem, ha 2000 lesz, annak is kurvára örülni kell. Ennek a gyásznak az 1700 is már betonfal. Továbbra is igaz: mindegy mikor veszed, holnapra már olcsóbb!
Tarr vagy Tanács, ganz egal. Nem a 4iGt jelentették fel. A NERes közbeszerzések általában kicsit büdösítenek, talán nem árultam el titkot. Nem gondolom hogy 5 évig fogják vizsgálni.
Bocs, hogy csak most válaszolok.Tarr Zoltánék senki nem jelentettek fel. Tanács Zoltán a miniszter. Mivel nem mondták el részletesen, ezért nem tudjuk mi van a feljelentésben, illetve mivel volt pontosan problémájuk. Nekem mindenesetre furcsa, hogy nem részletezték, hogy mit tartanak problémásnak. Itt az a kérdés, hogy szabályosan, a jogszabályok szerint jártak-e el a beszerzésnél vagy sem. Az, hogy valaki valamit drágának gondol, az egy dolog, az a probléma, ha jogilag szabálytalan volt a beszerzés. Mivel állami cégről volt szó, ezért DKÜ-n keresztül kellett beszerezni. Azt sem részletezték, hogy a Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. csak 2023. július 15. napjától látja el a feladatokat, előtte az NSZI volt a Gondosóra programért a felelős. Sok releváns részlet nincs kibontva és ez engem például, mint részvényest zavar. A 4iG egy tőzsdei cég. Divat sározni, de a részvényesek pénze bánja. Éppen ezért, ha összemossák a cég nevét egy feljelentéssel, elvárható lenne a Kormánytól, hogy részletesen, alátámasztva kitegye az asztalra, hogy miben milyen problémát lát. . Egyébként a nagy elszámoltatásban én el tudom képzelni, hogy minden minisztériumban találni kell X darab ügyet, amiben feljelentést lehet tenni. Nem az a lényeg, hogy megáll-e a feljelentés, hanem, hogy legyen. Minden ilyen ügy 1,5-2 évig eltart, addig lehet mutogatni, sározni. Később, ha elutasítják a feljelentést, lehet pótmagánvédas eljárást indítani. Ezzel mindenki elvan 5-6 évig legalább. Van olyan magyar város, ahol a váltás óta, már 6 éve zajlik az elszámoltatás kézzel fogható eredmény nélkül. Ott is ki volt adva, hogy minden cégnél kell találni legalább egy ügyet, ami alapján feljelentést lehet tenni, mindegy, hogy az megáll-e vagy sem, csak legyen. Ilyen a politika sajnos. Közben persze családok életét teszik tönkre, de az nem számít. Itt is ez lesz, csak nagyban.
Legen igazad .🫡 Igen szép lassan eltűntek a próféták . Bár nekik lett volna igazuk . Ebben az évben már a 2000is olyan messze van . Ezek a napi forgalmak ...
Köszi!“A Német Szövetségi Kartellhivatal (Bundeskartellhivatal) ma jóváhagyta a CZECHOSLOVAK GROUP a.s., Prága (CZE) (a továbbiakban: CSG) által a várpalotai Hirtenberger Csoport (HUN) részvényeinek 49 százalékának, valamint a budapesti Rába Csoport (HUN) részvényeinek 49 százalékának közvetett felvásárlását. A CSG egy nemzetközileg aktív védelmi és ipari vállalat, amely a védelmi, autóipari, repülőgépipari és ipari technológiai szektorokban működik. Többek között nehézgépjárműveket gyárt. A CSG tényleges tulajdonosa a cseh vállalkozó, Michal Strnad. A Hirtenberger Csoport aknavetőket és kapcsolódó lőszereket gyárt, míg a Rába Csoport védelmi célú járműalkatrészeket és páncélozott szállító járműveket gyárt, valamint karbantartási, javítási és nagyjavítási szolgáltatásokat nyújt katonai járművekhez.” Nyers fordítás
Ez a kirakatper, lehet ejnye-bejnye. Aztán a választók irányába a cirkusz megtörténik, ahogy ígérte Petibá'. A hadiiparban pedig megegyezés, a racionalitás, az ország érdeke, Trump, NATO és az EU ezt kívánja. Van egy 5%-os vállalásunk. Bohóckodásból már adtak ízelítőt, hamarosan teljesíteni is kell. A szerződések tömeges átvilágítása nyilatkozták folyamatban. Gépi [AI] támogatással tud megvalósulni, annyi állami szerződés van, több területen. Ez időigényes. Várjuk a jelentést. Jó étvágyat.
Q2, jó hírek a saferől, esetleg konkrétumok a szándéknyilatkozatok helyett, stb. Nem tudom, most reménytelennek tűnik, de az tuti hogy nemsokára nagy forgalom lesz. Szvsz a fel illetve le esélye 80/20. Hetekkel ezelőtt a tippjátékban 3320ra tettem idén, most 2640 a céláram. Sokaknak ez biztos szarul hangzik, remélem tévedek és sokkal fölé megy. Rice valszeg leoltana ezért, de már arra se veszi a fáradtságot. Én viszont fáradhatatlanul veszem a 4iget!😄
Nyugalomra intenék mindenkit. A gondosóra esete nem lehet gond a 4iG-vel kapcsolatban. A hadiipari inkább, de azon pedig meg kell egyezniük az állammal, ez a nemzet érdeke (lenne). Szerintem ez az egyezség meg fog történni, de szeptember-októbernél nem hamarabb. Addig türelem!
Igy igaz, én sem kértem az gondosórat. Egyszercsak betoppant hozzám a polgármester, akit ismerek már régóta és azt mondta, hogy itt írd alá és két héten belül megkapod az órádat, akkor már elmúltam jócskán 68 is.Sosem kértem.
Az egész programot úgy ahogy van, a kiíróval együtt, nem biztos hogy a 4ig ludas, de szokás szerint a tegnapi parlamenti vitában csak sikerült ismét kimondani a nevét. Hűtlen kezelés, károkozás stb. vizsgálnak majd mindent, a 4ig-nek ez sztem nem egy nagy ügy, vannak sajnos nagyobb problémák is a hadiipari dolgokkal.
4IG Nyrt reszvenyesek.
Moderacio alatt lesz.