Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Arra válaszolj nekem, hogy ha Téged veszteséges árusításra kényszerítenek bizonyos termékeknél, akkor Te nem fogod a többi terméked árán ezt megpróbálni kompenzálni?
"Április 15-ig minden üzleti kapcsolatát felszámolja oroszországi ügyfeleivel a Standard & Poor’s Global Ratings hitelminősítő, és a továbbiakban adósbesorolást sem nyújt számukra – számolt be az MTI." ha tényleg tartják (bár kétségeim vannak, a pénz jó kamatért úgy is odamegy ha úgy kínvánja) az álláspontot, akkor két világrend kezd kialakulni. az egyik ország, a ferdeszeműek kétkulacsos politikából még gazdagabbak lesznek.
már ezt is előlegezte a kormány, a helyreállítási alapból, nem tudom vállalnak-e még kockázatot, úgy hogy nem jön eu pénz. lehet arra számítanak, hogy az ukrán helyzet miatt lesz lé, és felfüggesztik a jogállamiságit. hozzáteszem, a vezetésünk még az eu ukrán álláspontban is csak egy tüske, mint mindig. jó értem, ma kaptam levelet ov-től, hogy 8x%-ban függünk az ottani kőolajtól, gáztól.
ugyenezt látom, 1,5 éve követem a célterületet, ugyanazok a lakások, párhavonta drágábban, nem mennek, én belépni nem lépek olyanok, egy-egy ami jó, kb pár órát van fent.
helló lakást nézek a budai oldalon tapasztalat: a szarokat drágán, vagy a jókat méregdrágán nem viszik. a jó állapotú jó árú lakásokat szinte azonnal és azokból nincs is választék.
az osszehasonlitás kb. azt jelenti, hogy lajstrom készul az eggyezoségekrol és egy másik al eltérésekrol miért hen teheto meg ez az emlitett két befektetés esetén?
Szia! Ezzel kapcsolatban csak annyit: "A zöld hitelt - a szabályok miatt - szinte senki sem tudta eddig igénybe venni, igy az most év végéig lesznek a hitelszerződések leszerződve, besegitve a keresleti erőbe" A Zöld hitel konkrétan elfogyott, pl OTP március végéig fogad be kérelmet, elfogyott a keret mert az utóbbi időben roham volt. Szóval talán abban lehet bízni, hogy Eltolcsy meghosszabítja a programot, vagy ennyek is annyi....
ismerősök között (fa...book) többet látok már most olyat hogy "eladó szeretett otthonunk" (hányok tőle amúgy is). na most ezek a másfeles, kétszobás cuccok voltak az első lakások és spekára lettek megtartva, hogy a nagyobb hitelét kidolgozza. most vmiért eladók lettek, lehet nem akarnak hitelt, nem tudom. gondolom, azt hiszik itt a csúcs. én nem tudom, hogy itt-e.
"2021-ben 5,1 százalék volt az infláció, míg az idén elérheti a 7 százalékot is. Ennek fényében az idén 6,6, jövőre pedig hozzávetőlegesen 8,5 százalékos hozamot nyújthat a PMÁP konstrukció. Ekkora hozamot az ingatlanpiaci befektetésekkel feltehetően nem el lehet elérni a következő két évben." Ennyi❗😃
❗"OTP Banknál a 2022. március 15-től befogadott lakáshitelek kamata 5 éves kamatperiódusra 15, 10 éves kamatperiódusra 50 bázisponttal drágult, így utóbbinál a 10 évre fixált törlesztővel igényelt hitelek kamata már legalább 8,09 százalékos, és a 7 millió alatti kölcsönt igénylők már közel 10 százalékos (9,49 százalékos) kamatot kénytelenek fizetni. ❗
Nem kell ezt ennyire szivre venni. Ertem a verszivast, de ha neki jo?! Nekem is jo most az.. Barmelyik elozheti a masikat. Most az, maskor ez. Tok mindegy. 100milla egy normalisabb ingatlan, ami nem extra, de elheto mar, ami nem panel. 100milla 6.6% az kamata 6.6milla/ev. Majdnem 600K/ho. Akinek nem jo, az igy jart
Emlékszel amikor 2019 nyarán kiszámitottad, hogy a MÁP+ azért jó mert a teljes futamidő alatt növekvő kamatokkal átlag 4,95%-os az éves hozama? Most 2,5 év után váltottál, messze 4,95%-os hozam alatt visszaváltási költséggel és az elmúlt 2,5 év alatt mindig az infla alatti hozammal. Aki akkoriban új lakást vett, annak (bérleti dij nélküli) értéknövekedési hozama kb 20-30%, ami az inflációs értéktelenedés feletti éves hozamot adott. Pluszban a nettó kiadási hozam, ami megfelelt a MÁP+ hozamának. Most hasonlóan jó üzletet kötöttél. 8%-os hivatalosan bevallott inflációnál örülsz a 6%-ot épp hogy meghaladó kamatnak.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link