Abba még annyira nem mélyültem el, az lesz a hétvégi tervem. Annyit tudok róla, hogy ingatlan eladások és bérbeadások során működik közre. És ha jól emlékszem, és jól értettem meg az angolt, akkor a finanszírozásban is közreműködik? Elsőre ez is jó cégnek tűnik. Ha jól emlékszem neked 300 USD célárad van rá pér éves távlatban. Mindenképpen hosszúra tervezek ezekkel a cégekkel, ami nálam 5-8 év. Remélem nem lesz közben egy tőzsdei összeomlás, ami viszi magával ezeket is. Ettől azért tartok egy kicsit. Abban tudsz segíteni, hogy ha egy céget (jelen esetben egy kínai céget) kivezetnek az USA tőzsdéről, amivel mostanában fenyegetőznek, akkor mi lesz a megvett részvények sorsa?
Teljesen egyetértek. Az 5G technológiával kapcsolatban meg kellene vizsgálni, hogy kik lesznek ennek a nyertesei. Szerintem az egyik az adatközpont fajták egy szelete, második csoport, akik az adatkapcsolatokat kiajánlják. A hálózatosok szerintem a nagy capex költség miatt nem lesznek olyan nagy nyertesei. Pl. a T csekély mértékben fog ebből szakítani. Kérdés, hogy kik lesznek ezek a cégek? Adatkapcsolati szakértők ötleteit várom, mert ehhez annyira nem értek, viszont a következő 3 év erről fog szólni. Az EV szegmens is ennek nyertese lehet és haszonélvezője.
XPEV-ben és társaival az a baj, hogy az indikátorok már olyan magas szinten vannak, hogy itt életveszélyes belevenni. Tisztán megvolt az 1-5 mozgás és kb. itt kellene kifutnia. Ez már nem befektetés, hanem a vak hit abban, hogy innen még rövidre jelentősen felmegy az ára. Nem lehetetlen persze, de ez már az én fantáziámat is überelné.
Hétvégén megnéztem a CD-t és a KC-t, tegnap vettem is belőlük. A CD nagyon jó kis cég lesz, szerintem 2-3 éven belül. India, Kína és Délkelet-Ázsiai országokban vannak jelen, övéké a jövő. A céláram a cégnél minimum 150 USD.
Szerinted visszakorrigálhat még 1.6-1.7 környékére vagy gyakorlatilag korrekció nélkül szalad tovább? Tegnap pl. szinte megállás nélkül ment felfele hiába vártam rá. Attól tartok így tesz ma is...
Megjegyzem, hogy átnéztem az EU szabályozói javaslatait a kripto témában és egyelőre szabályozni és nem betiltani akarják. Ha ez így lesz, akkor a Bitcoin 250.000 USD lesz. Csak szóltam.
Financial Forecasts
cimu topic folytatasa. Minden fenti temaba vago hozzaszolast szivesen latunk.