És nem is fognak bukni. Ez a cég csak azért lett létrehozva, hogy a sok milliárd állami pénzt zsebre tudják tenni. A részvény árfolyama talán akkor fogja őket érdekelni, amikor el kell adni a céget, vagy a fidesz elbukja a választást. Az még több év lehet. Minél kevesebbet mozog az árfolyam, annál kevesebbet beszélnek az Opusról. Így csendesebben lehet lopni, mintha minden nap az Opus szárnyalásáról írnának. Hiába érkezik be sok milliárd a cégbe, elkönyvelnek mindent. Ezért nem lesz soha jó gyj. sem. Több éves opus tapasztalattal írom, már lenyugodva. Ez a cég csak a lopás miatt lett létrehozva sajnos. És mielőtt le lennék szólva, hogy ilyeneket írok bennem nincs "harag" a részvénnyel kapcsolatban. A korai belépésem miatt nullán sikerült kiszállnom, amit másik Opus fórumban meg is írtam anno. Tény 800-nál + 400%-ban voltam, de az kevés volt.. :) :) :( :( Tanultam belőle. Mint ahogy itt sokan mások is szerintem.
Na mégegyszer és utoljára. Átnéztem a 2019/2020.as béten megtaláható jelentéseket az Euró-Generalról. Íme : Összefoglaló –EURÓ
GENERAL KFt 2019-es év 2019. okt. 16. 16:09
Az OPUS GLOBAL
Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1062 Budapest, Andrássy u. 59.,
cégjegyzékszám: 01-10-042533; a továbbiakban: “Társaság”), eleget téve a
rendkívüli tájékoztatás körében meghatározott kötelezettségének, ezúton
tájékoztatja a Tisztelt Befektetőket, hogy a részben közvetlen tulajdonában
álló EURO GENERÁL Építő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
(székhelye: 9026 Győr, Vízmű u. 2.; Cégjegyzékszám: 08-10- 001831; Adószám:
22927800-2-08; továbbiakban: „Kft.”) a Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata
által, a győri Xantus János Állatkert átfogó fejlesztésének vállalkozói
szerződés keretében történő megvalósítása tárgyában kiírt közbeszerzési
pályázatot gazdasági szereplők csoportosulásaként, konzorciumban eljárva
megnyerte. A konzorcium által
megvalósítandó projekt végleges összértéke – általános forgalmi adó
nélkül számítottan – 1.547.643 189
HUF értékben került meghatározásra. OPUS GLOBAL Nyrt. Igazgatósága 2019. dec. 18. 15:14
EURO GENERÁL Építő és
Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 9026 Győr, Vízmű u. 2.;
Cégjegyzékszám: 08-10- 001831; Adószám: 22927800-2-08; továbbiakban: „Kft.”) a
BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.
(székhelye: 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.) ajánlatkérő részére a
„Tanuszoda Kivitelezése Pannonhalmán” elnevezésű projekt vállalkozói szerződés
keretében történő megvalósítása tárgyában kiírt pályázatot megnyerte. A Kft.
által megvalósítandó projekt végleges összértéke – nettó vállalkozói díj
összesen (vállalkozói díj 2 % tartalékkeret nélkül): 851 398 147 HUF értékben került meghatározásra. A nyertes ajánlattevővel megkötésre kerülő
szerződés csak akkor lép hatályba, ha a Kormány az állami magasépítési
beruházásokról szóló 299/2018. (XII.27.) Korm.rend. 13. § (2) bekezdése alapján
dönt a magasépítési beruházás megvalósításáról. 2020-as év 2020.04.01 14 :28 Ajánlatkérő részére a Modern Városok
Program keretében a „győri vízi élménypark kialakítása” elnevezésű projekt
vállalkozói szerződés keretében történő megvalósítása tárgyában kiírt
pályázatot megnyerte. A megvalósítandó projekt végleges összértéke – nettó
vállalkozói díj összesen: 19 599 749 693 HUF értékben került meghatározásra.
Ajánlatkérő a közbeszerzés tárgyát képező projekt megvalósítását a Modern
Városok Program keretében nyújtandó forrásból kívánja finanszírozni. Ajánlatkérő, mint költségvetési szerv, kizárólag a költségvetésben elfogadott
kiadási előirányzatok terhére vállalhat kötelezettséget. Jelen eljárás
eredményeként megkötendő szerződés hatálybalépésének feltétele az, hogy a
forrás megítélésre kerüljön.
2020.05. 05 17 :36
a „Tanuszoda kivitelezése Téten” tárgyában
kiírt közbeszerzési pályázatot megnyerte. A Zrt. által megvalósítandó projekt
végleges összértéke – nettó vállalkozói díj tartalékkerettel összesen (nettó
tervezési díj + kivitelezésre jutó nettó vállalkozói díj + kivitelezésre jutó 2
% tartalékkeret) – 958.496.724 HUF értékben került meghatározásra. 2020.06.19 Ezúton tájékoztatja a Tisztelt
Befektetőket, hogy a FEJÉR-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt., mint ajánlattevő
által a 2020. 06. 12. napján a részben közvetlen tulajdonában álló EURO GENERÁL
Építő és Szolgáltató Zártkörű Részvénytársaság (székhelye: 9026 Győr, Vízmű u.
2.; Cégjegyzékszám: 08-10-001831; Adószám: 22927800-2-08; továbbiakban:
„Céltársaság”) 60.000,-db 1.000 HUF/db névértékű, zárt körben kibocsátott,
összességében 60.000.000 Magyar Forint össznévértékű, a Céltársaság jegyzett
tőkéjének 50%-át kitevő dematerializált törzsrészvény megvásárlására tárgyában,
a Társaság által nyilvántartott könyv szerinti értéket meghaladó mértékű,
428.000.000,-Ft.-on megtett ajánlatát 2020. június hó 18. napján – a
Felügyelőbizottság előzetes jóváhagyásával – elfogadva, értékesíti a
Céltársaságot. 2018.12.31,2019.12.31,
2020.12.31 A Kibocsátó részesedése : 50% . BDO Könyvvizsgáló
jelentése BDO Magyarország Könyvvizsgáló Kft. 1103
Budapest, Kőér utca 2/a Laurus Irodaházak C épület 1476 Budapest, Pf.138.
FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS az Euro
Generál Építő és Szolgáltató Zrt. részvényesei részére Vélemény Elvégeztük az
Euro Generál Építő és Szolgáltató Zrt. („a Társaság”) 2018. évi éves
beszámolójának a könyvvizsgálatát, amely éves beszámoló a 2018. december 31-i
fordulónapra készített mérlegből - melyben az eszközök és források egyező
végösszege 2 484 266 ezer Ft, az adózott eredmény 410 598 ezer Ft nyereség-, és
az ugyanezen időponttal végződő üzleti évre vonatkozó eredménykimutatásból,
valamint a számviteli politika jelentős elemeinek összefoglalását is tartalmazó
kiegészítő mellékletből áll. A 2019-es Euró-General éves beszámolója valamikor szeptember végén lesz elérhető.
A Szíjj cégének tulajdonában lévő Lady Mrd-ot jelenleg eladásra kínálják, 16 millió 900 ezer euróért – tudta meg az Átlátszó a hajó értékesítésén dolgozó ügynöktől." Opus vegye meg, és indulhat az adriai hajóztatás, részvényeseknek 50% engedmény, vagy fizethetnének 611 ft-on beszámításra kerülő Opus részvénnyel is. :)
Azt mondtam??? 😁 Én tartom. Mind megvan. De az árfolyamról határozottan a véleményem, hogy sz. r. A kereskedésben nincsen a cég, magára hagyatott a kereskedés Egyenlőre elhagyatott. Márpedig ezek nem bukni akarnak...
Persze, itt is lehet okosságot gyártani "külsősöknek", azaz, ha valaki mondjuk kialakít egy komoly egészségügyi intézmény rendszert, ahova az ügyfelek áramlanak a biztosító pedig fizeti a számlát:)
A biztosítási piaccal kapcsolatosan közölt számok (ezer milliárdok) alapján ebben az ágazatban olyan tér van, amit akár ezzel a néggyel is felérhet. Reménykedik az ember, mi mást tehet.
NEW OPUS GLOBAL