Jó látom, hogy a portfolió is figyeli az Opust és Konzumot ? Helyes,,,, Összességében egyetértek az írással. Szépen összeszedett... talán lehet, hogy ők is részvényesek... igaz 5% alatt....
ez baromság! Itt vagy te is.. írsz is.. Az olyanok vannak innen kitéve, akik hazudni is képesek piacbefolyásolás tpt szerinti bűncselekményt is elkövetve ill. az agyhalott trollok természetesen. miért baj?
Lehet abban valami, hogy az Opus cégei most a fúzió miatt vannak parkolópályára téve. Ha a fúziót nem akarják még jobban túlbonyolítani, és tisztességesen végig szeretnék vinni (ezalatt pedig azt értem, hogy törvényesen és mielőbb, nem feltétlenül azt, hogy a mi, kisbefektetők érdekeinek szem előtt tartásával), akkor most talán nem célszerű bekavarni. Azt sem tudjuk, hogy mi a terv a ZÁEV-vel (talán idővel az is jön ide, csak az átmeneti időszakban bezsákol minden lehetséges megrendelést, aztán még lehet alvállalkozó is az M&M-ból), és az is biztos, hogy lesznek itt még az év hátralévő részében (és azon túl) is zsíros közbeszerzések. Persze az érem másik oldala, hogy rövidtávon talán jobban jártunk volna fúzió nélkül, és biztos infó nélkül én is csak remélem, hogy nem arról van szó, hogy az M&M, az R-kord, meg a többi ennyi volt, és mostantól csak a tőzsdén nem lévő cégekbe megy minden... (Az viszont mondjuk ostobaság lenne, mert hosszabb távon mindenképp az lenne Mészáros és a mögötte állók érdeke, hogy legyen egy stabil, rpolitikai kurzusváltásokat is álló gazdasági hátország.)
Helyes, mert ide csak az írhat, aki vesz. Aki elad az nagy bűnt követ el. :) Itt minden nap alkalmas az árfolyam a vásárlásra és mindig megéri a felbeszélők szerint. Persze ők is csak veszik és eladni nem adnak egy darabot sem. :)
Üdv, neked is betgyuri és mindenkinek. - Odaát elköszöntem. - Néha írok, ha lesz valamiről véleményem. És persze olvasom is, amit írtok. Eddig is volt, ami tetszett. Főleg a hangnem, még akkor is rendben volt, amikor más volt kinek-kinek a véleménye. - Én valódi longos pozikkal vagyok Opiban, befektetői szemlélettel és szándékkal. Nem idegen tőlem a TA és a Swing és a daytrade sem. Ezekből Opiban az utóbbi kettőt egyáltalán nem használom.
OPUS Global Nyrt.