"A tavalyi kötvénykibocsátás és intézményi tőkeemelés után a tervek szerint az idei második negyedévben az intézményi befektetők mellett már magánbefektetők is jegyezhetnek majd a részvényekből. Mi lenne a forrásbevonás tervezett célja és mértéke?" Intézményieknek alacsonyan, a kicsiknek magasan kéne. Még nem tudjuk hogy legyen.
"Az AutoWallis jóval nagyobb vállalat, mint két éve, a részvényárfolyam viszont jóval lejjebb áll, mint 2019 elején. Mit árazhattak akkor a befektetők?"
Ádámosit ki kellett fizetnünk.
"Mit árazhattak akkor a befektetők? Hogy utána mennyire esett vissza az árfolyam, és miért volt ennyire stabil 2020-ban is, az megint érdekes kérdés."
Errefelé gondoltuk az apportokat, hogy minél több papírunk legyen, így ide barmoltuk le.
Köszönöm szépen az interjút, a virágokat, meg a csekket az öltözőbe kérem.
Szerintem a Q4 hatására ismét lesz egy ugrás felfelé, illetve a 130-as célárat se felejtsük el. A 2020-as első három negyedéve is nyereséges lett a vírus helyzet ellenére, 2021-ben pedig a cég szerint megháromszorozhatják a bevételüket, és elérhetik a 2024-es célokat már az idei évben. Nem látom indokoltnak a jelenleg árfolyamon az eladást, persze ez csak az én véleményem, mindenki más lát bele, mikor kell bővíteni/csökkenteni.
AutoWallis Nyrt+topic