szerintem a cég életében komoly változások jöhetnek - kíváncsi vagyok hogy ebből mennyi esik majd ide:?https://hvg.hu/gazdasag/20240320_szelenergia-szeleromuvek-halozati-csatlakozas-aramtermeles-kozzeteteli-eljaras-mavir-mekh-energiapolitika
a közzétételi eljárás megjelenése előtt rövid idővel került bele olyan lehetőség, hogy szélerőművet is le lehet adni
ezt valakik sejthették, és bízzunk benne hogy azt is sejthették, hogy ezt melyik földrajzi területen lehet majd megtenni és milyen feltételekkel
minden esetre úgy adhattak le sokan szélerőműves igényeket, hogy december végéig még nem volt tudható, hogy épülhetnek ilyen erőművek
szóval valakik sejtése bejött
bízzunk benne, hogy ez a hajó sikeres lesz ebben az ügyben
Ezek szerint. :) Még azon gondolkoztam most el, hogy átvették a MOL oszti megoldását és szóhasználatát (alap osztalék 200 Ft + rendkívüli osztalék 200 Ft, azaz összesen 400, és nem csak azt írják, hogy "az osztalék" 400). Ez alapján szerintetek lehet majd arra számítani, hogy mondjuk évente leesik 200 (vagy hasonló) alap oszti, és a jobb évek után még valami extra is? (pl. 4000-nél ez is egy 5%-nyi alap osztalék lenne)
Eladó már nincs nagyon, bevillant a könyv 3600-ig. ;-) Örülök ennek a nem várt, szép osztaléknak. És remélem, hogy pár héten belül megismerjük pl. a tárolós pályázati eredményt is. .
3340 volt a teteje eddig (mikrotétellel). Én sajnos mire elolvastam a fórumot, 3000-nél már elkótyavetyéltem egy adagot. Tanulság: mielőtt megbízást tesz be az ember mid-cap-ekben, legalább a fórumot olvassuk el..:) Legjobb 5 vételi ajánlat
A lényeg, hogy remélhetőleg a fundára is tereli a figyelmet ez a szép osztalékjavaslat, és akkor miért ne mehetne akár 4k fölé végre..!? Arról nem is beszélve, hogy a következő időszak remélhetőleg infókban, meg pozitív hírekben gazdag lesz...
Alteo Nyrt.
egész magas színvonalú, és meglehetősen informatív (Wallis jelenlét ellenére).
a menedzsment is jónak tűnik.
ez az év már komolyabb EBIDTA-t és eredményt sejtet.
A METÁR életbelépése mérföldkő lehet a cég életében.
ugyan még illikvid, de 3 befektető kapott kb. 160 ezer db-ot a Wallistól, lasssan kezdenek forgalmat és közkézt csinálni.
Ez persze kell is, hiszen tőkeemelést terveznek. (Magyarországon kívül szeretnének terjeszkedni, ami a jelenlegi helyzetben inkább pozitívum)
Tevékenységileg E-Starhoz hasonlítanak (másban nem), de alternatív energiák felé mennek, kevesebb önkori és lakossági, több ipari ügyféllel.
A kötvényekből befolyó pénzből jelentős Ebidtát tereme4lő cégeket vettek eddig.
A Wallis miatt nem valószínűsíthető az E-Starhoz hasonló végkimenet.
Kérdés, mennyire akarnak kisbefektetőket is beengedni.