A Parlament is tőzsde, ahol a részvények (szavazatok) többségét birtokló nagybefektető (párt) irányítja a céget (ország). [Akik versenyeznek.] A kérdés az, hogy ki mennyit hajlandó fizetni a részvényért, illetve milyen fundát rak alá?! Most azt látom, hogy a jelenlegi legnagyobb büfi érdekcsoportonként alkudni próbál a kisbüfikkel (szavazók), míg a a kettes számú, egyelőre aspiráns, inkább fundamentumot igyekszik építeni. Miért fogjuk odaadni a részvényeinket, a mostani biztos, jópénzért drágán, vagy nyomott áron egy bizonytalanabb, de (valószínűleg) jobban megtérülő ígéretért?
A másrészt lemaradt. Ha mégis nyernek, akkor maximum annyi történik, hogy a mostani arcokat elviszi a fekete autó, és érkeznek újak, magyar Péter baráti köréből, vagy ami inkább esélyes, hogy Bajnai Gordon emberei jelennek meg. Ha már így lenne akkor ez utóbbi inkább garancia a további működésre. Ugyanis ez a cég a mindenkori kormánynak fontos lesz nemzetgazdasági szempontból, mint a mol, OTP, Richter.
"Szvsz bármennyire is mást szajkóz a Fidesz, komoly esélye van annak, hogy a Tisza nyerjen jövőre. Az erdélyi szavazatok nélkül meg tutira is venném" Nyugi van. Nem nyernek. Egyrészt, a Tisza nem több mint a jobbik+momentum+nszp+dk+kutya párt. Ezek szavazóinak nagyját egybe szedte, így ezek 90% hogy nem jutnak be. Erdélyi szavazatok kb 1 mandátumot érnek, nem játszik nagy szerepet. Tisztának nincs 3 millió szavazója. 1.5-1.8 körül lesznek, vagy alatta, napról napra apadnak.
Nem is érdemes, úgysem látunk bele. Egyvalamit azonban megjegyeznék, persze szigorúan poziból beszélve, és a tévedés jogát fenntartva. Szvsz bármennyire is mást szajkóz a Fidesz, komoly esélye van annak, hogy a Tisza nyerjen jövőre. Az erdélyi szavazatok nélkül meg tutira is venném. Így a 4IG-t még a választások előtt olyan poziba kell helyezni, hogy a SAFE pénzt le tudják nyúlni. Tucatnyi apró jel mutat arra, hogy egy jól megkomponált mestertervnek lehetünk részesei, ami az Ocean's filmeket is kenterbe veri. Pl. csak pislogtunk, és máris lenyelte a Rábát, pedig egy ilyen tranzakciónak hosszú hónapokat kellett volna igénybe venni. Összeesküvés elmélet? A NER-es mohóságot ismerve nagyban fogadnék rá, hogy nem. Tulajdonképpen fogadtam is, hiszen tartom a papírt. :D De ettől még korrigálhat. De nagyon kíváncsi vagyok, hol lesz jüvő áprilisban. Koszto után szabadon, most tényleg el kellene menni téli álomra. :D yo8
Újra pörög a fórum és igy helyes! Sok kezdő és profinak tünő régi vagy új figurák jelentek meg az utóbbi hetekben.Kezd ismét érdemes lenni olvasni, értékelni, vagy éppen más szemszögből is látni a nap eseményeit. Nem elemzek, nem adok tanácsot, nem osztok diagramokat, csak figyelek éppen úgy ahogyan az eddig csendben lévők tették.
Köszönöm, Jonathan Cirtain! Öröm volt újra találkozni Washington után, és hogy most először látogathattunk el Budapestre. Várom a 4iG Space és a Defence Technologies, valamint az Axiom Space közötti gyümölcsöző párbeszéd folytatását. Hamarosan újra találkozunk! 🇭🇺🇺🇸
#wedoit
Köszi. És ezekhez még hozzá jön az is, hogy a kormány az előzetes igényfelmérésnél irgalmatlan nagy összeget vett célba, az egész SAFEből talán a legnagyobb egy főre jutó összeget kérte el, ami valljuk be, elég ambiciózus. Ehhez úgy kell sakkozni, hogy mindenképpen csak partnerrel hívható le, és csakis nagy partnerekkel, mert garázscég, bóvli ország nem jöhet szóba. Németek, olaszok, amcsik, csehek, újfent lehet franciák is. Ezekkel pacsiznak, és majd ezekkel osztoznak a világ legkedvezményesebb hitelén (még a 3 százalékos új lakáshitel is baromi rossz konstrukció ahhoz képest, pedig arra mindenki ráugrott). Szóval ha ez nem jön össze nekik, akkor Viktornak az utolsó szalmaszál is ellobbant, hogy fel tudjon mutatni valamit a finishbe.
A részvény hatalmasakat ment, szerinted eddig a semmire ment volna. Ez már rég be van árazva, ha neked a 5-6 szorozásba ez nem fér bele, éven belül! akkor nem értelek. Viszont most ettől sokkal nagyobb volumenű hír bontakozik ki, már tavasz-nyár óta, és az a hadiipari terület. No ott ha megveti a lábát, és ugyanígy komoly lépéseket tesz (szerintem már megtette az N7 manőverrel), akkor az ad igazi kakaót, itt viszont már ekkora lendületet csak egy nagyon komoly szintű szerződés tud nyújtani és fenntartani, ami a beharangozott amerikai kooperáció, legyen az bármi. Viszont ha olyan cégekkel fog összebútorozni, akik önmagukban az egészet utolsó csavarral együtt felvásárolhatnák, az igazi mérföldkő. Win win, erre törekszik a cég, itt is, USAban is, ezt a húzd meg ereszd meg dolgot kell lezongorázni annak a fényében, hogy az óra ketyeg, a SAFE hitel pályázati határideje a nyakukon. Lépniük kell heteken belül, ha akarnak komoly szeletet a tortából, és hidd el, nagyon akarnak. Viktornak nagyon kell a pénz, az USA meg örömmel talicskázza haza más országok pénzét. Rajta vannak az ügyön, nov 30. Tikk-takk!
Sztem a maiak kurva jó hírek, amiknek stabilan kéne emelnie az árfolyamot, nem kampányszerűen. Amit történt: Jászai (és Viktor) az USAban voltak, Jászai azt nyilatkozta, h minden alap lefektetésre került, ami a konkrét munkához kell. A következő munkanapon a 4IG 15 éves szerződést kötött műholdfrekvenciára a világ egyik vezető cégével az iparágban. Közben jött egy poszt, h a tárgyalások folytatódnak az Axiommal, "more to come". Szóval hamarosan többet tudunk meg. Ergó az űripari projekt kilépett a csak duma kategóriából, a munka, a ténylegesen munka folyik. Mert a porhintéshez és dumához nem kell műholdfrekvenciabérlés. Szóval racionálisan gondolkodva, az eltelt 3-4 nap híre stabilan kéne, h emeljék az árfolyamot. Ha nem is 6.000ig, de ezek olyan hírek, amire gondolkodó befektető, speki, bármi, reagál.
4IG Nyrt reszvenyesek.
Moderacio alatt lesz.