Ők még a múltban élnek, valahol a II. világháború körül fejben. Akkor voltak erősek a liberális ellenes nézetek, látjuk mi lett belőle... most ugyanezt szeretnék, de most már belekerültek a fajtalankodásaik is.
"és a tudomány messze túlhaladta" -bizony! Így ahogy mondod! Ennek a tudománynak köszönhetjük, hogy ma már (a liberálisok) nem tudják ki a fiú és ki a lány, sőt már ha jól tudom 72-nál jár a "tudomány". És a tudománynak köszönhetjük, hogy ma már tudjuk hogy alakult ki minden: a semmi gondolt egyet, fogta magát és felrobbant, így lett a valami. A valami rendeződni kezdett, aztán kialakult a csodálatosan működő Naprendszer (meg minden más). Aztán a valami szerveződni kezdett, így aztán eccercsak életté formálódott. Aztán a sejtecske gondolt egyet szerveződni kezdett, lőn az ember. S ezt be is szedi mindenki aki a fantáziájában él. Annyit fűznék hozzá: a valódi tudomány igazából azt se tudja mi az élet, nem tudja definiálni, nem tudja megfogni (annak ellenére, hogy mindannyian tudjuk, érzékeljük az élet és halál/élettelen közötti különbséget).
Én úgy emlékszem, elég sok olyan embert fogadtunk be, akik más országból menekülnek, mert ott vagy elítélték, vagy arra vár. Most éppen a lengyelek kérették be a magyar nagykövetet valami hasonló ügy miatt.
"S nézem a videót, melyet egy fiatal iráni küld Európának: higgyétek el, Irán sem volt muszlim ország." Olyan videót még nem láttál, ahol az van, hogy Magyarország sem volt mindig a gazdasági mutatókat összegző táblázatok utolsó helyén? Hatalomra juttattuk ezt a tolvaj fidesz, aztán szétbarmoltak mindent. Míg az ország lecsúszott, a csókosok mentek a milliárdosok listájára.
igazi náciként te úgy látod, hogy a hatalom jogtalanul végezheti ki állampolgárait, neked teljesen természetes az illegális migrációra hivatkozva nem bűn, még "csak" nem is migránsokat kivégezni. Abban reménykedned meg teljesen felesleges, hogy azt iráni muszlimokat megtéríted, minket is sikeresen állítasz a vallással szembe. :))
Asse semmi, hogy politikai haszonszerzés miatt a majd 10 évig Liberal Internationale saját eszeméjét feladva nekiáll és elkezdi leköpni. . Igaz, ha megnézzük: komcsi bölcsibe született 30 évig komcsi elveket vallott, majd átment a liberális oldalra aztán elpolgáriasodott és hopp: horogkeresztény náci lett a felcsuti jézus. . Soros több évig eltartotta plusz Soros ösztöndíjas volt pártának több vezetőjével együtt a fidesz Sorosnak köszönheti létét, anno mai értéken milliárdokkal támogatta, stb. . A magyar történelem legnagyobb aljas sokat ártó politikai gazemberét köszönthetjük Ocsmány Vigyorban.
https://nepszava.us/sulyosbito-korulmeny-az-ice-lovoldozojenek-korabbi-esete/ .."Az amerikai sajtóban azonosították az ICE-ügynököt, aki Minnesotában lelőtte a 37 éves Renee Nicole Good-ot. A nyilvánosságra hozott adatok alapján a lövöldöző neve Jonathan Ross, aki tavaly júniusban egy másik incidens során megsérült. A bírósági információk szerint Ross akkor is a gyanúsított autója elé állt, miután a férfi elmenekült az ICE elől. .. A hivatalos dokumentumok szerint Ross betörte az autó ablakát, sokkolta a guatemalai állampolgárt, aki több mint 100 méteren át vitte, miközben az autó száguldott, majd Ross a kocsiról leesett. Ennek a korábbi történetnek a tanúsága az, hogy ez az ügynök totálisan alkalmatlan a feladatára, ön- és közveszélyes, akit azonnal el kellett volna bocsátani." Nem vagyok Bartus fan, de a tények beszélnek.
Te kis zseni, ha nem lennének a liberálisok, akkor te sem gyakorolhatnád szabadon a vallásosod, a személyiségi jogaid, a szabad vélemény nyilvánítást pl. Vedd már tuomásul, hogy nem csak a kereszténység létezik a világon - követői száma rohamosan csökken -, hanem több ezer másik is és ők is ragaszkodnak a saját hitükhöz. Te itt kb erőszakosan akarod minden kire rákényszeríteni a hited, de ez már 2026 és a tudomány messze túlhaladta a vallások meséit. Janurárból eltelt 9 nap és nézd már meg, hány gyilkosságot követtek ennyi idő alatt az országban és közöttük hány volt nem magyar állampolgár. Megrekedtél egy 10 éves szintjén és kb mint a régi jó bakelites lemezjátszón beakadt nálad a tű. Sajnos képtelen vagy értelmezni sokszor, amit olvasol, arról nem is beszélve, hogy magadban ezekből még valós következtetéseket sem vagy képes levonni a torzult gondolkodásod miatt.
Igazi liberálisként persze hogy ezt mondod, sőt így látod :) Számodra teljesen természetes az illegális migráció, s míg én például ha vízumot kér egy ország, kiváltom, és a kijelölt határátkelőhelyen, legálisan lépek be, te felháborodsz hogy az ICE fellép az illegális migránsok ellen, és természetesnek tartod, hogy Amcsiban az összes liberális hergel az ICE ellen. . Nézem a videót, ahol amerikai fiatalemberek felvonulnak, önfeledt örömmel énekelnek, s zengik: Szabadság! (amely szó valódi értelmét a mai liberálisok teljesen kiforgatták, így a szó eredeti értelmét nem érthetik), s mosolyogva kiáltják: Köszönjük Trump elnök! Majd nézek egy másik videót, ahol iráni tüntetők mecsetet gyújtanak fel (amely mecsetek terrorista-központok), s kétségbeesve tüntetnek a szabadságért, ahol az iszlamista vezető belelövet a tömegbe (persze ezen a liberálisok nem háborodnak fel, ezért nem tüntetnek sehol, mert a libbantak csak az iszlamisták mellett hajlandóak tüncizni). S nézem a videót, melyet egy fiatal iráni küld Európának: higgyétek el, Irán sem volt muszlim ország. Az iszlamisták vették át a hatalmat nálunk, s ha beengeditek Európába az iszlámot, az iszlamistákat, ti is így fogtok járni, ahogy mi.
"
ÁRNYÉKBOX - a semmiről szeretne beszélni a Sarcosok Klubja, hogy valós problémákról ne kelljen A kormánypropaganda slágertémája a győri közgyűlésbe is eljutott, a Fidesz-frakció vitát kezdeményezett az ország személyijövedelemadó-rendszeréről. Holott az önkormányzatnak semmi köze az SZJA-hoz: hatás- és feladatköre ezügyben az Országgyűlésnek van.
Fekete Dávid miniszteri biztos úr már beleképzelte magát az országgyűlési képviselői székbe, országgyűlési hatáskörű kérdésekről döntene a győri közgyűlésen. Vélekedésével ellentétben ennek az a módja, hogy előbb el kell indulnia a választáson, ott el kell nyernie a választók bizalmát; és ha ez sikerül, akkor minden további nélkül vitatkozhat a kérdésekről a parlamentben, nem a győri városházán.
A Fidesz, az adóemelés pártja amúgy is jobban tenné, ha a saját háza táján sepregetne, ahelyett, hogy másokat vádol adóemeléssel. A Fidesz vezette be ugyanis a: 1. hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások különadóját; 2. bányajáradék emelést; 3. kőolajtermék-előállító extraprofit adóját; 4. cégautóadó emelést; 5. kiskereskedelmi pótadót; 6. energiaszektor különadóját; 7. KÁT és METÁR rendelet hatálya alá tartozó kötelező átvételre jogosult termelők, valamint zöld prémium típusú támogatásra jogosult termelők különadóját; 8. pénzügyi tranzakciós illetéket; 9. biztosítási pótadót; 10. távközlési pótadót; 11. légitársaságok hozzájárulását; 12. gyógyszerforgalmazók különadóját; 13. egyszerűsített foglalkoztatás adójának emelését; 14. jövedéki adó emelését; 15. népegészségügyi termékadót; 16. megtakarítások különadóját; 17. KATA jogosultak körének szűkítését; 18. szén-dioxid adót; 19. szabad felhasználású diákhitel kamatának emelését 20. önkormányzatok szolidaritási hozzájárulásának megemelését; 21. dísznövényadót. Ezek mindegyikét – közvetve vagy közvetlenül – a magyar állampolgárok fizették ki. Mindezekre jön rá a 27 %os világbajnok ÁFA, ami még a Holdról is látszik.
A Fidesz-frakció egyik megtörtént, a győrieket valóban érintő fideszes adóemelés ellen sem emelt szót, nem tiltakozott. Amikor a Győr városát aránytalanul sújtó, évente emelt szolidaritási adó ügyében éltünk volna javaslatomra a kormány irányába tett felterjesztési jogunkkal: a szavazáson ellehetetlenítették azt; majd Fekete Dávid miniszteri biztos, frakcióvezető javaslatára megszavazták, hogy a szolidaritási adó fizetése „Győr stratégiai érdeke”. Mi azt szerettük volna kérni javaslatunkban, hogy a szolidaritási adó legyen igazságosabb, mert most azután a 0,4 százalék iparűzési adó után is be kell fizetnünk, amit be sem szedünk.
Azonban ők valódi kérdések helyett inkább valótlanokkal foglalkoznak, helyi érdekképviselet helyett árnyékboxolnak." https://www.youtube.com/watch?v=opk-xd5vhA4
A náci amerikai szervek lövöldözik le az állampolgáraikat, teljesen jogosan fogják megvédeni magukat az állampolgárok a szövetségi kivégző osztagokkal szemben. Ha polgárháború lenne, az az amerikai állam által elkövetett gyilkosságok miatt lesz.
Péniszszakértő sokadik leégése :) Ilyen tudatlan barmok a fidesz propqgandistái. Nem is csoda, hogy folyamatosan terelnek. Pillanatok alatt kiderül, hogy konkrétan egyszerűen hülyék.
Kanadában Hezbollah zászlót lobogtatnak a liberalizmus jegyében. A Muslim Brotherhood (melyet Egyiptomban nagy nehezen kiraktak a kormányzásból, betiltottak, vezetőjük börtönben halt meg) befogadásra lelt Angliában, Franciaországban, USA-ban (természetesen a liberális elfogadás és sokszínűség jegyében). Az Egyesült Arab Emírségek megvonja az Egyesült Királyságban tanulni
kívánó állampolgárainak nyújtott támogatásokat, attól tartva, hogy az
emirátusi diákok a brit egyetemeken a Muszlim Testvériséghez kötődő
iszlamisták radikalizálják. . Mindenki, aki felemeli szavát az iszlamisták, kosz, drog, bűnözés, deviáns magatartás ellen, az gyűlölködő/kirekesztő/rasszista (mondja a liberalizmus, hiszen ezek mára liberális "értékek" lettek a "sokszínűség" jegyében). Ilyenmódon akkor lennék kétségbeesve, ha nem gyűlölködőnek tartanál, s nem a diszlájkokat kapnám (na akkor gondolkodnék el azon, hogy továbbra is a józan gondolkodás talaján állok-e, s nem momentumozódtam-e be én is).
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!