Sokszor foglalkozunk vele, gondoltam legyen egy ilyen topic is.
Szóval EUR/HUF.
308 átütésével szépen feljött már többször 314ig, de úgy fest itt mindig elakad, pedig a következő ellenállás 318 környéke lenne csak, mint történelmi csúcs.
Alátámasztja azt amit leírtam, hogy a forint gyengülésének még nincs vége és akár könnyedén össze is omolhat a forint árfolyama. Azt is, hogy az euró favorit lehet a sok deviza között. (legkevesebb fájdalommal vészelheti át a nehezebb időket) Tehát nem véletlenül érzem, hogy a forint nincs túl a nehéz napokon sőt, még csak ezután jönnek a nehezebb idők.
"A rossz gazdasági kilátások különösen problémásak az MNB
árfolyampolitikája számára. Az elmúlt években nem lehetett nem
észrevenni, hogy a forint árfolyamíve kezd hasonlítani a pár évvel
ezelőtti török lírára, aminek az oka, hogy a magyar gazdaságpolitika
alapvetése bizonyos tekintetben hasonló, mint ott: legyen olyan alacsony
a kamat, amennyire csak lehet, aztán a devizával majd csak lesz valami –
ha pedig túlságosan begyengülne, akkor mindig ki lehet állni azzal,
hogy milyen komoly vesszük az inflációs folyamatokat, meg meg lehet
próbálni jelzésértékű kamatemeléseket csinálni, amit azonnal
visszaveszünk, ha megnyugvás van. Ezzel az a probléma, hogy ha kellően
soká tart, akkor mindenki észreveszi, hogy az adott ország konstans
árfolyamleértékelő politikát folytat, és a lakosság egy idő után a saját
játékpénze helyett elkezdi megtakarításait átmenteni “kemény” valutába.
Ekkor egyrészt a dollarizáció/euroizáció miatt részlegesen elvesztheti a
jegybank a kontrollt a monetáris politika felett, valamint a honi
deviza gyengülése önerősítő lehet, mivel a devizagyengülés inflációt
okoz, ami csökkenti a reálkamatot, ami további devizagyengüléshez vezet,
ami újabb inflációt okoz – ez pedig hosszabb távon nagyon káros. Számos
feltörekvő ország járt ebben a cipőben az elmúlt évtizedekben, és
lassan el kell döntenie Magyarországnak, hogy stabil devizát akar-e,
vagy hagyja, hogy a lakosság magától átálljon euróra, miután elveszti
bizalmát a forintban. Az MNB nincs könnyű helyzetben, hiszen számos
célra lő egyszerre (pl. legyen alacsony a kamat, hogy olcsón
finanszírozzák az államot, de közben ne gyengüljön sokat a forint, ne
legyen túl nagy infláció, vegyék meg a lakossági állampapírokat is,
legyen olcsó hitel bizonyos cégeknek, legyen nyereséges a jegybank,
stb), amelyek jó időszakban akár el is érhetőek, de ahogy kicsit is
instabillá válik a helyzet, azonnal egymásnak ellentmondóak lesznek.
Kicsit rossz hasonlattal olyan ez, mint a cirkuszi tányérpörgetők, akik
először az ujjaikon pörgetik a tányért, aztán már az orrukon, fejükön,
lábukon, mindenhol, és ahogy egyre több tányért pörgetnek, egyre nagyobb
az esélye, hogy valamelyik leesik. Pláne ha közben van egy kisebb
földrengés. Most pedig van. Kétséges, hogy az MNB fundamentálisan
hajlandó-e módosítani a rekord alacsony reálkamatokra és
devizagyengítésre alapozott “high-pressure economy” (=nyomjuk tövig a
gázt még lejtőn is, remélve, hogy nem lesz belőle baj)
gazdaságpolitikán. Isteni szerencse, hogy az EU költségvetéséből
származó tonna pénz, és a NextGeneration csomag ismét olyan komoly
hátszelet fog biztosítani Magyarországnak 2021 közepe/végétől, hogy
talán ezzel – még irányváltás nélkül is – sikerülhet elkendőzni a fenti
folyamatokat. Addig azonban sok víz lefolyik még a Dunán…"
Valóban jó döntés volt. Az új beszállóra pedig sajna akár hónapokat is lehet, hogy várni kell.. :( De ha évente 2-szer meg tudja ezt játszani az ember, az jó kis pénz.
Rosszul tudod. A betétesek pénzét adják kölcsön, vagy amit hitelként felvesznek például a bankközin. A saját tőke értékénél adnak lényegesen többet kölcsön, de a forrás eszköz oldalnak stimmelnie kell, ezért vesznek fel O/N hitelt.
Így pár óra távlatából nagyon jó döntésnek tűnik, hogy ma lezártam az EURHUF, USDHUF longot és az EURUSD shortot. Ilyenkor megint kicsit nehéz várni a következő jó beszállóra...
EUR/HUF
Sokszor foglalkozunk vele, gondoltam legyen egy ilyen topic is.
Szóval EUR/HUF.
308 átütésével szépen feljött már többször 314ig, de úgy fest itt mindig elakad, pedig a következő ellenállás 318 környéke lenne csak, mint történelmi csúcs.
Real:313 (ma volt 314,7 is)